Magyarság Nagyjaink Történelem Világ

Dallos József: Szemüveg? Ugyan már, kontaktlencse!

Igen, akárhogy is, de a tényleg használható kontaktlencse (vagy ahogy akkoriban hívták; kontaktüveg) magyar találmány! Azt ugyan már korábban is tudták, hogy alkalmazható a látás javítására szemüveg helyett, de azt nem tudták miként lehet olyan kialakítást találni, ami garantálja a rugalmatlan üveg illesztését. És mindez 1929-ben történt…

Borítóképen: Da Vinci, a rajza, illetve Dallos József és emléktáblája Londonban

A kontaktlencse feltalálójának a svéd Allvar Gullstrand-ot tartják, aki 1911-ben a szem optikai rendszerével kapcsolatos vizsgálataiért Nobel-díjat kapott (Búvár, 1935. évi 6. szám). A díjjal kapcsolatban meg kell említeni, hogy 1911 és 1929 között – tehát már akkor is, amikor díjazott lett! – tagja volt a Nobel-díj Bizottság fizikai részlegének (1922-től pedig ő vezette a Bizottságot).

Más források szerint először Leonardo da Vinci vetette fel 1508 körül. Ötlete René Descartes munkáiban bukkant fel ismét, aki már tervezett is kontaktlencsét 1636-ban. A megvalósítás azonban még sokáig váratott magára. Az első viselhető kontaktlencse ugyanis csak 1887-ben készült el Adolf Fick tervei nyomán. Az, hogy kié az elsőség, legyen mások problémája, a lényeg mégis az, hogy az a bizonyos „viselhető” kontaktlencse nem volt éppen kényelmes darab…

Miért? Nos, a szem egyes tulajdonságai – nem csak a szín, a látás képessége, hanem a szemgolyó görbülete is! – totálisan egyedi, így képtelenség olyan merev anyagból, mint az üveg, egy séma szerint gyártani kontaktlencséket.

Erre megoldásként Dr. Dallos József előtt azt találték ki, hogy különböző görbületekre terveztek lencséket, és azok közül próbálgatással választhatta ki a páciens a neki leginkább megfelelő darabokat. Ez nem volt rossz módszer, de látni kell, hogy speciális esetekben semmiképpen nem volt alkalmazható (nem gyártottak extrém görbületekre lencséket), és még a megkényelmesebbnek tűnő darabok sem illeszkedtek az egyénenként teljesen egyedi szemhez.

A megoldás logikus volt, de igen sokáig nem jöttek rá az orvosok, hogy miként lehetne teljesen egyedi lencséket gyártani!

Élő szem gipszmintája a ráhajlított csiszolt kontakt üveggel (forrás: Dallos József)

Pedig akkor már működött a Zeiss, mint a világ legprecízebb lencséinek gyártója, de ha nem kaptak megfelelő mintát arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen lencsét csiszoljanak, az eredmény mégsem lehetett tökéletes. Mi a lényege, hogyan működik a Dallos-féle lejárás? A korabeli leírás szerint így:

„Eljárásának lényege az, hogy formálható anyaggal (negokollal) az élő szemről lenyomatot vesz s az erről készített pozitív a hajlítás és csiszolás alapja. Nemcsak az optikai, hanem a haptikai (érintkezési felületi – a szerk.) feladatot is exakt módon oldja meg. Az eredmény elérése igen hosszadalmas, évekre terjedő munka útján volt lehetséges. A tudományos rész most már meg van oldva, és az előállítás is sikerült kezdetleges eszközökkel. Most már a feladat az, hogy e nagyjelentőségű haladást a betegek nagy száma élvezhesse. A tudományos munkát a Széchenyi István Tudományos Társaság dicséretre méltó áldozatkészséggel előmozdította, most már az iparnak kell felkarolnia, hogy az előállítás központja Magyarország legyen.

forrás: Búvár, 1935. évi 6. szám

A találmány 1929-ben született meg, de aztán természetesen tökéletesíteni kellett a találmányt, hiszen – mint fent is olvasható – akkoriban fontosnak tartották, hogy Magyarországon kerüljön gyártásba a kontaktlencse (amit akkoriban kontaktkagylónak is neveztek). A Poller-féle negocoll – amely egy melegítve lágy, hűlésre dermedő algaszármazék volt – alkalmazása igazán forradalmi megoldás volt, és lehetővé tette a nagyüzemi gyártást. Igen ám, de sajnos semmi nem a terveknek megfelelően alakult…

A Pázmány Péter tudományegyetem 1. számú szemklinika dolgozói – Dr. Dallos az álló sorban jobbról a második

Dr. Dallos ugyanis – akinek kísérleteihez segítséget adott a Széchenyi Tudományos Társaság – budapesti 1. számú Szemklinika laboratóriumában végezte fejlesztőmunkáját, és a Mária utcai szemklinikán dolgozott Grósz Emil szemészprofesszor mellett, aki a magyarországi szemészet magasan kiemelkedő alakja volt. Ez önmagában nem lenne baj, sőt az 1929-es találmányt 1934-re tökéletesre csiszolta, és ekkor kapott találmányára világszabadalmat is!

Csakhogy… Grósz Emil professzor 71 évesen nyugdíjba ment, Dr. Dallos pedig 1937-ben úgy döntött, elhagyja az országot, és Londonba távozott…

Azt pontosan lehetett tudni, hogy találmánya a világ bármely országának, annak iparának bizony sokat megér, és azt is tudta, hogy érdemes tovább tökéletesítenie találmányát, hiszen a fent már idézett pal 1934-ben így írt:

„A külföld máris érdeklődik, mert a tudományos folyóiratokban megjelent közlés nyomán tekintélyes német, angol, amerikai szemorvosok jöttek Budapestre az eljárás tanulmányozására.”

Kell mondani, hogy Dr. Dallos világhírnévre tett szert, és kell mondani, hogy a British Contact Lens Association halála után határozatot hozott, amely szerint 1980-tól Josef Dallos Award pályadíjjal jutalmazza azt a kontaktlencse területén dolgozó kutatót, akit az erre kijelölt szakértői bizottság a legérdemesebbnek tart?

Dallos József emléktáblája Londonban

Azon el lehet lamentálni, hogy hazája vetette ki magából, vagy a világhírű feltaláló-orvos volt hűtlen hazájához, de nem különösebben érdemes. A találmány így is, úgy is magyar szellemi termék, ezt nem lehet elvitatni! És ez a lényeg, ezt kell elismerni!

Ajánlott Cikkek