Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók

Déli pályaudvar: egy 60 éves, soha le nem zárt vita…

Amikor a Déli pályaudvar elődje, a Buda indóház megépült 1861-ben, a Vérmező sarkán álló szerény épület, illetve a gőzmozdonyok füstje nem sokakat zavart, ugyanis gyéren lakott rész volt a terület. Aztán ahogy a város minden irányba terjeszkedni kezdett, Buda sem maradt ki, egyre sűrűbben beépített területté vált, még ha a Vérmező nagy része beépítetlen is maradt…

Borítóképen: Déli pályaudvar, 1973 (Fortepan)

Ha jó száz évet ugrunk az időben, akkor azt látjuk, hogy az akkori elgondolás azonos volt a korábbival, csak éppen modernebb épületeket akartak, a jelentősen nagyobb utasforgalomhoz méretezve, csakhogy közben a külső körülményekben végbement a bevezetőben említett városszerkezeti átalakulás.

Budai indóház, 1861 – a terület szinte lakatlan

De nem csak a város alakult át, jelentős változás volt magánál a vasútnál is, hiszen míg a Budai indóház építése idején a vasúti szolgáltatást több, egymással inkább versengő, mint együttműködő vasúttársaság bonyolította, addig száz évvel később a MÁV mellett már csak a GYSEV maradt meg a korábbi, kisebb társaságok közül – és az sem „jószántából”…

Történetünk szempontjából a GYSEV léte, vagy nem léte nem releváns, de azt gondoltuk, érdemes említést tenni róla, mint a múlt egy jeles képviselőjéről, amit a nagypolitika tartott fenn végül több rendszeren át.

Vérmező, díszszemle a budai Várból nézve, háttérben középen a Déli pályaudvar. Horthy Miklós 15 éves kormányzói jubileuma alkalmából tartott ünnepség. (Fortepan)

Talán éppen a Déli Vasút története az, ami rávilágít arra, hogy nem egy jól működő országos hálózat kiépítése volt a célja az egyes társaságoknak, hanem egyes stratégiai vonalak üzemeltetése, és persze az osztrák fél gyökeresen más elképzelései sem használtak abban az összefüggésben, hogy mit tekintettek a Monarchia központjának…

Ezek a tényezők nem kedveztek azon elképzelések megvalósításának, hogy egységes hálózatot fejlesszenek, de mégis időről időre felvetődött, hogy Budapesten a fejpályaudvarok helyett átmenő forgalmat kezelő pályaudvarokra lenne inkább szükség. Ez ugyanis alapvető feltétele az egységes hálózatnak, és ezt már ideje korán felismerték!

Hogy mennyire fontos lenne ez a lépés, azt jól mutatja, hogy még manapság is szóba kerül a téma, ahogy szóba kerül a Déli pályaudvar megszüntetésének lehetősége is. Ennek az oka nem más, mint hogy a Kelenföldi pályaudvar – amin a legtöbb Délibe érkező szerelvény keresztülhalad – szintén rendelkezik immár metró-összeköttetéssel.

Az 1962-ben átadott új utasforgalmi épület

Ezen a ponton értünk el a 60 éves vitához, ugyanis;

Amikor felvetődött, hogy modernizálják és megnagyobbítják a Déli pályaudvart, egyesek felvetették, hogy miért nem inkább a Kelenföldi pályaudvart fejlesztik, és miért nem zárják be inkább a Délit?

Jogosan merül fel az olvasóban, hogy a Déli jobb megoldás volt, hiszen ott már volt metró. Igen ám, de a metró valójában csak 1972-re ért el a déliig, a vita pedig 1962-ben, azaz a metró budai szakaszának megépítése előtt tíz évvel kezdődött, így pontosan ugyanúgy nem volt metró-összeköttetés, mint akkoriban Kelenföldön.

A Déli pályaudvar egy Alkotás utcai házból nézve, balra a Krisztina körút (Fortepan)

Persze a tervekben benne volt, hogy megépítik a metrót, csakhogy erre építeni elég kockázatos volt, miután a metrónak teljes hosszában már 1955-re kellett volna elkészülnie, de 1954-ben leálltak az építéssel, és csak 1962-ben indult meg újra a munka!

A metróépítés tehát évtizedeket csúszott, így semmi garancia nem volt arra, hogy a teljesen megújuló Déli pályaudvarhoz elér egyszer…

Az új Déli pályaudvar – 1973 (Fortepan)

Egy érdekes hely és egy érdekes történet az M2-es metró építésének első szakaszából:

Végül az új Déli pályaudvar teljes elkészültére, azaz 1972-re elért a metró is ide, így a Déli pályaudvar bezárásának kérdése jó időre lekerült a napirendről.

Igen ám, de 2014-re – nem kis politikai és pénzügyi zűrzavar után… – elkészült az M4-es, ami a Kelenföldi pályaudvar és a Keleti pályaudvar között közlekedik, átszállási lehetőséggel a többi metróvonalra! Így tehát ismét téma lett a Déli bezárása, de nincs sok kétségünk – azzal együtt, hogy korábban az alagúttal voltak problémák, most pedig 2023 első hétvégéjén nem indít és nem fogad vonatokat a Déli karbantartási munkálatok miatt -,

A bezárás, ha valaha is lesz, nem a közeli jövő eseménye lesz…

Már csak azért sem, mert ugyan Budán sok nagybefektető fantáziáját megmozgatná az értékes helyen található Déli pályaudvar területe ehhez jelentős fejlesztéseket kell(ene) végrehajtani Kelenföldön, na meg amíg a több, mint 160 éve felhalmozódott „mindenfélét” eltakarítanák, az is rengeteg költséggel járna…

Így hát még sokáig „élvezhetjük” a Déli pályaudvar látványát.

Ajánlott Cikkek