Épített örökség Erdély Magyarság Nagyjaink

Elhunyt Haszmann Pál

Számtalanszor járt szerkesztői társaságunk a Csernáton községben levő Mezőgazdasági Múzeumban. Ez így viszont nem teljes cím, mert amit ott talált az ember az nem csak egy múzeum volt, hanem egy értékmentő sziget aminek Kapitánya most nyugodni tért. Pali bácsira tényleg az kell mondani PÓTOLHATATLAN. Az a kincs ami ott össze lett gyűjtve egy igazságosabb világ emléke , egy olyan világé amit visszahozni szinte már nem lehet de útmutatásait talán lehet követni.

A Magyar Nemzet cikkében így emlékezik Haszmann Pálra Kiegyenesedni, elfelejteni az évszázados szereptévesztést, úgy segíteni a fiatalokat értékmentő érdeklődésük kibontakoztatásában, hogy közben ne érezzék tolakodásnak – többek között ezt tartotta feladatának Haszmann Pál Péter, a csernátoni Haszmann Pál Mú­zeum nyugalmazott igazgatója. Immár néhai Haszmann Pál, miután életének 79. évében, április 10-én elhunyt az EMKE-díjjal, Bartók Béla-emlékdíjjal, Orbán Balázs-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntetett népművész, helytörténész.

A felső-háromszéki nagyközség messze földön híres tájmúzeumát édesapja, Haszmann Pál tanító alapította, és az örökség továbbvitele egyetlen percig sem volt kétséges. A szülői minta jelentősége meghatározó volt; mint mondta, nem hordoz olyan emléket, hogy bármikor is szívesebben ment volna futballozni, amikor édesapja éppen elcipelte fiait egy házépítéshez, ahol az alap kiásásánál régi cserépdarabok kerültek elő. Sikerélménynek számított, ha letisztíthatták, hazavihették, megmenthették őket.
Első tárlatvezetése a múzeum, a népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület 1973. februári alapításával esett egybe. Azóta sok ezren, főleg kisdiákok hallgathatták Pali bácsit. A múzeum udvarán kiállított mezőgazdasági gépekről szóló szakszerű magyaráza­tait is, ám mivel azok önmagukban többnyire csak rétegérdeklődést lettek volna képesek kielégíteni, magyarságtörténetbe, településtörténetbe oltott meséket is mondott a masinákról. Azt tartotta, roppant fontos, hogy az érdeklődő képet kapjon a kiegyezést követő magyar mezőgazdaság és gépgyártás fejlődéséről is. Megismerkedjen Végh Antal székely ezermester példájával, hiszen a Végh-féle eke gyakorlatilag forradalmasította a környék mezőgazdaságát.

Haszmann Pál nyugalmazott múzeumvezető a múltőrzéssel értékmentést hajtott végre tárgyi és lelki értelemben egyaránt
Fotó: MTI/Kátai Edit

Az értékmentés útjai végeláthatatlanok. „Pusztul a székely falukép, a hagyományos háztípus, a gazdasági épületekkel tudatosan berendezett székely porta. Lebontjuk az utolsó XIX. századi épületet, ahogy a XIX. században lebontották a XVII. századit, hiába, mindig is így ment ebben a világban. Mégis, be kellene lopni egy keveset a múltból a mai ember igényeinek megfelelően felhúzott épületekbe, újrafesteni a régi bútorokat, legalább egy szobában ilyen környezetet teremteni. Nem kell minden háznak múzeumnak lennie, nem is lenne életszerű, de egy kis múltőrzéssel értékmentést hajtunk végre tárgyi és lelki értelemben egyaránt.”
A trianoni évfordulóhoz is a tudatosítás szándékával és felelősségével közelített Haszmann Pál. Hogy milyen máig ható gazdasági és társadalmi következményekkel járt az impériumváltás, hogyan gyűrűznek azóta is a diktátum által a magyarság tudatába ültetett korlátozások, félelmek. És a gúzsba kötött gondolatok mindenre kihatnak.
A készségek, a szépérzék fejlesztése valamennyi gyermek esetében elsődleges, és a csernátoni népfőiskolán mindig is az ízlésvilág formálását tekintették az egyik legfontosabb feladatnak, illetve megtanítani dolgozni a hallgatókat. „Mert hát súlyos elmaradásaink vannak, mivel időközben több egyszemű ördögöt is adtunk a gyermekeink kezébe a televíziótól a táblagépig. Tisztában vagyok azzal, hogy ezek az eszközök nélkülözhetetlenek a mai világban, mégis végtelenül elszomorodom, amikor két egymás mellett ülő gyermeket látok, amint egymásról szinte tudomást sem véve matatják a telefonjukat.” Édeském, vedd észre, milyen gyönyörű világ vesz körül, mondogatta nekik ilyenkor.
Aki pedig a mai fiatalok érdektelenségére panaszkodik, annak azt üzente: olyanok, amilyeneknek mi neveltük őket. „Csakis magunkon kérhetjük számon, hogy milyen útravalóval engedtük ki őket a kapun. És ma is rajtunk múlik, mivel mennek ki a mú­zeum udvaráról. Segíteni kell őket megnyílni, kitárulkozni, vigyázva, hogy ne csikorogjon a kitáruló ajtó.”
Amelyet most végleg behúzott maga mögött. Csak a csönd maradt és az örökség.

Ajánlott Cikkek