Erdély Hírek

Egyre több a bizonyíték, hogy Băsescu a Securitate-nak jelenthetett

Tovább dagad a botrány Romániában ahol úgy tűnik a szeku- nak jelntett Basescu .Írja a foter.ro .Úgy tűnik, Băsescu minél jobban igyekszik tisztázni a múltját, annál több bizonyíték kerül elő.

Halasztással kezdődött a legfelsőbb bíróságon pénteken, november 5-én Traian Băsescu szekus múltja tisztázására irányuló eljárás: a volt államfő azért nyújtott be fellebbezést, hogy a bukaresti ítélőtábla vonja vissza korábbi ítéletét, mely megállapította, hogy együttműködött a román kommunista titkosszolgálattal.

A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) új, a volt államfőnek tulajdonított jelentéseket csatolt a dossziéhoz,

melyek tovább bonyolítják az amúgy is szövevényes ügyet.

A felső bíróság három hónap halasztást állapított meg, így legközelebb jövő év február végén lesz tárgyalás, melynek kimenetele azon is múlhat, hogyan dönt az alkotmánybíróság Mugur Isărescu jegybank-vezető szekusdossziéja kapcsán.

Az új dokumentumok szerint a Petrov álnéven jelentő Băsescu a konstancai tengerészeti egyetem első éves hallgatójaként kezdett jelenteni, 1972 decemberében. Az első jelentése arról szólt, hogy az egyik bentlakó egy külföldi órát és két mandzsettagombot adott el egy másik egyetemistának, ráadásul egyikük testvére kapcsolatban állt egy pakisztáni illetővel. Ez elég volt ahhoz, hogy a szeku rendszeresen megfigyelje, kihallgassa a fiatalt, aki 1975-ben emiatt nem kapott engedélyt, hogy óceánjáró halászhajókon gyakorlatozzon. Az illetőt már rég kirúgták, amikor

öt évvel később kiderült, hogy valójában nem is neki volt kapcsolata arab személlyel.

Petrov egy másik, 1973-ban írt jelentése négy egyetemistát mártott be, akik fogadással pókereztek. 1976-ban szintén szerencsejáték és „kozmopolita” nézetek miatt súgott be fiatalokat, egy fiatal párt pedig azért mószerolt be, mert házasság előtt szexeltek – részletezi a dokumentumokat átvizsgáló sajtó.

Mint ismeretes, az egyetem elvégzése után is folytatta besúgói tevékenységét: 1976-ban a konstancai Securitate vehette igénybe szolgálatait, majd 1979-ben, a Román Kommunista Pártba való beiratkozásakor dossziéját megsemmisítették, anélkül hogy mikrofilmen rögzítették volna. Az általa írt feljegyzések, jelentések

más dossziékban maradtak fenn.

1988-ben kinevezték a román állami hajózási társaság anversi (Belgium) képviselőjének, miután Traian fedőnévvel írt jelentéseket, például egy ott letelepedő román üzletember magánéletéről.

Băsescu következetesen tagadja, hogy együttműködött a Securitatéval, korábban csak azt ismerte be, hogy a kémelhárítás kért tőle jelentéseket, amikor a Földközi-tengeren gyakorlatozott.

forrás: foter.ro

Ajánlott Cikkek