Egy jövőbelátó elme gondolatai a széntermelés kilátásairól 1922-ből
Miért érdekes ez a téma? Mert bizony rávilágít a tényre, hogy 1920 után mennyire sérülékeny lett az ország, Zsigmondy Árpád pedig azt is bemutatta, hogy az idő előrehaladtával a helyzet csak még inkább romlik majd… Semmiképpen nem a politikai vetületeit boncolgatjuk a témának, maradunk annál a jövőképnél, amit kor kiemelkedő bányamérnöke jövendölt.
Borítóképen: A Bánhidai (szenes) erőmű – 1931
Keretes írásunkból kiderül, hogy ha valakinek, akkor Zsigmondynak aztán igazán komoly rálátása lehetett Magyarország széntermelésére – mint az 1920 előtti, mind az utána való időket tekintve. 1922-ben a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében egy alapos elemző cikket jelentetett meg, amelyben odáig ment el, hogy mi vár ránt – egészen 2000-ig!
Tudni kell, hogy a cikk írása idején az alábbi szénvidékeken folyt kitermelés:
- Mátravidéki lignitbányák.
- A borsodi szénmedence barnaszénbányái.
- A salgótarjáni szénmedence bányái.
- Az esztergomi és budai medence bányái.
- A tatavidéki medence bányái.
- Más dunántúli középbányák.
- Pécs és vidékének feketeszénbányái.
- Többi szénbányák.
A 6. és 8. pontban feltüntetett bányák kapacitása sem volt elhanyagolható, de ezek jellemzően lignitbányák voltak, és a teljes termelésük összesen nem érte el a teljes termelés 10 százalékát.
De mégsem ezekkel a bányákkal volt a legnagyobb probléma, hanem azokkal az akkor már nem a határokon lévőkkel, amelyek kiváló minőségű feketeszenet termeltek. Igen, az volt az igazán fájó pont, mert akkoriban rengeteg olyan gép és berendezés volt, amelyek működése a jó minőségű feketeszénre volt optimalizálva.
Ilyenek voltak a folyami hajók (A DGT és a DETERT előbbin keresztül Pécsről jobbára képes volt biztosítani a szükséges mennyiséget), de a MÁV esetében már igen komoly problémák merültek fel a feketeszén beszerzésével kapcsolatban… Ezért ezekben az időkben sok gőzmozdonyt alakítottak ár más rendszerre, hogy a gyengébb szénnel is működjenek (persze kisebb teljesítménnyel).
Zsigmondy Árpád
Pesten született 1860. febr. 29.-én. Székesfehérvárott halt meg 1924. szept. 30.-án. Kora kiemelkedő bányamérnöke 1878-ban iratkozott be a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiára. 1881-ben az osztrák-magyar államvasutak oravica-resicavidéki bányászatának szolgálatába lépett.
1904-ben az államvasutak összes bányáinak főfelügyelője, az aninai és a resicai bányászat műszaki vezetője lett. Irodalmi munkássága jelentős. Számos cikke és tanulmánya jelent meg a hazai és külföldi szakfolyóiratokban. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1918-ban elnökévé választotta.
Az alábbi táblázat pontosan megmutatja, hogy milyen gyorsan emelkedett a feketeszén importja – 1920-ról 1921-re bőven több, mint tízszeres volt a behozatal! -, és azt is láthatjuk, hogy a barnaszén terén ugyan megjelent az import, de annak mértéke nem volt számottevő a hazai termeléshez mérten:
A fenti ábra arra szorította tehát a hazai vállalatokat, amelyek gőzgépeket üzemeltettek, vagy éppen azokat, amelyek erőműveket üzemeltettek, hogy a barnaszénre álljanak át – hiszen abból volt elég!
Csakhogy… A szerző a következő megjegyzést tette:
„…a termelt tonnaszámokat a múlttal a fűtőérték tekintetbevétele nélkül összehasonlítani nem szabad, mert az akkori jó minőségű szenek helyett általában gyengébb minőségű szenekre vagyunk ráutalva, de még a régi bányák szenének minősége is a békebeli minőséggel szemben 15-20 %-kal romlott.”
Igen, az 1922-ben kitermelt szén fűtőértéke jelentősen alacsonyabb volt, mint a korábbi időkben. Ennek két oka volt: egyrészt a jobb minőség szinte minden esetben az akkorra határon túlra került bányákból jött, másrészt pedig már akkoriban voltak olyan bányák, amelyek kitermelésük határait feszegették, azaz tartani lehetett kimerülésüktől, így a gyengébb szenet is termelésbe vonták.
De ezzel sajnos még nem volt vége… Zsigmondy Árpád azt is bemutatta, hogy az akkori ismeretek szerint a cikk írásához mért 70-80 év múlva milyen szénvagyon áll majd rendelkezésre!
Nos, ebből semmi más nem következett, mint amit maga a szerző is levont:
„70-80 év múltán a csonkaország szénkincse elfogy, továbbá, hogy rá leszünk utalva környékező államokra, főleg pedig arra, hogy a sziléziai és galíciai szénkincsekből fedezzük szükségleteinket. Ezek mellett a kilátások mellett már most kell áttérni arra —hacsak teljesen agrárállammá nem akarunk visszafejlődni —, hogy elsősorban csakis az olyan nyersanyagot nemesítő, feldolgozóiparunkat fejlesszük, melyhez minimális erőszükséglet kell.”
Figyelem! 1922 még nem az olaj nagy korszaka, az olajszármazékok használata ekkor még bőven nem közelítette a szén felhasználását, de azt is tudni kell, hogy olaj utáni kutatás is csak később kezdődött Magyarországon.
Igen, Magyarország is belépett az olajkorba, de látni kell, hogy Zsigmondy Árpád jóslata sajnos így is beigazolódott, ugyanis a második világégés után a „vas és acél országa” jelszóval éppen az energiaigényes nehézipart fejlesztették leginkább, így nem csoda, hogy az olajkutak és a szénbányák is kimerültek…
Bár nem örülünk, hogy a jóslat igazolást nyert, de ezzel együtt is zseniálisnak tartjuk, hogy volt, voltak olyan szakemberek, akik felismerték a folyamatok irányát és figyelmeztettek!
forrás: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 56. évfolyam (1922) 40-41. szám
