Felvidék Foci Sport

Döntetlennel zárta az évet a DAC – A Rózsahegy ellen sem kaptak gólt

Ötödik mérkőzésén sem kapott gólt a DAC, de nem is rúgott a Rózsahegy ellen a Fortuna liga 19. fordulójában. Ezzel a DAC döntetlennel zárta a 2021-es évet. írja a sportolunk.sk

borítókép : DAC1904 facebook

Nem kezdődött jól a mérkőzésre való felkészülés a Rózsahegy számára, ugyanis vezetőedzőjük, Peter Struhár elkapta a koronavírust, így segítője, Róbert Tomko irányította a csapatot.

A mérkőzés jól kezdődött a DAC számára, már a 9. percben Balić szöglete után Dimun 10 méterről lőtt fölé. A másik oldalon Regáli kapott labdát a középpályán, kapura törhetett, lövését a bal kapufa állította meg. A 19. percben Schäfer távoli lövését védte bravúrral a rózsahegyi kapus. A 22. percben Davis végezhetett el szabadrúgást, de a labdát Krajčírik kezébe lőtte. Az első félóra során a DAC volt aktívabb, többször beszorította rózsahegyi ellenfelét. A 36. percben Balić hosszú beadása után Ciganiks lőtt egyből kapura, de fölé. A 45. percben a tizenhatos vonaláról végzett el szabadrúgást a Rózsahegy, Fabiš pedig a felső kapufát találta el.

A második félidő főleg a két tizenhatos közti futballról szólt. Az 54. percben Luterán 25 méterről leadott lövését Jedličkának kellett védeni. Két perccel később Davis beadását Hahn fejelte Krajčírik kezébe. Az 57. percben Schäfer és Blackman összjátéka után a labda Hahnhoz került, aki az ötösről lőtt kapura, viszont a gólvonalon Fabiš mentett. A 69. percben Sharani kapott remek labdát a bal oldalon, passza után Balić küldte kapura a labdát, de Krajčírik ismét remekül védett. A 87. percben Balić szöglete után Krstović fejjel a felső lécet találta telibe. A mérkőzés végül nem hozott gólt, döntetlennel zárta az évet a DAC csapata. Martin Jedlička 5 mérkőzés és 450 perc óra nem kapott gólt.

FC DAC – MFK Rózsahegy 0:0

FC DAC: Jedlička – Blackman, Kružliak, Muhamedbegovic, Davis – Balić, Dimun – Sharani, Schäfer, Ciganiks (65. Andzouana) – Hahn (65. Krstović)
Ružomberok: Krajčírik – Fabiš, Luka, Mojžiš, Madleňák – Gerec (74. Rymarenko), Luterán, Kochan (79. Dopater), Regáli (79. Ďungel) – Múdry (66. Šefčík), Boďa (74. Bobček)

Ajánlott Cikkek