Foci Sport Vélemény-cikkeink

DAC: Több százezer eurót vesztettünk

Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa interjút adott a DAC klub honlapjának ahol több érdekes témát is érint. Ő természetesen felelős tulajdonos-vezetőként fogalmazza meg gondolatait, mert bizony vannak olyan tényezők, amiket figyelembe kell vennie. Mindjárt ott van a közeg, és ennek a közegnek a gyakran kicsit sem barátságos haszonélvezői… Minket viszont véleményünkben nem korlátoznak ilyen tényezők!

Egy pár idézett mondaton keresztül igyekszünk bemutatni a helyzetet. Nem hisszük magunkról, hogy belelátunk a tulajdonos gondolataiba, mi csak a magunk véleményét fejezzük ki ilyen módon.

„Az pedig az egész évre érvényes volt, hogy a döntéshozók számára nem volt olyan fontos a sport, és példát statuáltak velünk, hogy mindent megtiltottak, amit meglehetett. Néha értelmetlenül is.”

Az tény, hogy nem a foci az első számú sport északi szomszédunknál, de tényleg igaz, hogy amikor létszám-korlátozásokat vezettek be, vagy amikor a járvány kapcsán más korlátozó intézkedéseket hoztak, valahogy mindig a DAC-ra jött ki a legnagyobb negatív hatás…

„Több százezer eurót vesztettünk, az a segítség, amit ígért a kormány kompenzációként, az teljesen lényegtelen összeg. olyan kevés, ami a DAC-on nem segít.”

Itt is volt egy komoly részrehajlás, nem is kérdés, de leginkább az szúr szemet a külső szemlélőnek, hogy a politikai „elitet” is elérő maffia-botrány szálai a Slovan-ig is elértek, és erős a gyanú, hogy a mindenkori költségvetésükben jelentős összegek származtak nem éppen jogtiszta forrásból. És – mint arra fény derült! – ebben az állam nyakig benne volt, így az állami felelősség kérdése nem csak a mostani válság tekintetében merül fel, hanem a korábbi időszakra is!

„Mindenki heroikus küzdelmet vív, hogy fenntartsa a klubot, a gyerekeket edzeni tudja, a sok tiltás mellett mindent megteszünk, hogy ez a klub működjön, és akkor az ember azt látja, hogy méltánytalanul bánnak velünk és sokkal fontosabb egy sípálya, mint a foci.”

Igen, általános jelenség, hogy északi szomszédunknál a foci nem az első. Látni kell, hoyg az infrastruktúra még az elődállam idejében épült ki (akkor modernnek számított, de mára csak nagy nehezen tartják fenn olyanok, akik valamiért elkötelezettek a foci iránt), de manapság egy-két nagyobb beruházástól eltekintve a focira nem sokat költenek. Ez pedig már ott is jelentkezik, hogy a Hamsik-féle brigád után nincs utánpótlás…

„Remekül rajtoltunk, a zsinórban 9 győzelem szlovák bajnoki rekord lett. Aztán elfáradtunk és a szerencse sem állt mellettünk, amikor vége lett az őszi szezonnak, akkor tulajdonképpen fellélegeztünk.”

Amikor a szerencse sem áll a DAC mellett, akkor olyan dolgok történnek a pályán, mint hogy Kalmár Zsoltot, és a teljes magyarságot ordenáré módon betámadja egy agyroggyant játékos, a bírók pedig hasonló módon részrehajló ítéleteket hoznak, mint az ország vezetői, amikor a sípálya fontosabb, mint a foci, a Slovan fontosabb, mint a DAC…

Nos, mi így gondoljuk, és így látjuk. A legfontosabb pedig a végére maradt;

Minden tiszteletünk a klubé, és annak vezetőjéé! Mindenki, aki a DAC sikerét elősegíti, a legnagyobb tiszteletet érdemli! Ilyen körülmények mellett komoly eredményeket elérni bizony nem mindennapi cselekedet!

Ajánlott Cikkek