Első kézből a magyar óceánrepülésről
A „Justice for Hungary” névre keresztelt, Lockheed Sirius típusú repülőgép 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace repülőteréről, Endresz György pilótával és Magyar Sándor navigátorral a fedélzetén. A tökéletesen működő motor és a profi páros már a táv első felén rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat.
Borítóképen: Magyarország, Bicske, Felcsút: A kényszerleszállás során megsérült Lockheed Sirius repülőgép a két település határában, a kukoricaföldön
Mindezt úgy érte el a két magyar repülő, hogy korszerű, földindukciós iránytűjük már az indulás után kevéssel felmondta a szolgálatot, és az óceán fölött sűrű köd akadályozta a tájékozódást!
A repülés történetét már sokan megírták, mi most azonban első kézből adjuk át a történetet, úgy, ahogy arról a magyar óceánrepülők beszámoltak közvetlenül megérkezésük után.
Magyar Sándor így nyilatkozott:
A repülés terve tulajdonképpen 1930 januárjában született meg Windsorban. Reverend Molnárnál voltunk vacsorán és hazai dolgokról beszélgettünk. Természetesen szóba jött a szomorú magyar sors, az ország földarabolása. Ez olyan téma, ami elkerülhetetlen Amerikában, ha néhány magyar összekerül.
Valamelyikünk felvetette az ideát, hogy kellene valamit csinálni, rá kellene terelni a világ figyelmét Magyarországra.
A beszélgetés során vetődött azután fel az óceánrepülés terve. Most már nem tudom pontosan, hogy én proponáltam-e vagy Endresz György. A tény az, hogy felmerült az ötlet, amelyet a jelenlevők kivétel nélkül nagy lelkesedéssel fogadtak. Még ott a vacsora alatt kértem Reverend Molnárt, hogy tegye magáévá a dolgot és segítse elő a terv keresztülvitelét.
A főtisztelendő úr mindent megígért s tényleg nagy lelkesedéssel fogott hozzá az ügy előkészítéséhez.
Kis bizottság alakult, amely részletesen kidolgozta a teendőket. A bizottság elnökévé Eördögh pápai prelátust választottuk meg. A dolog természetesen nagyon nehezen ment, mert anyagi erők nem álltak rendelkezésünkre. Gépünk sem volt.
Erre az időre esik lord Rothermerenek, a magyar ügy lelkes harcosának amerikai látogatása. Eördögh prelátus egy fogadás alkalmával előadta a tervet a lordnak és véleményét kérte.
Lord Rothermere helyeselte az ügyet s ő proponálta, hogy nevezzük el a gépet „Justice for Hungary”-nak, s ezt írjuk is rá az aeroplán testére.
A bizottság állandóan ülésezett és végül azt határoztuk, hogy szerzünk egy kölcsöngépet s a terv megvalósítása érdekében propaganda-repüléseket végzünk Amerika néhány nagy városába. Így jutottunk el Chicago-ba, ahol a repülőtéren a lapok lelkes híradásai folytán óriási tömeg és legalább 2000 autó várt bennünket.
A lelkesedés nagy volt, amire a legjobban jellemző az, hogy megérkezésünk estéjén 1600 terítékes bankettet adtak tiszteletünkre.
Vacsora alatt több szónoklat hangzott el s a nagy cél érdekében nyomban megindultak a felajánlások. Kitűnően ment a dolog. Néhány nap alatt nemcsak a gép ára volt együtt, hanem már túl is volt jegyezve az összeg, amit a repülésre előirányoztunk.
Sajnos, az előjegyzéseket nem váltották be. Mikor fizetésre került volna a sor, a jegyzők nem jelentkeztek. Ez a csalódással vegyes időszak 1930 áprilisára esik.
A lelkesedés azután kissé ellanyhult, s mi már azon a ponton voltunk, hogy lemondunk a terv keresztülviteléről. De azért nem hagytuk elaludni a dolgot. Beszélgetés közben PlattingerFerencnek, a Detroiti Magyar Hírlap szerkesztőjének, a repülőbizottság titkárának az az ideája támadt, hogy bocsássunk ki 30.000 darab egydolláros levelezőlapot. A levelezőlapok elkészültek, szét is küldtük, de bizony ezen az úton nagyon kevés pénz folyt be.
Végleg elkedvetlenedtünk a sikertelenségtől, amikor egészen ismeretlenül betoppant hozzánk Szalay Emil. Bemutatkozott s dühösen megkérdezte:
— Hát mennyibe kerül egy olyan gép?
Megmondtuk. Szalay egy szót sem szólt, zsebébe nyúlt, kivette csekkfüzetét, az egyik lapra beírta a szóbanforgó összeget.
— Itt van fiuk, rendeljétek meg a gépet.
Szalay Imre Emil
1872-ben született Győrött, keresztlevele szerint Szalay Kálmán Imreként. Nevét az amerikaiak változtatták meg önkényesen, mert könnyebb volt a nemzetközibb Emilt kiejteni, mint a magyaros hangzású Imrét.
Édesapja Szalay András negyvennyolcas honvéd, Görgei Artúr katonája volt, aki Világosnál osztrák fogságba esett. Megszökött a rabságból, és amikor Szalay Imre háromesztendős volt, meghalt. Ezután özvegy édesanyja Győrbe költözött. Fiatalon munka után kellett néznie, így került Kőbányára, ott tanulta meg a hurkakészítést. Győrbe jött vissza a szalámigyárhoz, de mivel a szalámigyártás minden évben csak néhány hónapig tartott, sokat volt munka nélkül…
Endre testvére tanácsára indult el Amerikába szerencsét próbálni, kalandos úton jutott el oda. A hajótársaságok mindenhonnan elküldték, mivel nem volt útlevele. Bécsbe ment, ahol a Norddeutscher Lloyd irodájában útlevél nélkül is sikerült hajójegyet szereznie.
1898-ban, 26 éves korában indult el, tizennégy napig utazott a Friedrich der Grosse fedélzetén Hamburgból Amerikába.
Aztán bejárta Amerikát. Nyolc év után a Michigan állambeli Callumettbe költözött, majd Saginaw-ba, később a Wisconsinbeli Green Bay-be, innen Floridába, majd vissza Saginaw-ba és Green Bay-be. Azután gépeket szállított Kaliforniába, majd Detriot következett, ahol volt egy vállalata, a Packing Co. Chicagóból Flintbe ment, ott alapította meg virágzó húsnemű- és hurkagyárát, a Flint Sausage Works-öt, amely amolyan családi közkereseti társasággá alakult.
Ez 1930 június 14-én történt. Június 20-án megrendeltük a gépet, amely már augusztus végén késben is állott.
Sok baj volt a berepüléssel. A gyár nem akarta ezt a munkát elvégezni, így sok herce-hurca után mi repültük be. Teherpróba pompásan sikerült, de mire mindezzel készen lettünk, már őszre járt az idő s így arra nem lehetett gondolni, hogy nekivágjunk az óceánnak. Munkánk tehát abban merült ki, hogy legpontosabban ellenőrizzük a gép benzin- és olajfogyasztását.
Stúdiumokkal, előkészületekkel telt el az egész tél. Ahogy kitavaszodott, újból a gép körül foglalatoskodtunk s bizony július közepéig tartott, amig elkészültünk mindennel.
Június hó 22-én elrepültünk New Yorkba. Itt vettük észre, hogy benzinpumpánk nem működik tökéletesen. Újat rendeltünk, azután beszereltük. Aztán vártuk a jó időt. Július hó 13-án indultunk el New Yorkból Harbour Grace-be és 15-én ottani időszámítás szerint déli 12 óra 20 perckor Isten nevében nekivágtunk az óceánnak.
Gépünk motorja Pratt Whitney „Wasp“ 9 hengeres csillagmotor, 420 lóerős. A gép súlya: 1.630 kg. Szárnyak hossza: 13 méter. A gép maximális sebessége 175 mérföld, vagyis 260 km. Kenőanyagul Valvolin-olajat használtunk. A motor mágnese a svájci Scintilla-gyár készítménye.
Az óceán átrepüléséhez 13 óra 50 percre volt szükségünk, az egész utat 27 óra 45 perc alatt tettük meg.
A sok küzdelemért bőven kárpótolt bennünket a sikeresen elvégzett munka. Hálásak vagyunk az ünneplésért, amely meggyőződésünk szerint Szalay bácsinak jár ki, mert nélküle a terv kivitele lehetetlen lett volna. Endresz György élénken helyesel, de Szalay bácsi idegesen hárítja el az elismerést:
– Nevetséges beszéd, ti vagytok a repülés hősei és én boldog vagyok, ha valamivel hozzájárulhattam a nagy sikerhez.
Nos, így történt, hogy a két magyar óceánrepülő csúcsot döntött.
Sajnos nem tartott soká az öröm…:
