Elfeledve: az első magyar világbajnoki gólszerző, Teleki Pál – 3. rész: Sógorok…?
Az Egyiptom elleni találkozón a debreceni ötösfogatból Telekin kívül ott volt Vincze és Markos is, a következő, a negyeddöntő mérkőzésre csak Markos maradt, ellenben bekerült Avar István és Sárosi György is, az Ausztria ellen lejátszott meccsen mégis vereséget szenvedtünk…
Borítóképen: A Középeurópa kupa friss eredményei 1934 júniusában
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az 52. percben már az osztrákok vezettek 2:0-ra, mégis felcsillant a remény a győzelemre, hiszen Sárosi 11-esből megszerezte szépítő gólunkat, de…
A következő percben éppen Markost állította ki a játékvezető, emberhátrányban pedig csapatunk már nem tudott változtatni az álláson.
Az előző rész:
A korabeli visszaemlékezések szerint az ellenféltől Sesta kézzel ért labdába saját 16-osán belül, de ezt vétlennek minősítette a bíró, és amikor megítélte a Kemény buktatásáért nekünk járó büntetőt, azzal a lendülettel – állítólag teljesen indokolatlanul! – kiállította Markost, majd a lesántult Avarnak is le kellett jönnie, így aztán kilenc játékossal fejeztük be a meccset. De – a szintén sérült! – Sárosival is a kapuhoz szegeztük az osztrákokat, és Sestra ismét kézzel ért a labdához saját büntetőterültén belül, de a bíró szerint – szemben az olasz közönség é s a magyar csapat megítélésével – nem történt kezezés…
A történtekhez szorosan kapcsolódik, hogy a kijelölt játékvezető eredetileg a belga Baer volt, de Hugo Meisl – ugye megvan még, hogy ő akkoriban igen komoly szerepet töltött be a nemzetközi labdarúgásban? – azonnal odautazott és addig „kavart”, amíg sikerült kiharcolnia, hogy az olasz legyen a találkozó bírája.
Teleki Pál a hazai élvonalban (1930):
Ujpest—Bocskay 6:2 (2:1)
A Bocskay gurított labdákkal próbálkozotta sorban, de így is egyenrangú ellenfél volt egy félidőig
Góllövő: Marosi, Sólyom, Sólyom, Szemes, Spitz, Török, Spitz, Avar
Üllői út. Bíró: Kann, 9000 néző.
Ujpest: Aknai — Dudás, Fogoly III. — Borsányi, Köves, Vig — Török, Avar, Sólyom, Spitz, P. Szabó.
Bocskay: Budai — Fejér dr, Molnár — Villányi, Sághy, Keviczky — Markos, Vincze, Teleki, Szemes, Marosi.
Állítólag Meisl „háttérmunkáját” nem az vezérelte, hogy lekötelezettje volt az olasz bíró, hanem az, hogy igen komolyan tartott a kőkemény fellépéséről ismert Tolditól, és pontosan tudta, hogy az olasz Francesco Mattea nem tolerálja az ilyen harcos, átütő stílust… Volt is egy mondás, miszerint;
Sárosit fogja Sesta, Toldit fogja Mattea!
Közben a magyar sportvezetők inkább az Egyiptom elleni győzelmet ünnepelték egy banketten, nem igazán tettek semmit az egyébként nagy tekintélyű Meisl mesterkedése ellen, így aztán a hazai közvélemény sportvezetők számonkérését és új szövetségi kapitányt követelt. Az utóbbit meg is kapta…
Bár ehhez az eredményhez Teleki Pálnak sok köze természetesen nem volt, a válogatottban egy ideig mégsem kapott szerepet, ellenben Sárosi szerencsére szép pályát futott be, hiszen a válogatottal 1938-ban világbajnoki ezüstérmes lett (62 válogatottsága alatt 42 gólt szerzett), a Fradival ötszörös magyar bajnok, sőt, 1937-ben a csapattal elhódította a Közép-európai Kupát is!
És 1937-ben volt utoljára a válogatott csapat pályára lépő játékosa Teleki Pál, méghozzá egy Jugoszlávia ellen itthon 0:0-ra lehozott mérkőzésen.
De mi volt a folytatása az Ausztria ellen elszenvedett vereségnek, ami annyit tett, hogy a magyar válogatott a ’34-es VB negyeddöntőjében elvérzett, nem volt tovább. És mi lett a Hugo Meisl nagy kavarásának a vége? Nos, Meisl – aki a Mitropa kupa elindítójaként, elismert sportvezetőként minden tekintélyét latba vetette, hogy számára kedvező bírót kapjon Ausztria csapata Magyarország ellen… – ebben az időben egyben az osztrák válogatott szövetségi kapitánya is volt.
Az, hogy Hugo Meisl nem csak a nemzetközi labdarúgás egyik vezetőjeként, hanem ráadásul az osztrák válogatott edzőjeként befolyásolta az osztrák válogatott Magyarország válogatottja elleni mérkőzését, sportszerűnek egy kicsit sem nevezhető… Bár a futball sokszor igazságtalannak tűnik, mégis megbünteti azokat, akik nem egyenes úton járnak! És ebben az esetben is pontosan ez történt!
Valójában a VB után lejátszott mérkőzések tisztázták, hogy a nem éppen sportszerű körülmények között lejátszott világbajnoki meccsekkel szemben mi is a valódi status quo a válogatottakat tekintve.
Az történt ugyanis, hogy a ’34-es VB elődöntőjében Ausztria Olaszország ellen lépett pályára. Ezen a mérkőzésen az olaszok 1:0 arányban felülmúlták az osztrákokat. Mennyire volt ez reális? Mennyire hihető, hogy az olaszok jobbak voltak? Nos, az olaszok a spanyolok ellen játszottak előbb egy 1:1-es döntetlent, majd a megismételt meccsen jutottak túl az ibéreken a negyeddöntőben, így elmondható, hogy nem volt egy gyenge csapat.
Ugyanakkor Hugo Meisl akkoriban úgy vélekedett, hogy az olaszok előnyben voltak hazai pályájukon – ami igaz is lehetett, de önmagában ez még nem jelenti azt, hogy az olaszok Meislhez hasonlóan sportszerűtlen eszközökhöz folyamodtak volna, már csak azért sem, mert annak ellenére, hogy Olaszország volt a rendező, ugyanúgy selejtezőt kellett játszania, mint a többieknek! -, de az olaszok bizonyítottak a kor egyik legerősebb válogatottja, Csehszlovákia ellen a döntőben, ahol 2:1 arányban győztek, így ők lettek a világbajnokok.
Ezzel szemben Ausztria a bronzmeccsen 3:2 arányú vereséget szenvedett Németország csapatától, így az osztrákoknak nem sikerült érmet szerezniük…
térdel: Schramseis, Hiden, Vogel
De itt még nem volt vége a történetnek, ugyanis még az 1934-es évben – pontosabban: október 7.-én – az MTK stadionjában a magyar válogatott vendégül látta az osztrákokat. Hugo Meisl csapata már a 11. percben örülhetett, de aztán az első félidőt mégis döntetlennel zárták a csapatok, a második félidőt pedig 2:0-ra nyerte a magyar válogatott, így 3:1-es magyar győzelem született!
Az tehát világos lett, hogy korrekt körülmények között mégiscsak jobb a magyar válogatott, és éppen azért megért egy újabb meccset, hogy kiderüljön, vajon Magyarország válogatottja mit tud az Squadra Azzurra ellen! Erre a mérkőzésre december 9.-én került sor, méghozzá Olaszországban, közelebbről a milánói San Siro-ban, szintén kb. 40.000 néző előtt.
A mérkőzés igen érdekesen alakult, ugyanis a magyar válogatott a 19. percben vezetést szerzett Sárosi György révén, de Enrique Guaita 27. és 37. percben szerzett góljaival az olaszok fordítottak… De volt válasza a magyar csapatnak, ugyanis Avar István találatával 2:2-re módosut az állás a 39. percben!
Ez volt a félidei állas is egyben. A második félidőben aztán a hazai csapat rátett egy lapáttal, de a 64. percig a magyarok állták a sarat! Ekkor azonban Giovanni Ferrari megszerezte csapata harmadik gólját, hogy aztán Giuseppe Meazza a 83. percben kialakítsa a végeredményt: Olaszország-Magyarország: 4-2.
A sors furcsa fintora, hogy a magyar válogatott itt sem tudott megszabadulni az osztrákoktól, ugyanis a mérkőzés bírája az osztrák Alois Beranek volt, aki egyébként állítólag korrekt módon vezette le a találkozót.
Az tehát igaz ugyan, hogy az almanachokba az került be, hogy Magyarország válogatottja a negyeddöntőben elbukott, míg az osztrák válogatott csak a bronzmeccsen szenvedett vereséget, de Magyarország válogatottja bizonyította, hogy igenis képes nyerni a „sógorok” ellen. De a ’34-es VB mégis jó volt valamire, mégis tanult valamit a hazai foci világa (ha addig nem tudták volna):
Hugo Meisl példája rámutatott arra, hogy a nagytekintélyű, a nemzetközi labdarúgó tornák ügyében úttörő munkát végző szakember érdemei mellett ugyanolyan birodalmi szemléletet tanúsított, mint elődei a Lajtán túl – sok száz éven át.
Ebből pedig az következett, hogy a pályára lépve nincs barátság, nincs sógorság-komaság, hanem csakis futball van – ráadásul a küzdelem bizony már a pályán kívül elkezdődik!
Azt nem tudjuk, hogy ez a tapasztalat vajon hol marad el a magyar futball ezután következő hosszú – és sikereket tartogató! – múltjában, de az tény, hogy a magyar labdarúgás a sportdiplomácia szintjén még akkor is alulteljesített futballunk szintjéhez képest, amikor legsötétebb napjait élte, és manapság is, mintha csak jelen sem lenne a hazai futballvezetés a világ sportdiplomáciájában – a jól hangzó pozíciók ellenére sem…
De a lényeg: a futball végül megbüntette azt, aki vétett szellemisége ellen – még akkor is, ha az almanachok nem is feltétlen mutatják meg ezt!
Mint említettük, Teleki Pál az Egyiptom elleni mérkőzés után már csak egyszer szerepelt a válogatottban, de ez semmit nem von le érdemeiből, semmit nem vesz el abból az érdemből, hogy ő volt a labdarúgó világbajnokságok történetének első magyar gólszerzője!
És van még egy történet, ami túlmutat a futballon, de mégis egy futball-történet, ami nagyban befolyásolta Teleki Pál pályafutását! Ez következő cikkünk témája:
