Magyarság Minden más Nagyjaink Sport Sport Történelem Történelem Videók

„… de én szórakozásból nem vitorlázom” – Fa Nándor

A világhírű Földkerülő óceánvitorlázó 2017. február 8.-án a címben idézett mondattal jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstő. Akkor, 64 évesen szinte mindent elért, amit csak el lehet érni a vitorlázásban a Föld nevű bolygón. De hogyan jutott egyáltalán az óceánokra, mikor Magyarországnak nincsenek tengerei? Hacsak nem a magyar tengerre, a Balatonra gondolunk…

Borítóképen: Fa Nándor és Gál József, a Szent Jupát útja és maga a hajó

Hacsak nem… Ugyanis teljesen magától értetődő módon a Balatonon kezdődött Fa Nándor története is, mint ahogy sok más kiemelkedő magyar vitorlázó története is, mint például a Detre testvéreké, akik a sportág történetében első olimpiai érmet szerezték repülő hollandiban.

De Fa Nándor egy egészen más úton indult el. Neki mintha kicsi lett volna a Balaton… Egy olyan korban, amikor nem volt feltétlenül egyszerű magyarként csak úgy bejárni a világ óceánjait, és egy olyan korban, amikor már komoly hagyományi voltak a Földkerülő vitorlás versenyeknek, és amikor milliárdos üzlet volt a hajóépítés, ezért persze a kor minden high tech megoldását beépítették – a versenytársak! – hajóikba.

Kezdjük az elején! A Székesfehérváron 1953-ban született Fa Nándor 1970-től a Köfém SC versenyzője volt, így ’79 és ’84 között a finn dingi, 1989-ban az S-jolle, majd 1993-ban a laser hajóosztályban versenyzett.

Hogy miért voltak a kihagyások? Nos, ennek igen „egyszerű” magyarázata van, ugyanis már a ’70-es évektől nagy terveket szövögetett a kiváló vitorlázó, hogy aztán 1980 és ’85 között barátjával végre megépíthesse a 31 láb hosszú Szent Jupát nevű túrahajót.

A nagy terv nem a hajó volt – de az is kellett hozzá” -, hanem hogy körülvitorlázzák a földet!

Egyszerű leírni, hogy ez aztán sikerült is, de mindezt véghez vinni bizony nagyon nem volt egyszerű feladat! Talán még szerencséjük is volt azzal, hogy az egyébként nem kevés hivatali procedúra ellenére sem keltette fel a vállalkozás a figyelmet, ugyanis, ha már a kezdetek kezdetén felfigyelnek a két hajós nagy tervére, könnyen akadhattak volna „jóakarók”, akik megnehezítették volna az így is gigászi küzdelmet azért, hogy egyáltalán útra kelhessen Fa Nándor és a hajóépítésben is társa, Gál József.

1985. szeptemben 26.-án Abbáziából indultak, ahova a szűken vett család, és pár jóbaráton kívül nem kísérte ki őket senki, de a két hajósnak csak az volt a fontos, hogy indulhassanak végre!

Az indulásnál vízre teszik a Szent Jupátot

Egy olyan utazás vette kezdetét, ami során 70.000 kilométert tettek meg, 12 országban kötöttek ki, és 295 napot töltöttek vízen. Azt talán mondani sem kell, hogy rögtön elsőre egy olyan útvonalat választottak, aminél nehezebb nemigen létezik, ugyanis 1986-87-ben délről kerülték a Jóreménység fokát és a Horn-fokot, amit „klasszikusan nehéz” útvonalnak neveznek.

Nagyobb pihenőt csak Ausztráliában kellett tartaniuk, mert fél évet kellett várniuk arra, hogy kedvező időben érjenek a rettegett Horn-fokhoz!

Valahol az óceánon

A rettentő távolság, és az óceánon tulajdonképpen kezdő vitorlázók tapasztalatlansága ellenére mindössze kétszer borultak, ami szintén egy egészen elképesztő teljesítménynek számít. Menet közben persze a hazai sajtó felfedezte magának a két vitorlázót, így amikor 1987. szeptember 12.-én visszatértek, Abbáziában már több ezer zászlót lobogtató, Himnuszt éneklő magyar várta őket!

Az ünnepélyes fogadtatáson Abbáziában

Mint ahogy azt írtuk is, a Szent Jupát egy túrahajó volt, ami kiválóan teljesített, de úgy tűnik Fa Nándornak ez nem volt elég… Ezért 1988 és 1990 között megtervezte és megépítette az első magyar óceáni versenyvitorlást!

Az Alba Regia kiállítva Székesfehérváron 1990-ben

A 60 láb hosszú Alba Regia Székesfehérváron, a KÖFÉM egyik gyárcsarnokában épült, és Fa 1990-1991-ben részt vett vele a BOC Challenge elnevezésű, négyszakaszos, egyszemélyes földkerülő versenyen. A verseny igencsak jó volt tapasztalatszerzésre, amit Fa Nándor arra használt fel, hogy az 1992-93-as Vendée Globe versenyen elinduljon, és ott egyenesen az ötödik helyen fusson be!

A kecses Alba Regia

Ez a verseny és az elért eredmény már a „hivatalos szervek” elismerését is kivívta, ugyanis 1993-ban Fa Nándor Székesfehérvár díszpolgára lett, és Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést is megkapta. De az akkor már világhírű magyar vitorlázónak talán sokkal fontosabb volt, hogy belekezdhetett újabb vállalkozásába, egy olyan hajó megépítésébe, ami az óceáni vitorlázásban radikálisan újnak számító koncepció alapján készült!

A hajó a Budapest nevet kapta, szintén 60 lábas volt, a cél pedig nem volt más, mint a Vendée Globe 96-97-es kiírásán való indulás!

A Budapest rajtja és a tervezett útvonal

Akkorra a nemzetközi média egyértelműen azesélyesek között említette Fa Nándort, de a szerencsétlenségek sorozata megakadályozta abban, hogy megnyerje a versenyt, sőt, tulajdonképpen szinte el sem indulhatott. Történt ugyanis, hogy még a verseny előtt az algagátló festék miatt a daruról leesett a hajó – ez nem volt éppen jó ómen…

És aztán jöttek az újabb szerencsétlenségek: a rajt után még a Viscayai öbölben tankhajóval ütközött, ami miatt arra kényszerült, hogy visszatérjen az anyakikötőbe javítási munkálatok miatt, a kár javítása egy hétbe telt, így a versenytársak már jókora előnyre tettek szert, de ezzel még nem volt vége… Néhány nappal az újabb rajt után a generátorok felmondták a szolgálatot, amit útközben nem sikerült megjavítani, valamint a navigációs műszerek is működésképtelenné váltak, és Fa Nándor újra vissza kellett, hogy forduljon… A versenyt kénytelen volt feladni!

1997-ben a 4. helyet szerezte meg a Jacques Vabre Atlanti-óceánt átszelő párosversenyen a spanyol Albert Bargués oldalán. Életre hívta a szóló Balaton-kerülő vitorlásversenyt, amelyet egy alkalommal, 2010-ben meg is nyert.

2012 decemberében bejelentette, hogy visszatér az óceáni versenyzéshez, és azt tervezte, hogy 2016-ban ismét rajthoz áll a Vendée Globe-on, ehhez pedig Pulovits Dénes műhelyében a Velencei tónál építették, majd 2013-tól Székesfehérváron folytatták a Spirit of Hungary névre keresztelt hajót!

2014. december 31-én elindult a Barcelona World Race 2014-2015 versenyen a saját készítésű hajójával, társa, másodkormányosa (co-skipper) az új-zélandi Conrad Colman volt.

Nagy munkában Fa Nándor és Colman

Nyolc hajó indult el ezen a Földet megkerülő versenyen, amelynek Fa Nándor a mezőny legidősebb, Conrad Colman pedig a legfiatalabb tagja volt. 2014. február 23-án, miután a Spirit of Hungary-val kijutottak a Csendes-óceánra, a versenybíróság döntése alapján, a nagyvitorla fel-, illetve lehúzó szerkezetének meghibásodása miatt kénytelenek voltak kikötni Új-Zélandon, Invercargill kikötőjében, hogy kijavítsák a hajót. A gyors hajójavítás után tovább indultak, és ezt követően 74 nap 18 óra 13 perc alatt érték el Dél-Amerika legdélibb pontját: a Horn-fokot.

A Spirit of Hungary végül 2015. április 21-én hajnali egy óra előtt ért célba hetedikként és egyben utolsóként 110 nap, 10 óra, 59 perc, 40 másodperces időeredménnyel, ezalatt 10,4 csomós átlagsebességgel kerülte meg a Földet.

Fa Nándor akkor azt mondta, hogy nagyon büszke hajójára, és nem is az idő, vagy a sebesség, de különösen nem a helyezés volt a legnagyobb jutalom, hanem a legnagyobb díjnak a hazatérést tartotta!

A Spirit of Hungary-vel harmadszor is elindult a 2016-2017-es egyszemélyes non-stop földkerülő Vendée Globe vitorlásversenyen. A mezőny legidősebb versenyzőjeként 93 nap, 22 óra, 52 perc, 9 másodperces idővel 2017. február 8-án a 8. helyen ért célba!

Ekkor – célba érése után hangzottak el a következő, a címben már részben idézett mondatok, a visszavonulásával kapcsolatban:

Azt hiszem, ennyi volt nekem, lezártam a pályámat, jöjjenek a fiatalok! Hobbiból nem megyek ki vitorlázni. Ha a családom megkér, akkor elviszem őket A-ból B-be, de én szórakozásból nem vitorlázom.

Így ért véget az aktív sportolással töltött időszak Fa Nándor életében, aki a mai napig a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnöke. És ez volt az sportkarrier, amivel Fa Nándor beírta Magyarországot a nemzetközi óceánvitorlázás nagykönyvébe!

Ajánlott Cikkek