Magyarság Tájak/korok Történelem Világ

Egyenesen Nógrádból: Nógrádi Ropogós, a ropi!

Ha valaki annyi idős, mint ezeknek a soroknak az írója, akkor pontosan tudja, hogy generációja a sokféle sós (és egyéb) rudak, pálcikák forgatagában van egy, ami mindig is „a ropi” lesz! Igen, ahogy a címből is kiderült hivatalosan Nógrádi Ropogós, amin én magam is meglepődtem, mert valamiért mindig elkerülte a figyelmem, hogy a „ropi” felirat más termékeken ma már szerepel, de „a ropi” mégis a nógrádi marad!

Borítóképen: Ropi – ahogy szeretjük!

Ezzel egy kicsit sem akarom kisebbíteni a versenytársak érdemeit, ebben a „műfajban” igenis vannak igazán remek készítmények, de valamiért mégis a Nógrádi Ropogós (most már tudom, hogy ez a hivatalos név, hát használom!) az a termék, ami mindig van otthon – ha meg nem, az első adandó alkalommal beszerzésre kerül!

Kezdem a végén: egy 2021-es cikkben megjelent adatok szerint abban az évben a gyártó 1.100 tonna lisztet használt fel!

Nos, ha ezt mind az eredetileg alkalmazott 45-50 grammos kiszerelésben hoznák forgalomba, akkor nem kevesebb, mint 20 millió zacskót jelentene! Ha tehát elfogult is vagyok a nógrádival szemben, a számok bizony azt mutatják, hogy a piac értékítélete sem lehet nagyon más! De nézzük a történetet, mert valami egészen váratlanul fordulatos! Ki gondolta volna?

Félautomata gépeken készült a Nógrádi Roppanós ~1974

Nos, a sóspálcikák állítólag kifejezetten Közép-Európában kedveltek (de ismertek a világ minden táján!), ugyanakkor történetük a nagy víz túloldalán, Amerikában kezdődött. Állítólag a tengeren átkelő német lúgozott perec (a perecek a kelesztés után néhány másodpercre szódabikarbónát tartalmazó forró vízbe vannak mártva, és csak ezután kerülnek sütésre), melynek tésztájából egyszerűen csak pálcikákat formáztak, azaz elhagyták a tipikus perechurkot.

Talán a sós pálcika azt a célt szolgálta, hogy a rettenetesen nagy és kihalt vidékeken is hozzájussanak valamilyen liszt-tartalmú ételhez, ami nem romlandó?

Rpiagyártás a Salgótarjánés Vidéke ÁFÉSZ -sószúdgyártó üzemében ~1980

Nos, ezt nem tudjuk, de az biztos, hogy a sós pálcika ötletét 1935-ben a hannoveri Klaus Bahlsen kekszgyára átvette. A sóval ízesített, rúd alakú (stangenförmiges) terméket Salzletten néven, először piros dobozban kezdték forgalmazni.

Azt nem tudjuk, hogy mikor érkezett meg Magyarországra a termék, de azt igen, hogy voltak sós pálcikára vonatkozó receptek, de azoknál a szódabikarbónás eljárás elmaradt:

Recept 1936-ból

Sajnos a Bahlsen termékével kapcsolatban többről nem tudunk, ugyanakkor a Soletti Salzstangerl-t Feldbachban gyártják 1949 óta, és találtunk is egy olyan képet – 1963-ból, tehát a magyarországi sós pálcika gyártás előtti időkből -, ami bizonyítja, hogy a Soletti is gyártott hasonló terméket (ma a Bahlsen Lorenz márkanév alatt forgalmazza sós termékeit).

Egy Spar reklámújságból, 1963-ból

A képen az is látható, hogy egy 270 grammos csomag ára 9 shilling 20 groschen volt, ami az akkori keresztárfolyammal számolva kb. 4 forint 20 fillér volt. Bármilyen furcsa is, de ennek komoly jelentősége lett később! Nem annak, hogy Ausztriában mennyibe került egy hasonló termék, mint a Nógrádi Roppanós, hanem annak, hogy az árazásból később galiba lett…

1969 januárjában jelenik meg egy cikk a Somogyi Hírlapban „Külföldi árucikkek a boltokban” címmel. Számunkra ez itt most azért érdekes, mert a hírben az (is) szerepel, hogy Jugoszláviából „négyféle nápolyi, az eszéki Sloboda-gyár Bobi nevű sósrúdja” is megérkezett azzal a szállítmánnyal, ami jugoszláv árukat szállított Kaposvárra, a Somogy-Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat megbízásából.

Akkor azt nyilatkozta a vállalat vezetője, hogy a cél nem más, mint „hogy növeljék a választékot az üzletekben, s a hazaiipart a csomagolás szebbé tételére, a minőség javítására ösztönözzék”.

Ropigyártás Kalocsán ~1980

Csak nem versenyt szerettek volna generálni a külföldi termékekkel? Nos, ez szinte kizárt, de azt ma már tudjuk, hogy Jugoszlávia 1964-ben társult tagja lett a KGST-nek (ez nem „rendes” tagság volt!).

Az úgynevezett „különutas” ország jó kapcsolatoka ápolt az Egyesül Gazdasági Közösséggel (az 1957-ban alapított EGK célja az Európai Szén- és Acélközösség a teljes gazdasági térre történő kiterjesztése volt), de soha nem tudott taggá válni, így mindig külön engedményekért kellett folyamodnia, miközben az EGK Jugoszláviával szembeni protekcionizmusa okán folyamatosan nőt az államadósság.

A kazincbarcikai ropi, a bor-rúd gyártása ~1980

Úgy tűnik, hogy a KGST vezetői ekkor megérezték a lehetőségét annak, hogy Jugoszláviára is kiterjessze hatalmát befolyását, így a társult tagság alapján nagyobb mennyiségű exportot engedélyezett a volt KGST országokba. Ez persze jól jött Jugoszláviának is, mert kereskedelmi egyenlegét javíthatta, de apró döccenő volt a dologban, hogy a KGST országok vagy áruban, vagy csak a KGSZ országaiban elkölthető konvertibilis rubelben tudtak fizetni.

Ez (is) volt az egyik szerepe ennek a csak a külkereskedelemben használatos fizetőeszköznek: ha sikerül a kétoldalú áruforgalmat felfuttatni Jugoszláviával, előbb-utóbb kénytelen lesz belépni – így gondolkodhattak. Nos, így talán már érthetőbb, hogy mi volt a valódi helyzet, és hogyan kerültek akkoriban nagyobb mennyiségben Jugoszláv árucikkek a hazai boltokba.

Az akkor bekerülő Jugoszláv termékek között ott volt a Bobi nevű sós pálcika is!

De ez nem elég, úgy tűnik, hogy 1969-ben 20 jugoszláv vállalat állított ki a szegedi ipari vásáron, köztük a sós pálcika gyártója is, melynek sós pálcikája nagy népszerűségre tett szert igen rövid idő alatt! 1970 májusában jött a hír, hogy egy hetes látogatásra érkezett Eszékre Baranya megye öttagú pártküldöttsége, ahol – többek között – a Sloboda gyárat is megtekintették.

Az eszéki Szloboda gyár 1981-ben, már egy korszerűsítés után

Ekkor hirtelen mintha fordulat állt volna be… Mi volt ennek az oka? Hirtelen felismerték az akkori vezetők, hogy a hazai fogyasztásicikkek piacán 18-20 százalékos részarányt hasítottak ki maguknak a külföldi gyártók, és a behozatal 55 százaléka a szocialista országokból történt. Közben Bulgária, Románia és a Szovjetunió mindössze 4-5 százalékot szerzett be fogyasztási cikkekből külföldről ekkoriban, de az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország esetében is csak 8-10 százalékos az arány…

De talán mégis történt valami! Ugyanis ekkor jelent meg a Delikát-8, amit a jugoszláv Vegeta termékével versengett, a Zománcipari Művek olajkályhája az addig Bulgáriábó érkező olajkályhákat szorította ki a piacról, a Szarvasi Vasipari KTSz pedig hőfokszabályzós vasalót állított elő, amit azelőtt az NDK-ból kellett behozni.

Öröm azonban nincs üröm nélkül! Akkoriban azt is leírták, hogy a hazai termékpaletta lehet, hogy szélesebb lett, és a minőség is javult, de az árakat a hazai gyártók, termelők és a kereskedők a drágább importtermékekhez árazták! De azért volt még egy örvendetes hír! Íme:

„… a Kalocsai Sütőipari Vállalat és a Nógrádi ÁFÉSZ sósrudacskáinak gyártásához pedig az eszéki Sloboda gyár terméke adta az ötletet.”

De volt még més “jelentkező” is:

A Havas Megyei ÁFÉSZ rpoij, a Pattinka – a próbatermelés (jobb oldali kép) 1973-ben volt, a gyár átadása 1974-ben történt meg

Nos, ez az első nyoma annak, hogy megérkezett a ropi, gyártásba került, és több helyen is gyártották. Nem feltétlenül ugyanazt és nem feltétlenül ugyanúgy, de az alapötlet közös tőről fakadt. 1972-t írtunk ekkor!

A kalocsai változat ~1973

Érdekes, hogy ebben az évben, méghozzá szeptemberben jelent meg a hír, miszerint a ropi gyártásának beindulása ellenére is importáltak Bobi sósrudacskát, és azt is megírták, hogy ennek köszönhetően javult a Nógrádi Roppanós minősége! Csoda dolgok ezek…

Ropigyártás a Békés megyei Sütőipari Vállalatnál Gyomaendrődön ~1984

Nos, akkor jöjjön most az a fránya árazás! Talán nem köztudott, de amikor egy-egy új termék megjelent a piacon, annak árkalkulációját el kellett fogadtatni az arra illetékes szervvel. Ez a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ (közben átnevezték) esetében úgy nézett ki, hogy az önköltség felett 10 százalékos nyereséggel számoltak. Úgy gondolták ugyanis, hogy ha a nyereséget kordában tartják, azzal az árakat is féken tudják tartani. Igen ám, de a Nógrádi ÁFÉSZ ropija estében ebből óriási baj keletkezett!

Hír a legfőbb ügyész indítványáról – 1978

Azon túl, hogy a tényleges önköltségek és az árvetésben (árkalkulációban) megjelölt 10 százalékon felüli hasznot akkoriban tisztességtelen haszonszerzésnek minősítették, már csak azért is, mert az importból érkező helyettesítő termékek ára alacsonyabb volt, mint a Nógrádi Roppanósé… De azt is megfogalmazták akkoriban, hogy volt olyan év, amkor 43 százalékos nyereséggel állította elő az ÁFÉSZ a ropit – akkoriban ez elfogadhatatlan volt!

Az igaz ugyan, hogy a Nógrádi Roppanós drágább volt, mint az importból származó helyettesítő termékek, de népszerűségét ez egy kicsivel sem csökkentette!

Ropigyártás ~ 1985: akkoriban hetente 86.000 tasak ropi készült

Ez pedig annyit jelentett, hogy minden bizonnyal sokkal jobb volt, mint a versenytársak, de erre akkoriban nem tértek ki, ellenben az ÁFÉSZ-ra kiróttak 3,2 millió forint büntetést! Ez az összeg mai forintra átszámítva több, mint 200 millió forint, de sem az ÁFÉSZ-t, sem pedig a ropit nem ingatta meg!

Az árakról csak annyit, hogy – miközben a gyártás folyamatos volt! – 1994-ban egy csomag ropi 7 forint 50 fillér volt, addig 1996-ban már pontosan a kétszereséért, 15 forintért lehetett megvásárolni! Nem, ekkor már nem ellett a főügyész büntetésével szembenézni, ellenben egy sokkal nagyobb ellenség, nevezetesen az infláció réme fenyegette a gazdaságot! Akkoriban éves 25-30 százalék volt a pénzromlás üteme…

A karancslapujtői üzem 1985-ben

De mi van ma? Nos, a Nógrádi Roppanóst a Salgótarján és Vidéke Áfész jogutódjaként működő Salgó Center Coop Zrt., ami aztán minden bizonnyal átalakult, vagy beolvadt, így manapság Unió Coop Zrt. a gyártó, ez utóbbi cég vezérigazgatója közölte, hogy 2021 körül 1.100 tonna lisztet használtak fel.

Egy interjúban hangzott el az adat, a mi annak kapcsán született meg, hogy a Nógrádi ropi gyártója lett a kétszázadik, amely a Magyar Termék védjegyet használhatja!

Nos, bár a ropi történetének kezdeti időszaka nem hazánkban zajlott le, mára mégis egy olyan tipikus magyar termékké vált, ami tényleg megérdemli a fent említett védjegyet! És a végére csak egy apró megjegyzés maradt: nem véletlen, hogy nem is tudtam pontosan, mi is a felirat a csomagoláson, hiszen az olyan jellegzetes, hogy éppen elég csak azt meglátni!

A cikk megírása közben is „lecsúszott” pár zacskó ropi, és ezúttal is pontosan azt kaptam, amit… más, hasonló termékektől bizony nem, de a Nógrádi Roppanóstól mindig! Maradjon mindig ilyen a csomagolás, és a termék is, jó példájául annak, hogy igenis túl lehetett élni válságokat… Bárcsak több klasszikus magyar termék gyártójának sikerült volna ez.

Ajánlott Cikkek