“Elment Jankó, nincsen bankó!”

Sóvágó Jankó, (vagy Rossz Sóvágó Jankó) a „böszörményi békétlenkedő” története bizony nem mentes az erőszaktól… Jobb szemére vak, mert egy verekedés alkalmával egy karikás csapója kiütötte a szemét. Ezért pörge kalapját mindig jól lehúzta, hogy hiányzó jobb szeme ne legyen olyan feltűnő. Akárhova behúzódott, kalapját sohasem tette le, de nem is akadt olyan ember, aki le tudta volna vele tetetni…

Borítóképen: Betyárok a csárdában (Theodore Valerio képe)

Ezért Kapalos Jankónak is hívták és egyes rokonain, ez a név rajta is ragadt még későbbi időkben is. Igen erőszakos természetű ember volt, de volt kitől örökölnie…

Még nem volt húsz éves, jóformán még gyerek volt, amikor édesapja testvéréhez, azaz nagybátyjához. Az öreg Sóvágó a mestergerendán tartotta összegyűjtött pénzét, amit Jankó kifigyelt, és „ahogy azt kell”, el is lopta… Kétszáz forint az akkor jó pénz volt, de az öreg nem csapott lármát a dolog körül, annak ellenére, hogy pontosan tudta, Jankón kívül senki nem tudhatta hol a pénz!

Inkább megvárta, amíg újra elment hozzá, és akkor aztán elkezdte faggatni. De se jó szóval, se csúnyán nem jutott semmire, Jankó makacsul tagadott. Az öreg sem riadt vissza semmitől!

Elővett egy kést, és felhasította vele Jankó combját, majd beszórta sóval!

Ez olyan iszonyúan fájdalmas lehetett, hogy Jóska könyörgőre fogta, ne folytassa – ugyanis már be volt ígérve a következő is, nevezetesen, hogy az öreg szíjat hasít a hátából! -, és kis idő múlva a pénzzel visszatért. A lábán viszont örökre ottmaradt a heg.

„Lázas izgatottsággal várja mindenki vidékünkön a Dogály kastélyban működő vizsgáló bíróság munkájának eredményét. A megdöbbenés általános s ennek nemcsak a büdi rémes gyilkosság, hanem az is az oka, hogy pár hét óta a lopások, betörések egymást érték vidékünkön. A büdi rémtett csak koronája volt a sűrűn előforduló gaztetteknek. Debrecenben háromszor egymásután történt betörés. Nánáson is egymást éri a házak falainak a kiásása. Dorogon, Böszörményben a ló- és sertéslopás napirenden van. A tetteseket mintha a föld nyelte volna el. <…>

De a gaztetteknek azért vége nem szakad, s a kételkedők már várják a büdi véres eset ismétlődését. És csakugyan minden jel arra mutat, hogy egy jól szervezett rablóbanda garázdálkodik nálunk. Az előbbi jómadarak a táviratomban már említett három haramiával, Csürki Molnár Pistával, Taskó Bandival és Sóvágó Jankóval mindig a legbensőbb cimboraságban voltak. Ez utóbbi három ember mind kipróbált régi zsivány s noha konokul tagadnak, minden jel arra mutat, hogy ők voltak Dogály gyilkosai” – írta a Budapesti Hírlap 1890. május 28.-i száma.

Az akkori cikkíró talán kissé félreértette, vagy a családnak többféleképpen használták a nevét, de a jóval később, 1986. március 22.-én megjelent Hajdú-Bihari Naplóban Dr. Béres András a Drogáli családról ír, ami kétségkívül megegyezik a Budapesti Hírlapban említett családdal. De a lényeg:

„Egy este Jankó több szekérrel, a bandájával együtt álarcosan rátört a Drogáli uraság kastélyára. Az öreg betegen feküdt, már nem sok volt hátra az életéből, összegyűjtött sok pénzét egy páncélszekrényben őrizte a belső szobában. Háztartását unokahúga, egy középkorú asszony vezette.

A banda körülkapta, a házat, s Jankó a pénzt, vagy a páncélszekrény kulcsát kérte. De az öreg úgy mondta, hogy már úgysem sokáig él, a pénz meg hadd legyen azé, aki megérdemli, a kulcsot nem adja. A petróleumlámlpát az unokahúgnak kellett tartani, és végignézte, hogy ezek a kereskedők miközben a kulcsot meg akarták szerezni, eltörték a nagybátyja gerincét.

A nagy dulakodás közben a Jankó álarca leesett és a házvezetőnő meglátta, hogy félszemű volt a kegyetlen betyár.

Addig hátrált, míg a lámpát elhajította, kicsúszott egy ottlevő titkos tapétaajtón, és elmenekült, azonnal bejelentette a pandúroknak, akik nyomban a tetthelyre nyargaltak. Az asszony oly hirtelen eltűnt, hogy Jankóék rosszat sejtettek, elmenekültek. De az öreget akarva, akaratlanul megölték. Csak a nyomozó pandúrok nem tudták Sóvágó Jankóra rábizonyítani a megtörtént gyilkosságot.”

Tudni kell, hogy Sóvágó ellen sok eljárás folyt, de ahhoz képest, mennyi gonosztettet követett el, viszonylag keveset ült. Mindezt úgy, hogy többszörös rablógyilkos volt, és a betyárbecsület – ez eredetileg annyit tett, hogy betyár a pusztán szemtől szembe támadott: „Támadok, védekezz, ha tudsz!” –, de Sóvágó Jankó nem ilyen volt…

Ezzel együtt a népi fantázia azonban felmagasztalta őket, mert a szegények védelmezőjét látta benne is, mint a többi betyárban, rettegtek tőle, mégis szurkoltak neki, vagy éppen jó okot találtak az igazságszolgáltatás elmarasztalására.

A történethez tartozik, hogy Jankó apja is benne volt ám a dolgokban – hogy milyen szinten, azt nem tudjuk, de volt egy eset, ami hitelesnek tekinthető, és arról árulkodik, hogy Jankót apja is kisegítette, ha kellett.

„… Amikor Jankót nagyon megszorították a pandúrok, a kertek alatt jött be Böszörménybe és a kerítéseken átmászva hazajutott a Baross téri szülőházhoz, ahol az apja éppen nyomtatott. Régen a nyomtatás úgy történt, hogy a sima és szépen megöntözött, tisztára felsepert udvarra hazaszállították a búzakévéket, ott kibontották, kör alakban, kalászával befelé szétrakták, vagyis ágyást csináltak.

Ez volt a szérű. A lovakat kettősével rávezették, egy ember középre állott, fogta a gyeplőszárat és körbe-körbe hajtotta a lovakat. Jankó nem tudott hirtelen mást tenni, mert nyomában voltak a pandúrok, bebújt a szérűn az ágyúsba, ott húzta meg magát. Az apja, aki a lovakat vezette és látta a menekülést, tudta hova bújt a fia. Úgy vezette a lovakat körbe-körbe, hogy kikerüljék, rá ne lépjenek. Ha a lába kilátszott, az öreg úgy biztatta a lovakat, hogy a fia is értsen belőle: Kijjebb, bejjebb, ne feljebb, kinn a lábad, húzd bejjebb. Akkor így sikerült megmenekülni a pandúroktól.”

Az idézet szintén a Budapesti Hírlap jelzett számából való. Jankót egyébként 1906-ban ültették le végleg, apja ekkor mondta:

Elment Jankó, nincsen bankó!

Történt, hogy a debreceni Méliusz téren kiraboltak egy kisiparost, de meglephették a bandát, mert Jankó zöld színű kalapját elhagyta… Megfogták, és a tárgyaláson életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de nem csak ezért az ügyért, hiszen sok más is volt a rovásán.

Ehhez jött még 15 év, mert ekkor sikerült bizonyítani – a Drogáli gyilkosságot is –, tehát még 15 év, hiszen ezt az ügyet korábban már tárgyalták.

Így történhetett meg, hogy a böszörményiek még sokáig emlegették, hogy…:

Ő volt az egyetlen, aki olyan büntetést kapott, hogy halála után is tizenöt évet kell börtönben kitöltenie.