Emlékmű a Gellért-hegyen: eloszlatunk pár tévhitet
A téma aktuálpolitikai vetületeit ezúttal sem érintjük, azonban megmutatunk egy olyan tervet, amit akár megvalósíthattak volna eleink – és akkor persze valami egészen más vita lenne, de hogy lenne vita, az szinte biztos… De kezdjük az elején, mert a teljes történet csak így értelmezhető!
Borítóképen: Emlékmű a Szt.-Gellérthegyen, tervezte: Palóczi Antal építész – 1898
A Gellért-hegy mindig is fontos stratégiai pont volt, már a kelta-római időkben is lakott volt. Az Árpád-korból ered mai elnevezése (de akkor még Pesti-hegy, vagy Kelen-hegy volt a neve), ugyanis a legenda szerint 1046-ban a hegy sziklás dunai oldaláról lökték a mélybe (egyes források szerint hordóban, mások szerint taligán) a Vata-féle pogánylázadás résztvevői a hittérítő Gellért püspököt.
Más felfogás szerint nem pogány magyarok, hanem a méltatlan Szent István-unokaöcs, a velencei dózse fia, a letett Orseolo Péter király magyar főnemesi ellenfelei végeztek a velencei bencés térítőpüspökkel, mert olaszként potenciális árulónak tartották.
Nem csodálkozunk, hogy két verzió van erre a történetre is, ugyanis – ha jobban belegondolunk – az első verzió szerint kereszténysége okán, a második verzió szerint pedig nemzeti hovatartozása okán végeztek vele. Mi ebbe a vitába sem szállunk be, mert a két eltérő történet mögött is aktuálpolitikai indíttatásokat vélünk felsejleni…
De a lényeg, a névadó személye nem kérdés!
És most akkor ugrunk egy jó nagyot az időben! A Gellért-hegyen a Szabadságharc leverése után Ferenc József emeltette a Citadella épületét, ami nem egy védmű, hanem éppen a támadást szolgálja: a hegyről jól belőhető Buda és Pest is… Korábban, Buda török megszállása idején a Gellért-hegy tetején álló keresztény kápolna helyére palánkvárat építettek a törökök. 1813 és 1815 között József nádor javaslatára a palánkvár helyére egyetemi csillagvizsgáló épült.
Buda várának 1849-es ostrománál a magyar honvédsereg katonái az ostromágyúkat a Gellért hegyen, az egyetemi Csillagda épületének közelében állították fel, bár erről a csillagda munkatársai megpróbálták lebeszélni a honvédeket. Az osztrák tüzérség válaszcsapásainak következtében a csillagászati intézmény épülete teljesen megsemmisült, a súlyosan sérült épületeket az ostrom alatt kifosztották.
Bár volt még sok más olyan épület és építmény, ami itt kapott helyet, a csillagvizsgálónak (Uraniae) szerepe lesz még a történet további részében.
A Citadella 1856-tól fenyegetőn emelkedett a városok fölé, sőt még akkor is császári tulajdon volt, amikor megtörtént Pest, Buda és Óbuda egyesítése 1873-ban! De ez már a kiegyezés kora, az a kor, ami egyfajta békét és fejlődést hozott, és eljött lassan az ideje annak is, hogy végre visszakapja a város egy igen fontos területét.
1894. évi XX. törvénycikk a székes fővárosi Ujépület, a Károly-, József- és Flórián-laktanya és a Gellérthegyi erőd értékesitéséről:
3. § Eme adásvevési jogügylet létrejötte esetére a gellérthegyi erőd, továbbá az Ujépület telkének szabályozása folytán nyilvános utczákra és terekre eső területek minden ellenérték szolgáltatása nélkül, ingyen mennek át Budapest székesfőváros közönségének tulajdonába; de kikötendő, hogy a székesfőváros az uj laktanyákhoz szükséges telkek közül azokat, a melyek fővárosi tulajdont képeznek, a leltári becsérték ellenében bocsátja át az állam tulajdonába, továbbá, hogy a gellérthegyi erődöt lebontatja s a Gellérthegyen szükség esetén katonai megfigyelő- és táviró állomás létesitését minden ellenszolgáltatás nélkül megengedni tartozik.
A Citadellával együtt tehát az Újépület területe is visszakerült a főváros kezébe, de a törvényben foglalt „ellenérték szolgáltatása nélkül” kitétele csak a pénzbeli megváltásra értelmezhető, mert Budapest jelentős külterületi ingatlanok tulajdonáról mondott le a bécsi hadügyi tárca javára!
Ez tehát az első tévhit, amit nem árt cáfolni. A Citadella és a többi említett terület visszaadása egyáltalán nem volt ingyenes, és nemkülönben egyáltalán nem jelentette automatikusan azt, hogy a császáriak hadserege kivonul a fővárosból!
És persze nem lett volna szerencsés, ha az elnyomás elképe, az Újépület és az Országház egymás tőszomszédságában vannak, márpedig az Országház építése 1885-ben elkezdődött – igaz, végső formáját csak 1906-ra nyerte el.
A korabeli forrásokból úgy tűnik, hogy a Citadella legmagasabb pontján elhelyezendő emlékmű gondolata rögtön az 1894-es törvény foganatosításával egy időben felmerült, ugyanis 1900-ban így írt Palóczi Antal építész tanár:
„Azóta, hogy a citadella a főváros tulajdonává lön, alkalmunk volt az ideáknak egész özönével találkozni, s számosan igyekeztek eszmékkel előállani, hogy a gellérthegyi citadella minő emlékműnek engedje át helyét.”
Igen ám, de itt az építész mintha a Citadella helyén felépítendő emlékművet említene, de aztán ezt a kérdést is tisztázza, és pontosan megnevezi az a helyet, ahol ma a viták tárgyává vált Szabadság-szobor áll:
„… az emlékműnek a hegy legmagasb pontján van a helye, de az is, hogy a hegyormon csakis nagyméretű építőmű érvényesülhet. Mégpedig oly alakú építmény, mely a hegy felső kupolaszerű kontúrjából éles határvonalakkal kiemelkedik, fölfelé törően erélylyel kiválik, különválik.”
Ha valakinek kétsége lenne, kérjük vesse össze az alábbi képet a borítóképen látható, 1900-ból származó látványtervvel:
Nem biztos, hogy pontosan ugyanaz a perspektíva, de egyértelműen felismerhető, hogy ugyanazon helyről van szó. Miután pedig a terv készítőja, Palóczi Antal nem tudott arról, hogy korábban léteztek volna tervek az emlékműre vonatkozóan, az ő terét tekinthetjük az elsőnek – ami aztán, mint tudjuk, nem valósult meg…
Észre kell venni azonban az is, hogy a terv készítője a Citadellával nem tervezett, az mintha nem lenne a Gllért-hegyen, úgy tűnik tehát, hogy tervei szerint a Habsburg építmény lebontásra kerül. De erről nem ír, csak a rajz alapján tűnik így.
Másról viszont igen, ugyanis leírta az emlékmű eszmei mondanivalóját, és azt is, hogy milyen funkciókat szán az építménynek:
„Eszméje volna: a nemzet históriai múltján nyugvó magyar fővárosnak jelképes szimbóluma. Miként Magyarországot a külföld előtt a székesfőváros jelképezi, azonképpen szimbolizálná itthon, a magasra törő toronyépítmény (Pest városának megvalósult címere) a nemzet történetére támaszkodó, vele jó- és balsorsban összeforrott magyar fővárost!”
Tehát nem a siránkozás nem egyfajta keserédes múltba révedés az eszmei cél, hanem az egységnek – Pest és Buda, illetve az ország egységének emlékművének szánta az alkotást. Ez bizony igen jó gondolat – de ez csak a mi véleményünk.
„A 30 m. oldalhoszszal biró négyzetes alapon nyugvó erődítési torony két dicsőség-csarnokot egyesít magában. Az alsó ünnepi csarnok, ahova a terraszról visz a főbejáró, a magyar őstörténet sátor alakját öltené; borongó homályát a felső, a jelenkort ábrázoló csarnokból átszűrődő világosság oszlatja el; fölülről az új kor csarnokából terjed le a napfény, a múltat fölelevenítő világosság. E két ünnepi csarnokot a homlokzaton alkalmazott áldó géniusz és vele egybe csoportosított alakjai fűznék egybe. A mellékalakok a nemzetnek a művészet, tudomány, ipar, mezőgazdaság stb. kulturális ágakban való foglalatosságát, haladását ábrázolnék.”
Az épület tehát a múltból a jelenbe, onnan pedig a jövőbe vezet. Igen, ez a koncepció egyáltalán nem ragad le ott, hogy siratjuk egykori nagyjainkat és nagyságunkat, hanem helyet kap a jelen, a jövő, a tudomány és a kultúra meg a haladás is!
„Legfölül egy óriás méretű magyar korona ragyogná be színesen az alkotmányt.”
És hogyan tervezte mindezt megvalósítani? És hogyan lehet egy amlékműnek az esztétikai és történelmi mondanivalón kívül még más funkciója? Nos, erre is megkapjuk a választ a tervezőtől:
- A kilátás élvezete. Ez okból több rendbeli nyílt és zárt terrasz és galéria van, ahová a közönség vagy lépcsőkön, vagy liftek segítségével jutna föl.
- 2. Pontos időjelzés. Ezért hatalmas méretű óralapról gondoskodtam, mely éjjelenként megvilágítható volna, esetleg harangjátékkal is kapcsolatba volna hozható.
- Világító toronyul is szolgálhatna az építmény, villamos fénysugarakat lövelve a városra, avagy a messziről jövő dunahajóknak irány- és célpontul is szolgálhatna; e mellett végre
- Csillagvizsgálásra is berendeztethetnék a felső kupolát, amely célból igen könnyen lenne úgy szerkeszthető, hogy azt forgatni lehessen a nélkül, hogy az emlékmű hatásában a legkisebb csorbát is szenvedne.
A tervező még egy költségvetést is mellékelt tervéhez, melyben a költségeket 785.000 forintban határozza meg. Miután egy forint – akkori teljes nevén osztrák értékű forint – mai 5.500 forintnak felel meg, a költségek mai áron ~4,3 milliárd forintot jelentenének, de ha esetleg csak tévedésből írt forintot – miután 1899-ben már a korona volt a hivatalos fizetőeszköz, ami mai forintban 2.719-nek felel meg -, akkor is 2,14 milliárd forint lett volna a megvalósítás költsége.
Ez sok, vagy kevés, azt nem tudjuk, minden esetre az artortenet.hu pénzérték-indexe alapján ezeket az értékeket tudtuk kiszámolni.
Nem csodálkoznánk azonban, ha akkoriban nem állt volna rendelkezésre ilyen összeg, ugyanis éppen akkoriban – 1898-ban – indult el az Erzsébet híd építése, ami éppen a Gellért-hegy északi vége felé éri el a budai oldalt.
Nos, eddig a tervről, ami megmutatja, hogy már igen régen tervben volt egy emlékmű megépítése a Gellért-hegy legmagasabb pontján. Ez már önmagában is cáfol egy-két manapság elhangzó állítást, még akkor is, ha vannak mendemondák a Szabadság-szobor helyére tervezett másik emlékműnek.
Népszerű városi legenda, hogy a Szabadság-szobor eredetileg a fronton repülőbalesetet szenvedett Horthy István kormányzóhelyettes emlékművének készült. Az elterjedt legenda elhangzott például Szentjóby Tamás a „Szabadság lelkének szobra projektről” készült dokumentumfilmjében is, majd Jancsó Miklós és Hernádi Gyula Anyád! A szúnyogok című filmjében, amelynek végén a főszereplők, Pepe és Kapa a Gellért-hegyen arról kiabálnak, hogy „miféle szabadságszobor ez, ezt a kis Horthynak csinálták”.
A valóság az, hogy Kisfaludi Strobl tényleg kapott megbízást ifjabb Horthy Budapestre szánt szobrának elkészítésére, de ez nem a Gellért-hegyre szólt, ráadásul a szobor soha, semmilyen formában nem készült el – csak tervei voltak, és a kormányzó fiának feje készült el. Hova szánták? Nos, ehhez is van forrásunk, Raczkó Lajos írása, a Magyar Szárnyak 1943. évi 7. számából:
„Ha a Horthy Miklós-hídra felmegyünk a budai oldalon, a tengerészemlékmű nagy oszlopa, óriási bronzalakja, s a világítótorony a híd baloldalán állanak. A Horthy repülőemlékmű a híd jobboldalára kerül, a híd budai feljárója tehát művészi összhangban teljessé válik. A főoszlop Duna fölé kiugró részén – amelyen baloldalt most a tengerész áll – helyezte el Kisfaludi-Stróbl a repülőemlékmű főalakját, vitéz Horthy Istvánt.”
Ezt sem ártott tisztába tenni.
A fenti képen látható a haditengerészet hősi halottjainak emlékműve. Ezzel szemben a Budai hídfő déli oldalán lett volna a kormányzó fiát ábrázoló szobor.
Ha már itt tartunk, íme a Petőfi híd története:
És mit üzennek a fentiek nekünk, itt és most? Az égvilágon semmit, ha csak azt nem, hogy az eredetileg, és elsőnek tervezett szobor éppen az egység és a haladás megjelenítését tartotta fontosnak a nemzeti emlékezet mellett, de hosszú idő alatt „sikerült” eljutni oda, hogy örökös vita tárgya legyen a végül megvalósult szobor…
