Épített örökségünk: Astoria Hotel, a XX. század maga
Miért éppen azt a Budapest bevárosában található épületet választottuk sorozatunk következő részének témájául? Mert az épületnek vannak történelmi vonatkozásai, jól dokumentált a teljes história, és mert ma is működő szállodáról van szó, na meg a napokban bejártuk az épületet, szakértő vezetéssel.
Borítóképen: A szálloda egy éjszakai felvételen
A történet ott kezdődik, hogy a szálloda épülete valójában több épület, amit a külső szemlélő akár észre is vehet, ha alaposan szemügyre veszi.
Az Astoria valójában három épület – amelyeket bár együttműködésben, azonos céllal építettek -, melyeket igyekeztek egybekomponálni. Hogyan lehetséges ez?
Több mind 200 éve Unger Benedek kovácsmester fogadóval kibővített házat épített az 1808-ban lebontott Hatvani kapu mellett. Az egykori Országút (Múzeum körút) és Hatvani utca (Kossuth Lajos utca) sarkán épült,
„Korhely tivornyákról, részeg ricsajokról és különszobás kártyacsatákról” elhíresült Zrínyi vendégfogadó és kávéház 1824 és 1910 között működött.
Sokszor megfordult itt az 1845-ig a szomszédos házban lakó Petőfi Sándor is, aki az itt töltött évek alatt írta meg a János vitézt. A századfordulókor a kávéház helyén a Berényi és Frankl-féle női divatáruház, míg az Unger-ház helyén épült háromemeletes, eklektikus stílusú épületben a férfiruhaneműkkel kereskedő Neumann Áruház működött.
1910-ben azonban lebontották a háromemeletes Zrínyit, a hatalmas saroktelket pedig megosztották Unger Richárd, valamint Neumann József és Gyula között, mégpedig úgy, hogy a 125,4 négyszögöles sarok Ungeré lett, a 129,4 négyszögöles szomszéd telek pedig, a Múzeum körúton, Neumannéké.
A szállodát végül három család építtette fel: az Unger, a Takáts és az Elek família. Ők később a telekrészek arányában részesülnek a nyereségből (41,67, 37,28 és 21,05 százalékban). Ungeréké volt tehát a 125,4 négyszögöles Múzeum körúti sarok, Takátséké a Magyar utcai sarok (a Kossuth utca 19.) és Elekéké a Magyar utca 4. Ez a három rész ma is megkülönböztethető.
Az épület tehát egységesnek látszik, de valójában két építész három különálló, de egybekomponált alkotása.
A domináns, Múzeum körúti sarki épülettagot Ágoston Emil tervezte, a másik kettőt Hikisch Rezső. A két építész munkája, ha a Kossuth Lajos utca felőli homlokzatot nézzük, láthatóan elválik, eltérnek az ablakközök oszlopdíszei, az ablakok fölötti díszítmények és a franciaerkélyek is, de ahogy 1914-ben a Művészet című lapban írták:
Az épület organikus egész, annak ellenére, hogy a két tervező tulajdonképpen három épületet emelt.
Annak idején francia empire stílusúnak titulálták az épületet – legalábbis jegyei ehhez álltak legközelebb -, de fontos megjegyezni, hogy ez inkább csak a szellemiség szintjén jelentkezett, az épület nem szolgai másolat, hanem önálló alkotás (helyesebben alkotások!).
Az építkezés 1912-ben kezdődött, és 1913-ra fejeződött be. A tulajdonosok már 1913. augusztus 1-jétől szerződésben álltak a szálloda üzemeltetőjével, az Amerikából hazatért Gellér Mihállyal.
Gellér szerepe igen fontos a történetben, ugyanis a kiváló nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakember a New York-i Waldorf Astoriában tanulta a hotelszakmát, majd a New York-i St. Regis Szálloda vezetője volt, mielőtt hazatért, hogy évi 85 ezer korona bérleti díjért átvegye Budapest legújabb szállodáját.
Az építés körüli furcsaságok olvastán azt gondolhatná az ember, hogy nem igazán volt átgondolt a tulajdonosok részéről a hotel koncepciója, de ez közel sem igaz! Már az építkezés alatt kapcsolatban álltak Gellérrel, aki már ekkor beleszólhatott azokba a kérdésekbe, melyek a majdani működtetés szempontjából fontosak voltak.
Így történhetett, hogy Gellér választotta ki az épület Freissler-féle liftjeit, illetve beépíttetett egy központi porszívót (!), a kávéház ablakai pedig nem nyithatók, hanem leengedhetők lettek is az egyébként akkor csúcstechnológiásnak számító vasbeton födémszerkezetű épületben!
A kiváló szállodás azonban nem „csak” az ilyen technikai jellegű kérdésekbe kapott beleszólási jogot, hanem a névadó is ő lett, miután a tulajdonosoknak nem volt különösebb ötlete a nevet illetően.
A név mögött egyrészt a tapasztalat szólt, másrészt az, hogy az Astoria név már akkor minőséget jelentett, és ezt a minőséget célozta meg Gellér is.
Ezzel együtt tudni kell, hogy a szálloda – neve ellenére – soha nem volt az Astor család tulajdona, habár az eredeti tulajdonosok már régen nincsenek a telekkönyvi bejegyzésekben… Ez egy későbbi történet, majd még sor kerül erre is!
Elöljáróban annyit, hogy Gellér Mihály először húsz évre kötött bérletet, de nyilván meghosszabbították vele a szerződést, mert még a negyvenes években, sőt, még a háború után is itt találjuk, még akkor is szeretné a szerződését megújítani!
A kezdeti időkben a nagyobb üzleti haszon reményében a földszint utcai frontját szinte végig üzlethelyiségek foglalták el. A Kossuth Lajos utcában középtájon (de még az Unger-féle épülettagban) volt a főbejárat, mellette, a Múzeum körúti saroknál két üzlet, továbbá a Múzeum körúti fronton is két üzlethelyiség, közülük a legnagyobb a Leszámítoló Banké.
A Kossuth Lajos utca és Magyar utca sarkán (a Takáts-szárnyon) volt Takátsék csemegeboltja, ahol a közkedvelt, magvakból készült diákcsemegét is árulták. Később ez a sarki csemegebolt megszűnt, és összeolvadt a szálloda éttermével, és így látjuk, egyetlen térré alakítva, ma is a szálloda kávézójaként.
A hotel jelentős szerepet kapott az őszirózsás forradalom idején, hiszen Károlyi Mihály az általa alakított Nemzeti Tanáccsal néhány napig innen irányította az országot. A kor megítélésétől eltekintünk, ez a cikk nem erről szól, de azt meg kell jegyeznünk, hogy az első emeleten például máig létezik egy ún. Károlyi-szoba, a 111-es a forradalom emlékeivel, és a negyediken is számontartják azt a Magyar utca felőli sarokszobát, a 411-est, amelyben Károlyi lakott.
A zavaros idők után egy nyugodtabb kor következett, 1928 és 1930 között pedig Faragó Gábor tervei alapján átalakítás zajlott, ebbe tartozott bele a már említett kávéház-bővítés is. Ekkor cserélt helyet az étterem és a kávéház, áthelyezték a liftet, a bejárat fölött és a kávézóban galéria létesült. A szobák száma 1930-ban 145, ebből 85 egyágyas, 60 kétágyas.
Sajnos következett a második világháború, az pedig megint nem kímélte a szállodát… 1944 márciusától a Gestapo itt rendezte be budapesti főhadiszállását (a magyar vezetők meg raportra jártak…), majd jöttek a szovjetek (a magyar vezetők meg rapotra játak…), és mire távoztak, a szállodát kifosztották, bútorait elvitték.
Az épületet huszonnégy belövés és két bombatalálat érte, egyetlen ablaka maradt épségben. 1945 márciusában a Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai missziója igényelte magának a szállodát.
A szálloda 1946 nyarán fogadott újra civil vendégeket (például a budapesti Opera ekkori vezető karmesterét, Otto Klemperert), és az ifjú Unger Ödön lett az új igazgató, aki a családi ékszerek árából finanszírozta a szálloda újraindítását.
Ambícióit azonban hamar letörte az 1948-ban bekövetkezett államosítás, amelyet annak ellenére hajtottak végre, hogy Vas Zoltán a háború után maga biztatta Ungert, hogy újíttassa fel a szállodát. Ungerék két bőrönddel hagyták el az országot…
Az akkori új rendszer – egy lebombázott városban és országban – igen kevés erőforrással rendelkezett, de – miután az amerikaiak visszaadják (egyesek szerint nem maradéktalanul…) az aranyvonat tartalmát – bevezetik a forintot, de ebben a helyzetben szó sem lehet úri pompáról. Olyannyira nem, hogy a szálloda éttermében kötelező jelleggel (!) közétkeztetési feladatokat is el kell látni!
A mendemonda szerint a környékbeli egyetemisták hónap elején látogatták az Astoria éttermét, majd pénzük fogytával más, alacsonyabb kategóriás éttermekre tértek át, de 20.-a után rendre marad az üres kenyér, jobb napokon pedig a tejbüfé – esetleg!
Az újabb „aranykorra” még évtizedeket kellett várni, de a ’70-es, ’80-as években ez is eljött újra. Persze nem abban a formában, ahogy korábban!
A szálloda ugyanis egy bárt alakított ki az alagsorban, ami – mai állapota is ezt mutatja! – akkoriban igen színvonalas volt! Itt lépett fel – többek között Medveczky Ilona, Cserháti Zsuzsa, vagy éppen Koós János, és persze Korda György is.
Külön érdekesség, hogy bár ezeket a fellépéseket az ORI (Országos Rendező Iroda) szervezte – tulajdonképpen az akkori báréletben a fellépők végig haknizták szinte minden nap a jelentősebb bárokat! – a műsor egy kicsit sem felelt meg az akkoriban olyan nagy garral hirdetett szocialista erkölcs előírásainak…
Medveczky Ilona sem feltétlenül nagykabátban lépett fel, de voltak olyan frivol táncelőadások is, amit egy papnak és egy apácának öltözött táncos lejtett el, és egy rövid idő után nem sok ruha maradt rajtuk… Ma már aligha lehetne ilyen előadással kirukkolni, de akkoriban valamiért mégis megengedték, a megjelentek pedig jól szórakoztak ezen.
Apropó! Kik jártak ide? Mindazok, akik az időközben fokozatosan puhuló rezsim akkori magánzói voltak; taxisok, zöldségesek, festő- mázolók például, na meg a pártelit… Az akkor ott dolgozó egyik pincér szerint az ORI azért engedte a frivol előadásokat, mert valahogy úgy működött Budapesten a bárélet, mint ahogy Las Vegas-ban a kaszinók:
Ami ott történt, az ott is maradt! Ilyen formán sem fényképek nem készültek, az akkori sajtó pedig írásban sem számolt be az éjszaka eseményeiről. Már csak azért sem, mert – a kor szokásainak megfelelően… – a titkosszolgálat folyamatosan jelen volt!
Ez a társaság és a bárok világa nem a politikai ellenszegülők világa volt, így itt nem a rendszer ellenségeit üldözték, hanem – már csak azért is, mert már ekkoriban megjelentek az arab pénzváltók! – sokkal inkább gazdasági bűncselekményeket igyekeztek leleplezni. Ezek pedig leginkább akkor tiltott, devizával kapcsolatos tranzakciók voltak.
A beszámolók szerint a pincérek pontosan tudták, hogy melyikük a ház alkalmazottja, és ki tartozik a BM kötelékébe, így nem voltak összeütközések. A BM-es alkalmazottak – miután ugyanúgy a személyzet tagjainak tűntek a látogató számára – ugyanúgy levették a busás jattokat, mint a ház dolgozói, vita nem volt.
Volt azonban egy helyiség a telefonközpont mellett, amibe senki nem mehetett be, és oda bemenni sem nagyon láttak senkit, és kijönni sem… Igen, ez volt az a szoba, ahol lehallgathatták és/vagy rögzíthették az összes kimenő és bejövő hívást. Ez nem feltétlenül az Astoria sajátossága volt, ez minden olyan szállodában így volt, ahol sok külföldi megfordult, illetve a vendégek az akkori szinten igen tehetősnek számítottak.
Ennek a kornak is vége lett, a rendszerváltozás után újra cserélődött a vendégkör, a bárélet pedig már korábban is lecsörömpölőben volt, ekkorra pedig inkább sztriptíz-bárrá változott. Ezt a rangon aluli funkciót aztán nyilván nem akarták megtartani, a bár bezárt, némileg kipofozták, de funkció híján most üres, de ott tartózkodva mégis el lehet képzelni, milyen lehetett fénykorában. Volt azonban egy igen fontos „intézménye” a szállodának, ami bőven kitartott a ’90-es éveken is túl, hiszen;
Czigány György itt indította a „Játék és muzsika tíz percen” című műsorfolyamát 1969-ben az utolsó adás pedig 2007-ban volt! Ugye emlékszünk? „Kapcsoljuk az Astoria szálloda hallját” – ez hangzott el a műsorcím után.
A műsor 9725 alkalommal jelentkezett, ezzel pedig a magyar rádiózás és tévézés máig behozhatatlan rekordere lett. És bár ma a sorozatok világát éljük, aligha fogja bárki és bármikor ezt a csúcsot megdönteni!
Manapság a szálloda a Danubius Hotels szállodalánc tagja, vendégköre pedig – meglepő módon! – dominánsan külföldiekből áll össze, a legtöbb vendégéjszakát brit turisták töltik el itt. A hazai vendégek aránya 2 százalék…
Fontos tudni, hogy a ’60-as években a szállodát kibővítették a Magyar utca felé eső részen. Ez a szárny sok említést nem érdemel, hacsak annyit nem, hogy a járvány időszakában visszaeső forgalmat arra használta ki a vállalat, hogy ezt a részt felújítsa. Most ez egy modern szállodai rész jellegét mutatja, melynek sok köze nincs a patinás régi részekhez, de az itt kitermelt nyereség biztosan jól jön a szálló gazdálkodásában.
Egy cikkbe csak ennyi fért bele – így sem lett rövid… -, de reméljük nagyon nem untattuk az olvasót. Aki pedig többet szeretne megtudni, a „hosszúlépés.járunk?” csapatát bátran keresse fel! Hozzáértő vezetés, igazán érdekes és hangulatos program, ajánljuk mindenkinek!
