Magyarság Tájak/korok Történelem Világ

Dunai Egyesült Államok? 2. rész: „Ausztria-Magyarországot nem kell szükségkép feldarabolni”

„A szocializmusban dicsfény övezte “népeink legjobbjainak” elképzelését, de vajon miért magasztalják ma is ezt a képtelen ideát? Kiötlői államszövetséget képzeltek el a magyarok, románok és szerbek részvételével; a többi népnek nem jutott szerep. Eltervezték, hogy fővárosa felváltva Budapesten, Bukarestben és Belgrádban lesz. Szóval a részleteket kiókumulálták, csak épp az elképzelés torka volt véres. A szerbek hamar kihátráltak az ügyből és a terv a magyar-román megegyezésre korlátozódott.”

Borítóképen: Európa, 1914

Azét használtuk a „felmelegítés” szót, mert csak akkor látható, hogy az előző részben említett, Jászi Oszkár által írt könyvekben taglalt elképzelés mennyiben tért el Kossuthétól csak akkor tudnánk igazán megmutatni, ha belemennénk a legapróbb részletekbe is, de ez meghaladja egy cikk terjedelmét.

Az előző rész:

Fontos tudni, hogy a Kossuth által ismertetett alapvető megállapítások a könyvek kiadása idején még hozzávetőleg azonosak voltak, ugyanis a román megszállás csak a könyv megjelenése után következett be 1918-ban, az 1920-as események pedig még messzebb voltak. De mégis, már az első gondolatokat idézve kiderül, hogy nagyot változott a világ!

„Az osztrák-magyar monarchia és a Balkán, valamint Oroszország amaz országok, melyek még nem kész részei Európának, abban az értelemben, hogy állam és nép nem esik bennük össze, hogy még ma is középkori jellegű képződmények, a dinasztikus katonai hatalom tartja őket össze, nem pedig a föld, a nép és az állam ama kölcsönös benső átitatottsága, mely a többi európai államokat jellemzi.”

Jászi Oszkár abból indult ki, hogy a többnemzetiségű államok – mint a Monarchia, vagy Oroszország, illetve az akkori balkáni országok -, illetve azok állami intézményei hatására nem alakul ki „egységes államnép”, hanem éppen fordítva működik a dolog: már az állam létét megelőzően létező nemzet hozhat létre államot.

Hadifoglyok hazatérése Oroszországból Sassnitzba érkezett hadifoglyokat (köztük magyarok) a hajóról való leszállásuk után várják meg vonatokon való továbbszállításukat ~1918

Bár ez elég elvontnak tűnik, mégis arra enged következtetni, hogy a konföderáció azért szükséges, mert egy államalakulaton belül csakis úgy élhetnek egymás mellett a különböző nemzetek, ha nem egy erős központi hatalom fogja össze őket, hanem egy sokkal lazább konföderáció, amiben saját határaikon belül meglehetős szabadságot kapnak működésüket illetően.

Jászi szerint a fentiekből az következik, hogy az említett államok „prenacionális” státuszban vannak, azaz nincs meg az alapja az államiságnak!

1917. áprilisában Wilson elnök Washingtonban felolvassa a Németországnak szóló hadüzentet

Azt állítja, hogy a „nemzetiségi kérdés” nem más, mint az államok belső működési zavara, mert az általa „prenacionálisnak” nevezett államok történelmi okokból nem juthattak el a nyugati nemzeti államok típusának stádiumába. Azt csak mi tesszük hozzá, hogy az egységes Olasz Királyság 1861-ben alakult meg, a Német Császárság kikiáltása pedig 1871. január 18-án, a versailles-i kastélyban történt meg, és könnyen lehet, hogy ezek a példák lebegtek Jászi szeme előtt.

Miután nem véleménycikknek szánjuk írásunkat, a kritikai elemeket mellőzzük, de meg kell jegyeznünk, hogy a kiindulási alapként ismertetett fenti elméletet az azóta ismert történelmi események hol cáfolták, hol pedig igazolták. De menjünk tovább!

Lloyd George, Edward Gray, Herbert Kitchener, Nikola Pašić, Antonio Salandra, Alexander Izvolsky, Aristide Briand és Joseph Joffre a szövetséges hatalmak konferenciáján 1916. március 27–28-án Párizsban

A Jászi „nemzeti államembriók” névvel illeti nevezett államokat, azokat a bizonyos történelmi okokat pedig egyrészt belső fejlődési problémákra, illetve külső hatásokra vezeti vissza, külön kiemelve azt, hogy „a nagyhatalmak rövidlátó versengése és máról-holnapra élő kompromisszumai következtében örökös félrendszabályokkal nyomorították meg természetes fejlődési törekvéseit” és „fejlődését mesterséges államembrió-versenytársak létesítésével ellensúlyozták”.

Véleménye szerint a sovinizmus nem okozója az ezekben az álamokban fellépő folyamatos feszültségeknek, hanem következménye!

Ehhez még hozzáteszi azt is – mintegy figyelmeztetésképpen -, hogy a következmény, a nemzetiségi kérdés kiéleződése, ami mögött bizony súlyos gondolatok húzódnak meg! Íme:

„…a mi problémánkat parlamentáris uton megoldani nem lehet; csak egy világkatasztrófa, a háború szabadíthat ki bennünket az idegen állam tömlöcéből!”

Egy brit páncélos és egy német katona – 1918 (forrás: Fortepan / Erky-Nagy Tibor)

És ezen a ponton következik egy olyan gondolat, ami bizony igencsak kérdőjelessé teszi az eddigieket… Jászi ugyanis azt állítja, hogy a nemzetiségek sok esetben nem az államalapítás szándékával lépnek fel, hanem csak nyelvük, kultúrájuk szabad gyakorlását, egyenlő bánásmódot szeretnének a többséget alkotó nemzettagjaihoz mérten. Ezért pedig fontosnak tartja a nemzetiségi kisebbségek védelmét. Hol van itt a csavar?

Jászi pontosan tudta, hogy Közép-Európa etnikai térképe olyan színes, hogy tisztán nemzeti államokat képtelenség létrehozni, ezért az adott esetben létrejövő új nemzetállamok esetében is éppen annyira fontos a kisebbségek védelmét megteremteni, mint az Magyarországon is fontos lenne!

IV. Károly magyar király látogatása az isonzói csaták helyszínén 1918. januárjában (forrás: Fortepan / Széman György)

Talán előre látta azt, hogy a majdani utódállamok hogyan fogják kezelni a nemzetiségi kérdést? Akár ez is felmerülhet, de ha a nemzetiségi kérdés megoldása a kisebbségek védelmével megoldható, akkor miért kellene létrehozni új, kisebb államokat, ahol ugyanazokat a problémákat reprodukálják?

Ez nem burkolt véleménynyilvánítás részünkről, hiszen a választ maga Jászi adja meg, amikor azt írja, hogy a helyzetet leginkább az okozta, hogy „Európa vezető államférfiai is tisztában voltak ezzel a helyzettel, de ahelyett, hogy a nemzetiségi betegség radikális gyógyítására törekedtek volna, beérték merő palliatív szerekkel (jelentése itt: csak tüneti kezelésre alkalmas szerek – a szerk.), tökéletlen félrendszabályokkal, méghozzá olyanokkal, amelyek nem a szenvedő népek érdekeit, hanem a nagyhatalmak múló kvalitásainak szempontjait szolgálták.”

Úgy véli a szerző, hogy talán nem is alakultak volna világháborúvá az események, ha nincs ez a fajta kisebbségi/nemzetiségi probléma, mert véleménye szerint a német-angol ellentét, vagy a francia revans-politika önmagában nem okozott volna ilyen mértékű kataklizmát – ha a nyugat-európai államokhoz hasonló „Oroszország, Ausztria- Magyarország és a Balkán épp olyan szilárd állami alakulatok lettek volna”.

Ennek egyenes logikai követkeményeként Jászi azt állítja, hogy „a háború legmélyebb oka Kelet- és Közép-Európa államszervezési és nemzetiségi válsága volt”.

Elsüllyesztett orosz hajók az Al-Dunán

A gondolatmenet pedig így folytatódik: ha a széttagoltság, a kölcsönös bizalmatlanság és ellenségeskedés az oka a háborúnak, akkor bizony a megoldás egy nagyobb egységbe szervezni ezeket az államokat Közép-Európában (nem beleérve az akkor már polgárháborús helyzetben lévő Oroszországot). Jászi szerint míg korábban a teljes megsemmisítés volt az uralkodó célmeghatározás, addig a háború végére már átbillent a megítélés, és egyre inkább egy nagyobb állam megteremtését célozták a Monarchiával szembenálló országok vezetői.

„Ausztria-Magyarországot nem kell szükségkép feldarabolni, de neki és az egész Balkánnak egy olyan államszervezetet kell adni, mely az ott élő összes nemzetek demokratikus fejlődését biztosítva, lehetővé tenné, hogy az öszszes szabad, demokratikus és kulturált népek szövetkezhessenek a tartós béke megvalósítására…”

Budapesti egyetemi ifjúság tüntetése az amerikaiak előtt a Dunapalota szállónál

A fenti elképzeléseket Jászi Lloyd George angol miniszterelnök és Wilson amerikai elnök véleményeként írja le, de a már tudjuk, hogy végül nem így lett, azt meg sejtjük, hogy a szándék soha nem is volt valós, és végül a nagyhatalmak – Jászi logikáját követve! – újra csak az „államembriók fejlődését mesterséges államembrió-versenytársak létesítésével ellensúlyozták”.

De nekünk, így több, mint 100 év elteltével ezt könnyű megállapítani, akkor viszont, ha Jászi Oszkár hitelesnek ítélte meg a fenti idézetben említett államférfiak megnyilatkozásait, az annyit tett, hogy nyitott a lehetőség a Dunai Egyesült Államok megteremtésére!

Ebből – legalábbis az akkori helyzetben, és elfogadva, hogy Jászi hitt a vezetőknek – valóban az következett, hogy eljött az ideje Kossuth tervének a korhoz igazított módon történő megvalósítása?

Erre a következő részben keressük a választ.

Ajánlott Cikkek