Magyarság Tájak/korok Történelem

Egyetemes Gépjármű Ipar: Oldalkocsit mindenkinek!

A címben nem a világ autóiparára gondoltunk, a név (Egyetemes Gépjármű Ipar, vagy EGI) egy vállalat volt, ami olyan oldalkocsikat gyártott, amelyeket kerékpárokra, illetve motorkerékpárokra szerelhettek. A kerékpárokra szerelt oldalkocsikat (Bob-Egi) a kisiparosoknak és kiskereskedőknek szánták, míg a motorkerékpárokhoz (Cyclop MP) sport, touring és teherszállító változatokban is készítették ezeket a szerkezeteket.

Borítóképen: Az Egyetemes Gépjármű Iparnak a műhely előtti szerelőcsarnoka, kényelmes férőhely 40 automobil részére, a város szívében, háttérben a legmodernebbül felszerelt autójavító-műhely, a legkiválóbb szakmunkásokkal – 1933

„Hosszú szünet múlva futotta célba a második szólómotoros Nemes László (PP), majd az első oldalkocsis kombináció, a Gerő Andor által vezetett Cyclop MP oldalkocsis, régi 350-es Motosacoche” – írta az A Motoros című újság 1932. évi 7. számában, melyben a Kispesti AC vándordíjas túraversenyéről számoltak be.

És a siker nem maradt el, erről pedig egy köszönetnyilvánító hirdetést is sikerült fellelni Lukavecz Ferenctől:

Ezek szerint ezek az oldalkocsik bizony nem csak jók lehettek, hanem megfelelően strapabírók is voltak, hiszen akkoriban a motorversenyeken igencsak próbára tette a sebesség mellett az utak minősége is a technikát… miután közúti versenyek voltak.

De előbb nézzük a kerékpárra szerelhető verziót, a Bob-Egit! Nos, ez a szerkezet 60 kilogramm teherbírású volt, és a különlegességét teherbírásán túl az adta, hogy bármely típusú kerékpárra felszerelhették, és rugalmas rögzítése miatt nem befolyásolta a kerékpár futását.

Fontos tulajdonság volt, hogy a terhelés nem a kerékpárt, hanem teljes egészében az oldalkocsit terhelte – már ha hihetünk a korabeli beszámolóknak.

A vállalat egyébként Budapesten, az Örömvölgy utca 14. szám alatt működött. Ezt az utca azóta már Diószegi Sámuel nevét viseli, de ma is látható, hogy a ház utcafrontján kirakatok (mára bezárt kocsma és étkezde) foglalnak helyet, az épület udvarába pedig be lehet hajtani autóval, hiszen a jobb oldalon külön – tehát a személyi bejárótól elkülönülten, ami a bal oldalon található! – van egy autóbejáró is. Minden bizonnyal ez volt tehát az az épület, ahol az Egyetemes Gépjármű Ipar nevű vállalat működött:

A motoros verzió esetében a z egész oldalkocsi-alvázat négy darab felfüggesztő-rúd kapcsolta, ami olyan stabil kapcsolatot adott, hogy nehezen lett volna elképzelhető, hogy az oldalkocsi leszakad… A kocsin a karosszériát az alvázhoz két fél elliptikus rugó kötötte be, ami így a rosszabb utakon a lengőtengely és a gumiágyazás közvetítésével a lökésszerű erőhatásokat is felvette, illetve kiegyenlítette, az utazást a rosszabb utakon is kényelmessé tette.

A motorkerékpár oldalkocsik, a Cyclop MP-k

Nos, ezt is tudta a magyar ipar, és sajnos ma már ezeket a szerkezeteket sem sokan ismerik…

Ajánlott Cikkek