Dobozi Mihály és a maróti csata
Bár a csata emléke fennmaradt, de mégsem volt az a fajta harc, ahol nagy hősök, nemes férfiak küzdenek, és ki győzelmet arat, ki pedig hősi halált hal… Nem, ebben az 1526-ban kifejezetten gyilkos szándékkal induló ütközetben akindzsik és szerencsétlen sorsú magyar parasztok vettek részt.
Borítóképen: Székely Bertalan: Dobozi és hitvese, 1861
A szegény Vértes-környéki magyar parasztság az életéért kelt útra az Esztergom vármegye területére behatoló törökök ellen, míg az akindzsik, a török elővédet képezte, feladata pedig a környék felprédálása volt. Meg kellett szerezniük az élelmet, felperzselni a vidéket, és persze akit ott találnak le kell mészárolniuk!
Így mire a török reguláris erők megérkeznek, az ellenség több ponton is meggyengítve várhatta az összecsapást; egyrészt az emberi veszteségek miatt nem biztos, hogy fel tudja tölteni állományát, másrészt pedig élelmezési gondjai is lehetnek…
Ezzel szemben a török reguláris erők élelemhez jutnak, egy meggyengített ellenséggel kell szembenézniük, és persze kevesebb „hitetlennel” is.
Márpedig Mohács után I. Szulejmán azonnal megindult felfelé a Duna mentén, és bevonult Budára. Innen a sereg rettegett elővédjeit, az akindzsiket keleti és nyugati irányba indította, hogy prédálják fel Buda környékét és a magyar vidékeket.
Az Esztergom vármegye területére behatoló törökök elől a lakosság tömegesen menekült Herégy és Pusztamarót felé, ahol tábort ütöttek, de azt az akindzsik elfoglalták és a védőit lemészárolták.
A parasztság másik tömege (kb. 25 ezer fő) szekereit kör alakba rendezve hevenyészett erősséget alkotott Marótnál, amit árkokkal vett körül és a közeli tóból vízzel töltötte fel.
Az akindzsik ezt az erősséget már hiába ostromolták, a védők eltökélték, hogy megvédik családjaikat és vagyonukat. Közben több ízben kitörtek és sok törököt terítettek le. De nem sokáig tarthattak ki, mert a fősereg táborából reguláris erősítések érkeztek, vagy hatezer janicsár, tízezer lovas és tábori, ún. skorpió ágyúk sorakoztak fel a maróti erősség ellen.
A szekérvárat a parasztok hősiesen védték, de végül győzött a túlerő.
Hogy mégsem ment feledésbe a csata, azt egy egytelkes nemes katona és felesége tragédiájának köszönhetjük. Róla és feleségéről Farmos Ilonáról szóló történetet többek között az Istvánfi-krónika, Verancsics Antal maróti-csata legendája és Kölcsey Ferenc balladája (Dobozi) is feldolgozta, Székely Bertalan és Madarász Viktor pedig festményen ábrázolta.
Dobozi a mohácsi csatában részt vett, tudta mi következik, ha a törökök győznek… Így hát Dobozi Mihály megpróbálta kimenteni feleségét a vérontásból. Mivel a törökök gyorsabbak voltak, ezért a legenda szerint az asszonyt megölte, nehogy az ellenség kezére jusson, míg ő maga a török közé vágtatott, ahol életét vesztette.
És elfordúl, s felöleli
Nyögő nejét karjába,
És hü vasát megszenteli
Merítvén oldalába;
És rontván a vad nép közé
Ád s vesz halált mindenfelé,
S omolván drága vére
Hölgyének rogy testére.
Kölcsey Ferenc: Dobozi (részlet)
Marót eleste után hasonló sorsra jutottak a mátrai és bácsi paraszttáborok, míg a péterváradi sikeresen visszaverte a törököket. Ezeken és Visegrádon, valamint Esztergomon kívül a török komolyabb ellenállásra nem talált az országban.
