Dózsa György Ceglédi Kiáltványa

A török elleni keresztes hadból „nemesnyúzó” sereggé vedlő felkelés egyik legfontosabb forrása minden bizonnyal valós, de nem akkor, és nem úgy történhettek az események, ahogy sokan sokáig vélték és értelmezték.

„Székely György (sic!), a hatalmas vitéz, a keresztesek áldott népének feje és kapitánya, csak Magyarország királyának s nem egyúttal az uraknak is alattvalója, Magyarország összes, különösen pedig a Pest és Külső-Szolnok vármegyében levő városainak, mezővárosainak és falvainak, egyenként és együttesen üdvözletünket! Tudjátok meg, hogy a hitszegő nemesek ellenünk és a szent háborúra készülő összes keresztes hadak ellen erőszakos módon fölkeltek, hogy üldözzenek és kiirtsanak bennünket. Ezért számkivetés és örök kárhozat, nemkülönben fejetek és minden javatok elvesztésének terhe alatt szigorúan meghagyjuk és elrendeljük nektek, miszerint ez írás vétele után nyomban, haladék és mentség nélkül ide, Ceglédre siessetek, hogy az áldott nép általatok megszentelt szövetségben megerősítve, a nevezett hűtlen és gonosz nemeseknek erejét és hatalmát korlátozni, megfékezni és tönkretenni lehessen. Ha így cselekedtek, akkor az javatokra válik, ha nem, akkor nem kerülitek ki a nektek szánt büntetést. Sőt mi több: saját kapufélfátokra felfüggesztünk és felakasztatunk, nyársra huzatunk, vagyonotokat elpusztítjuk, házaitokat lerontjuk, feleségeiteket és gyermekeiteket pedig a legnagyobb kínok közepette megöletjük.”

A fáma, pl. a sokszor nem mérvadó Wikipedia, szerint is ma 505 éve, 1514. május 18-án adta ki a fentebb szöveggel hírhedt kiáltványát a makfalvi Dósa család Örlöcz-nem Szovát ágán levő székely lófő ágának sarja, György.

„Az 1514. évi keresztes lázadás, közismert nevén a Dózsa-féle parasztháború a késő középkori magyar történelem egyik legjobban feldolgozott, és a források összegyűjtése szempontjából – elsősorban a »paraszt-okmánytár«-nak köszönhetően – az egyik legjobban feltárt témájának mondható” – írja a „ceglédi kiáltványról” friss forrásfeldolgozást készítő Lakatos Bálint.

Mit lehetett tudni a szövegről? „Keletkezését (Szűcs Jenő) az események egy későbbi szakaszához, az 1514. júniusi, főváros elleni keresztes támadás eseménysorához kapcsolta: eszerint a szöveg Dózsa Szerémi György munkájában említett »jegyzője«, Túrkevei Ambrus megfogalmazásában Nagylak és Lippa térségében, a nagylaki csata után készülhetett, és a vezér nevében Dózsa Gergely küldhette szét több példányban Ceglédről, amikor Buda ellen vonult június 10. és 21. között.”

Az elmúlt években felfedezett források tükrében ugyanakkor úgy tűnik, a szöveg közelebb áll a korábban zsinórmértéknem megadott május 18-i dátumhoz. A franciaországi Lille megyei levéltárában őrzött, Habsburg (avagy Ausztriai) Margit főhercegnő mecheleni udvarának nagyjából 1507 és 1530 közötti diplomáciai és kormányzati levelezésében Jean Hannart Bécsből, 1514. június 17-én írt, francia nyelvű jelentése mellett többek között megmaradt Dózsa „ceglédi” parancslevelének latin nyelvű szövege is, amelyet – a korábbi dokumentumokhoz képest – keltezve szignóztak, méghozzá május 25-re.

„Min változtat mindez? – kérdezhetné az olvasó. Az első és legfontosabb, hogy a »ceglédi kiáltvány« ezek szerint nem értelmezhető egy nagy júniusi haditerv részeként, hanem az események egy korábbi fázisához tartozik. Ezzel az is kérdésessé válik, hogy mennyiben tekinthető a parasztháború »ideológiai summázatá«-nak.” De akkor mihez kapcsolhatjuk a „ceglédi kiáltványt”?

Lakatos Bálint forráskritikája szerint a dokumentum két dologra reagált: mivel a török ellenes harc hívta életre a vállalkozást, így értelemszerűen a török–magyar békekötésre, majd Bakócz Tamás bíborosnak a toborzás betiltását elrendelő május 15-i parancslevelére. „ Arra már Szűcs Jenő felhívta a figyelmet, hogy a »ceglédi kiáltvány« szóhasználata több ponton ezzel a toborzást betiltó bíborosi parancslevéllel érintkezik (míg a hadjáratot felfüggesztő május 24-i parancs szövegével egyáltalán nem), és a szövegegyezések alapján utalt arra, hogy a »kiáltvány« erre reagálhat. A keltezés ismeretében olvasva a szöveget pontosan erről van szó! A »ceglédi kiáltvány« nem más, mint az eltiltó parancsra adott felelet: a toborzás folytatásának elősegítését szolgáló felhívás. Mégpedig éppen ahhoz a két megyéhez, Pesthez és Külső-Szolnokhoz szól, amelyen a keresztesek az elmúlt két hétben átvonultak – Mezőtúr épp az utóbbi megye keleti sarkában fekszik –, és amelyeknek a lakossága egyébként is jelentős számban lehetett már jelen a seregben” – írja a kutató.

S ugyan a marxista történetírás jócskán „rátelepedett” a felkelésre, azért, ha már erről írunk érdemes ezzel kapcsolatban Kubinyi András vonatkozó megállapításait is idéznünk: „A kutatás mai állása szerint a mezővárosi polgárság és a gazdag, árutermelő falusi parasztréteg alkotta a parasztháború bázisát. Nem véletlen, hogy a marhakereskedelem és a bortermelés központját jelentő mezővárosok csatlakozásáról maradt fenn a legtöbb adat. A szarvasmarhacsordákat hajtó hajdúk fontos katonai szerepet játszottak a felkelésben, ami ismét csak a marhakereskedelem körüli konfliktusokra utal. Tudni kell, hogy a földesurát, Ravazdi Pétert, karóba húzó Kis Gergely bánhegyesi jobbágytól és testvéreitől korábban a pesti vásárra hajtott 300 forint értékű marhát, valamint 600 forintot vett el ura.”

A paraszthad bukását, mint azt nagyjából mindenki tudja, komoly úri bosszú követte. Dózsa bestiális, kannibalisztikus kivégzése mellett (a legújabb kutatások a tüzes vastrónt – már roppant nehézkes fizikai megvalósítása miatt is – az elrettentést fokozó későbbi „hozzáköltésnek” tartják) Kubinyi kiemeli, a jobbágysággal szemben komolyabb hatásai voltak a parasztok kollektív büntetéseinek, amelyekről az az év október 18-án összeülő országgyűlés döntött. „A földesúrnak járó cenzust 1 forintra emelték; bevezették a heti egy nap robotot, és – ami ennél is lényegesebb – eltörölték a jobbágyok szabad költözködési jogát; eltiltották a fegyverviselést (ha egy hajdúnál egy kopját is találnak, azt súlyosan büntetik, a paraszt csak akkor kap büntetést, ha puskája van). A bizonyítható bűnöket elkövetett parasztok ellen is igen szigorú cikkelyeket hoztak, ám ezeket csak ritkán hajtották végre” – összegezte a II. Ulászló magyar király (1490-1516) által is szentesített rendelkezéseket. A felkelés hatásai a nem sokkal később, 1517-ben kiadott Werbőczy István-féle Hármaskönyvben (Tripartitum) is érződtek, és így egészen 1848-ig meghatározták a nemesek és jobbágyok viszonyait.

forrás és teljes bejegyzés: Töri Túra facebook