Eltűnt világ: a Nagy Berek

Ha manapság rákeresünk a Nagy Berekre, akkor megtaláljuk ugyan, de a ma ismert Nagy-Berek legnagyobb része valami egészen már, mint korábban. A táj átalakult, helyesebben átalakították. Az első emberi beavatkozás a Sió csatorna megépítése volt: Galerius császár Galerius császár i. sz. 292-ben hatalmas erdők kiirtásával ásatta ki a Sió ősét, mikoris a Balatont a Kapos folyón keresztül összekötötte a Dunával.

Borítóképen: A Balaton déli partja mentén a Nagy Berek, balra a Kis-Balaton, köztük pedig a Marcali löszhát (Magyarország általános térképe 1910 körül)

Ma már azt mondjuk, hogy a Kapos a Sió mellékfolyója, de ez nem igazán érdekes történetünk szempontjából, ugyanakkor a Sió római kori megépítésének célja máris a vízgyűjtő területen összegyűlt felszíni vizek levezetése volt.

Addig ugyanis a Balaton (latinul: Lacus Pelso) lefolyástalan volt, vízszintje pedig erősen ingadozó.

A ma Kis-Balaton néven ismert terület is nagyobb volt (csak érdekességként: egy időben a Tihanyi-élszigeten található Belső-tóra is használták a nevet), de ami különösen elütött a mai állapotoktól, az a déli part volt:

Lelle és Balatonboglár térségétől (itt még kisebb kiterjedéssel) egészen Balatonkeresztúrig húzódott a Nagy Berek, ami egyes részein légvonalban 22 kilométerre is kiterjedt majdnem Mesztegnyőig.

Ma Mesztegnyőn nyomokban még mindig látható annak a vízivilágnak az utolsó nyoma, ami akkor onnan északra, egészen a Balatonig uralta a tájat, de az itt található Sári-csatorna, vagy a tőle keletre található Hosszúvízen a Boronkai-patak ma már csak kisebb folyóvizek, helyenként duzzasztva, és jobbára végig szabályozva.

Milyen volt a táj korábban? Ehhez Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának Somogy vármegye természeti viszonyai című, 1914-re keltezett munkáját idézzük:

Balatonszentgyörgy előtt a parton jelenik meg az első turzás (németül Nehrung, olaszul lido, angolul sandy-hook), a mely a fenéki hídtól B.-berény faluig nyúlik s hajdan elrekesztette egymástól a két tó vizét.

Berénytől Keresztúrig szakadékos partokat mos alá a tó hullámverése. Jól látni, hogy a szakadékban feltárt anyag fenn vastag lösz, alul pontusi agyag és homok. A parton közvetetlenül is feltünik az abráziót szenvedett pontusi rétegek teteje.

Keresztúrnál kezdődik a legnagyobb turzás, a nagy Nagy-Berek előtt. Ez a Balaton hajdani legnagyobb öble, a melyet ma kevés tőzeg, lápföld és itt-ott még víz borít el, de mindenütt egészen közel van a pontusi agyag. Sohasem lehetett itt mélyebb víz 1–2 méternél, de ma már roppantul meg kellene áradnia a Balatonnak, hogy itt egész mély víz legyen.

Gyönyörű szép látvány a nagy turzás; ma véges-végig szőlők vannak rajta, de ezen halad az út és a vasút is. Többszörös homokgát, szélfútta buczkákkal, a melyen át jönnek ki a patakok a tóba, persze ma mind mesterségesen csatornázva 11és zsilippel ellátva, hisz mintegy 60.000 hold sík föld megmentéséről van szó! Azelőtt csodálatos, vadon látvány volt ez a turzás. A kötött, itt-ott újra megtámadott homokbuczkákat gyér fű, apró bozót fedte, a parton a hullámok morajlottak s szállították szemenként a homokot a berényi vagy a fonyódi hegyből a turzás további építéséhez.

A homokbuczkákon bivaly-csordák legelésztek, messze minden emberi szállástól, a turzáson belül pedig a Nagy-Berek rejtelmes ingoványa terült el délre, a meddig csak szemünk ellát. A balatoni abráziótól megkímélt eredeti deflácziós (a defláció fogalma földrajzban a szelek eróziós munkáját jelenti, amikor a növényzettel nem, vagy csak gyéren borított helyeken a mállás vagy a napi hőingás folytán meglazított és felaprított szemcséket a szél tömegesen elhordja – a szerk.) felszín egy-egy darabja szigetszerűen emelkedik ki a rengeteg mocsárvilágból. Ilyen a Nagy- és a Kis-Drenyavár. Ezeken messziről pásztortüzek füstjét lehetett látni s csak messze, délen kéklenek halaványan a somogyi halmok.

Ma már az egész be van ültetve szőlővel, présházak, pinczék, nyárilakok sorakoznak rajta végig, Fonyód felé pedig valóságos erdő fedi.

1914-ben tehát már szabályozták a vízfolyásokat, és a berek nagy része eredeti formájában eltűnt. De mi történt közben? Nos, a Siót Ozorától a Kaposig a közbirtokosok 1821-től 1835-ig szabályoztatták, aminek következtében a Balaton vize mintegy 1 méterrel apadt. 1862-ben új szabályzati munkálatok kezdődtek gróf Zichy Ferenc királyi biztos vezetése alatt, ekkor a Sió csatornázását Ozorától felfelé a Balatonig folytatták, a tó kifolyását elzáró töltést.

1863. október 23-án elbontották, ennek következtében a Balaton víztükre az 1862 decemberben megfigyelt legkisebb vízálláson alul még 0.95 méterrel alulmúlta, és mintegy „90 000 magyar holdnyi terület száríttatott ki, egyszersmind a vasút is biztosíttatott a tavaszi jégtorlások és kiöntések ellen.”

Ezzel együtt pedig a Nagy Berek vizeit szabályozták, így a terület egyre szárazabb lett, és így állt elő a Borovszky Samu által 1914-ben leírt helyzet.

Biztos, hogy a helyi közbirtokosok nyomása elég volt ahhoz, hogy ilyen költséges, országos szinten is komoly kiadást jelentő beruházásokat hajtsanak végre? Ezt nem tudjuk, de az tény, hogy ezekben az időkben az Alföldön a Tisza szabályozásával is hasonló módon nyertek új termőterületeket.

De a Balaton melletti Nagy Berek esetében volt egy másik, egyértelműen országos jelentőségű ügy is – na meg francia és angol tőkéscsoportoknak is érdekében állt, élükön Anselm von Rothschilddal. Igen, ez az ügy nem volt más, mint a Déli Vasút ügye, ami minden kétséget kizáróan igen fontos volt az ország számára – na meg az előbb említett tulajdonosoknak is… -, de…

A Balaton déli partján húzódó vasútvonal építésének éveiben a Balaton vízszintje jelentősen alacsonyabb volt, de ezt a mérnökök a tó állandó adottságának tekintették, és nem törődtek a helybéli idős emberek figyelmeztetésével.

Erről is írtunk a Déli Vasút történetét ismertető kétrészes cikkünk második részében:

A vízszint szabályzásának igénye csak a forgalom megindulása után 1861 őszén, illetve 1862 tavaszán merült fel, amikor a hullámverés és jégtorlás a pályatest hosszabb szakaszán nemcsak tetemes károkat okozott, hanem egyenesen annak fennmaradását veszélyeztetette. Ezután következett az 1863-as lecsapolás…

Nos, így tűnt el a Nagy Berek a Balaton déli partjai mentén, és így lehet, hogy az manapság már csak aprócska nyomokban fedezhető fel.

És a végére egy jelenet a Tüskevár című filmből, amiben az öreg Matula elmondja, hogy a berek „annak aki szereti, jó”, de ő csak a berekben érzi jól magát, mert amikor a lányánál lakik télen tavaszra „már csak ténfereg, mint a beteg kutya”…