Egy szörnyű baleset 1960-ban: a gyorsforgalmi út addigi legnagyobb tragédiája…
A közlekedés manapság is veszélyes vállalkozás lehet, még akkor is, ha az utóbbi időkben rengeteget fejlődtek az úthálózathoz köthető biztonsági berendezések és szabályok, még akkor is, ha az autók és mindenféle más járművek biztonsági felszerelései, szerkezeti kialakításuk, aktív—és passzív rendszerei nagyot fejlődtek. Mert bizony az ember hibázhat… Ahogy történt ez 1960. június 16.-án is… Vagy az is lehet, hogy más történt…
Borítóképen: A Ferihegyi gyorsforgalmi úti felüljáróról a vasúti pályára zuhant Ikarus 60 autóbusz, 1960. június 16-án (forrás: Fortepan, 187189)
Ezúttal ezt a balesetet idézzük fel, melynek sajnos több halálos áldozata is volt. Az elhunytak ma is élő, vagy akár már sajnos távozott családtagjai irányába ezúton is szeretnénk kifejezni együttérzésünket. Tudjuk, ez nem segít, de megidézzük az eseményeket Kucsara Pál által, aki az Autó-Motor 1960. évi 13. számában az alábbiakat írta (idézet):
Az utóbbi idők egyik legnagyobb közúti szerencsétlensége történt június 16-án a Ferihegyi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton. A GA—05—83 tsz. Ikarus 60-as autóbusz, amely a Dorottya utcából 16.15 órakor indult 30 perces útjára, indulása után 20 perccel a vasútvonal feletti felüljáró bal oldali korlátját átszakítva, a mélybe zuhant. A hivatalos vizsgálatok eddig a következőket állapították meg:
Az autóbuszt a 25 éves … (a nevet töröltük, mert a mai jogszabályok szerint nem kerülhet ide, de a hivatkozott sajtóanyagban megtalálható – a szerk.) vezette, aki 5 éves jogosítvánnyal rendelkezik és 1960 január óta dolgozik a Fővárosi Autóbuszüzemnél. Május 1. óta általában ezen a járaton volt szolgálatban. Megállapítást nyert, hogy a végállomásától pontosan, az előírt időben indult el 42 utasával.
Két tanú állítása szerint az autóbuszvezető a gyorsforgalmi úton többször hátrafordult – nyilván a sebesség élvezetét jelezve. A felüljáróhoz vezető kanyar végén az autóbusz jobb oldali kerekei, a nagy sebesség és vezetési hiba miatt, nekiütköztek a 20 cm magas járdaszegélynek, azt 6 méteren át horzsolták, majd a jobb első fékezett kerék felkapott a 80 cm széles járdára.
Az autóbusz vezetője ekkor – feltehetően – azért, hogy elhárítsa az összeütközést a jobb oldali korláttal, hirtelen irányváltozással a kocsit balra kormányozta, de most már fékezés nélkül. Ekkor az autóbuszban még valószínűleg 40—50 km sebesség volt.
A gépkocsivezető nyilván megdermedt a veszély érzetétől, s így képtelen volt újabb cselekvésre, a baleset elhárítására. Az autóbusz a bal oldalon áttörte a vaskorlátot, 15 métert, repült a levegőben, majd a 9 méteres magasságból leesve, bal elejével a vasúti töltés oldalába fúródott és bal oldalára dőlt.
- A – az autóbusz haladási iránya
- B – Itt ütközött az autóbusz jobb oldali első kereke a 20 cm magas útszegélynek
- C – a jobb oldali első keréktől eredő, a szegélyen látható gumihorzsolási nyom
- D – Itt ugrott fel az autóbusz jobb oldali első kereke a 80 cm széles szegélyre
- E – az első keréktől eredő fék-, illetve oldalcsúszási nyom
- F – az autóbusz ebben az irányban tért át az úttest bal oldalára
- G – itt ütközött az autóbusz bal oldali első része a hídkor- látnak
- H – kidöntött hídkorlát
- I – az autóbusz itt ért földet a homlokfalával, majd a bal oldalára dőlt
- J – a baleset időpontjában ezen a helyen állt meg a szembejövő CB—41-95 frsz. személygépkocsi
- K – a személygépkocsitól eredő féknyomok
Az autóbusz utasai közül e sorok nyomdába adásának idején tizenegyen haltak meg, néhányat még súlyos állapotban ápolnak a kórházban.
A baleset okairól számtalan feltevés terjedt el az emberek között. Az egyiknek az Esti Hírlap június 18-i megállapítása adott alapot, amely szerint:
„A baleset bekövetkezését egy szembe jövő személygépkocsi is befolyásolta”.
Ez teljesen helytelennek bizonyult. Valóban jött szembe a CB—41—95 frsz. személygépkocsi, de annak vezetője — az egyetlen külső szemtanú —, amikor látta a történteket (az autóbusz felugrását a jobb oldali járdára), a féknyomok bizonysága szerint reflexszerűen fékezett és megállt — mégpedig a baleset színhelyétől kb. 35 méternyire.
A személyautó jelenléte tehát nem befolyásolhatta a balesetkörülményeit. Sőt, tizedmásodperceken múlott csupán, hogy a magánautó vezetője is nem lett áldozata a balesetnek. Elterjedt az a hír is, hogy állítólag egy rollerező gyermek szaladt volna át az autóbusz előtt az úttesten. Ez sem felel meg a valóságnak, csak találgatás.
De „találgatás”-ra épülhet általában is az az igyekezet, hogy a baleset okát valaki a legnagyobb pontossággal kiderítse. Legalábbis addig, amíg a szerencsétlen fiatal gépkocsivezető, aki ugyancsak életveszélyes állapotban került kórházba, nem tehet részletes vallomást. Nyilvánvaló azonban, hogy az autóbusz vezetője figyelmetlen volt. A tanúk egyöntetűen állították, hogy a gyorsforgalmi úton vezetés közben többször hátrafordult, nevetgélve. Elképzelhető tehát, hogy hátrafordult egy pillanatra ott a kanyarban is, s egy ilyen jobbrafordulás közben automatikusan kissé jobbra fordíthatta a kormányt.
Ennek következménye lehetett, hogy a jobb oldali kerekek a járdához súrlódtak, és az autóbusz az előbbiek szerint a jobb oldali korlát közvetlen közelébe került. Ez a helyzet az autóbusz vezetőjében kétségtelenül a közvetlen életveszély érzetét ébresztette fel, amikor már a józan megítélésnek, a helytelennek bizonyult cselekedet korrigálásának kevés lehetősége van. Ilyenkor, mint ismeretes, főként már csak a védekező reflexek működnek.
Ezt a védekező mozdulatot pedig itt a kormány balra fordítása jelentette. Ez a balra fordítás pedig olyan hirtelen történt, hogy a jármű sebességcsökkentés nélkül jutott át a baloldalra. Ott pedig már a gépkocsivezető magával a halálos veszedelemmel találkozott, amely cselekvőképtelenséget idézett elő.
A balesetet tehát a jelenlegi feltevések szerint közvetlenül egy ember helytelen magatartása idézte elő. Nem lehet azonban elmenni egy ilyen súlyos szerencsétlenség mellett anélkül, hogy az eset egyéb körülményeit is ne vizsgáljuk. Feltétlenül meg kell keresni, hogy a gépkocsivezető magatartásán kívül nem játszottak-e szerepet a tragédia előidézésében egyéb okok is. A nyomozás természetesen elsősorban a műszaki okok lehetőségét vizsgálta.
De a kormánymű és a fékberendezés épen maradt részeiből, valamint a féknyomokból és a kormányzás körülményeiből csupán arra lehetett következtetni, hogy műszaki hiba nem okozhatta a balesetet. Gumidefektről sem beszélhetünk, mert valamennyi abroncs megfelelő atmoszféranyomás alatt állt még a baleset után is. De felvetődhet annak a vizsgálatnak a szükségessége: vajon a jelenlegi gyorsforgalmi jelleget ezen az útszakaszon fenn lehet-e tartani?
Éppen ezért javasolom, hogy a Belügyminisztérium, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, valamint a közlekedés és útépítés tudományos szakemberei alakítsanak egy bizottságot ennek a kérdésnek az alapos tanulmányozására. Annál is inkább, mivel ez az útvonal forgalombiztonság szempontjából az ország egyik legfontosabb ütőere.
Eddig az idézet. Azt nem tudjuk, hogy aztán mi lett a vizsgálat pontos eredménye, de taán ennyi idő távlatából nem is fontos – meg sajnos az érintetteken már nem segít… -, de azt tudjuk, hogy az eset után nem sokkal – 1960 szeptember folyamán – a következő rendelkezést hozták (Autó-Motor 1960. évi 18. szám):
„A FERIHEGYI ÚT gyorsforgalmijellegét megszüntették! Az útra tehát az általános rendelkezések érvényesek. Így a lakott területen átvezető szakaszokon (pl. a Lőrinci Fonónál) 50 km-es a sebességkorlátozás, a kanyaroknál, vasúti átjáróknál is figyelembe kell venni a Kresz előírásait, és mindenütt ügyelni kell a kihelyezett jelzőtáblák utasításaira. A lakott területen kívül természetesen nincs sebességkorlátozás — a biztonságos közlekedés mértékéig. Az útteljes hoszszában továbbra sem lehet sem motorkerékpárokkal, sem kerékpárokkal közlekedni, és — egyelőre — változatlanul érvényes a megállási tilalom.”
A történet így végződött, de sajnos a gyorsforgalmi úton történt tragédiáknak itt nem volt vége… Ez nem az út hibája, hanem sokszor a szabályok áthágása, az oda nem figyelés, és persze maga a tény, hogy ez még ma is az ország egyik legfontosabb útja még mindig ez.
