Hírek Vélemény-cikkeink

„Egy japó, mindig is japó marad”

A mondatot John L. DeWitt altábornagytól kölcsönöztük, akit 1941 decemberében neveztek ki az amerikai nyugati védelmi parancsnokság élére. Akkor ennek a kijelentésnek, és az addig sem igazán létező bizalomnak a hatására Franklin Delano Roosevelt elnök aláírta a 9066-os elnöki rendeletet, ami végül 80.000, jobbára japán származású amerikai internáló táborba zárását eredményezte. Most nem csak a japánokkal, hanem általában az ázsiaiakkal szemben van hasonló bizalmatlanság, hiszen „egyértelmű”, hogy az ázsiaiak felelősek az áldatlan állapotokért.

A szabadság hazája tehát nem mindenkinek adja meg azt, amire számított, vagy ha így is van, időnként azért érhetik meglepetések az embert – főleg, ha ázsiai. Mert arról rengeteg hír szól, hogy az afro-amerikaiakat milyen atrocitások érik, az is forog a sajtóban, hogy a latinókkal sem mindig bánik úgy a (még) többségi fehér társadalom, mint azt a XXI. században kellene, de azt valamiért elfelejtik taglalni, hogy miért fegyverkezik az ázsiai kisebbség!

Nem valószínű, hogy ez egyébként általában békés, és általában fegyvereket nem használó kisebbség tagjai önmagukat ijesztgetik, sokkal inkább az a helyzet, hogy egyre több atrocitás éri őket! Bár a vezetőik azt próbálják minden áron bizonyítani, hogy a fegyverviselés nem megoldás a problémára, sőt, egyes esetekben inkább még fokozza is a veszélyét az esetleges támadásoknak, mégis tény, hogy van egyfajta fegyverkezési hullám!

Leginkább New York-ban történnek olyan esetek, melyek mára akár a sajtóig is eljutnak, de jegyezzük meg; ez nem most kezdődött, a jelenség azóta erősödött, amikor a járvány kitörése után az Államokban is megjelent a vírus. Ilyen volt, amikor egy fekete nő kalapáccsal támadt két ázsiai nőre, és egyiküket alaposan helyben is hagyta, de volt olyan is, hogy egy idős alumínium palackokat gyűjtő ázsiait felrúgtak, majd a földön fektében még hosszasan rugdostak.

Az idősebb ázsiaiak vannak leginkább kitéve a veszélynek, az elkövetők – valószínűleg a kisebb ellenállás irányába tartva – rendre őket pécézik ki, és támadják meg. Az ázsiaiak pedig rájöttek, hogy – miután nem állhat mindegyikük mellett egy rendőr – nekik, maguknak kell megoldani a védelmüket! Ne feledjük, hogy például New York (de más nagyvárosok is) erősen szenvednek a járvány miatt – elsősorban a turizmusban kieső bevételek kiesése okán -, ezért nőtt a munkanélküliség, és így az erőszakos bűncselekmények száma is.

Érdekes, de úgy tűnik, hogy most a társadalmi hierarchia arra mutat, hogy az ázsiaiak a „legalja”, aztán az afro-amerikaiak, a latinók, majd pedig az európai származásúak. Az indiánokat nem is lehet említeni ma már, de a lényeg mégis az, hogy az Egyesült Államok még mindig nem tudja megoldani az egyes kisebbségek problémáit, és ez különösen igaz a nem különösebben feltűnősködő ázsiaiakra. Persze ma már nincsenek internáló táborok, nagy eredmény!

Persze ettől még lehet exportra kisebbségi jogi aktivistákat „gyártani”, csak nem túl hiteles…

Ajánlott Cikkek