Erdély Nagyjaink Történelem

Erdély fejedelmei – János Zsigmond (II. János magyar király – választott, de meg nem koronázott)

Van, aki az Egri csillagokból ismerheti Erdély első fejedelmét. Ott csecsemőként túszként használta fel a török császár, hogy Buda várát elfoglalhassa. A találkozón Török Bálint magyar fővezért a császár elfogatta majd élete végéig rabságban tartotta.

(Buda, 1540. július 7. – Gyulafehérvár, 1571. március 14.) Magyarország választott, de meg nem koronázott királya (rex electus non coronatus) 1540 és 1571 között, Erdély első fejedelme (Princeps Transsilvaniae et Partium Regni Hungariae eidem annexarum – Erdély és Magyarország hozzákapcsolt részeinek fejedelme).

Apja I. János király, anyja Jagelló Izabella királyné. 1541-ben Szulejmán szultán a keleti országrészt adta neki uralkodásra, de mivel csecsemő volt, helyette anyja, Izabella, illetve Fráter György kormányzott. Bár a Szent Korona és a koronázási jelvények 1551-ig anyja birtokában voltak, nem koronáztatta meg fiát. A száműzetésben töltött 1551 és 1556 közötti időszakot leszámítva tényleges hatalma pedig Erdélyre és változó méretű tiszántúli területekre (Partium) terjedt ki, mivel az ország középső és déli részét a török, nyugati és északi részét pedig Habsburg Ferdinánd, majd fia, Miksa uralta. A történelem egyetlen unitárius vallású uralkodója.

János Zsigmond igen művelt ember volt, nyolc nyelven olvasott és beszélt, a magyaron kívül lengyelül, olaszul, németül, románul, latinul, ezen kívül valamelyest görögül és törökül is. Kimondottan szép férfi volt, alkata közepes, haja szőke, bőre finom, arca hosszúkás, ajka vékony volt, részben apjától, részben anyjától örökölve. Szenvedélyes könyvbarát volt, támogatta Bakfark Bálint erdélyi tartózkodását, és zenekedvelő lévén ő maga is jól játszott lanton, orgonán és fuvolán. Szerette a táncot, a zenét és az éneket. Karcsú testalkata ellenére sokat vadászott, lándzsát vetett és jó céllövő volt.

Műveltségén kívül híres volt türelméről és igazságosságáról. Órákon keresztül képes volt hallgatni a különböző felekezetű papok hitvitáit. Részben talán ezzel, másrészt viszont korának vallási reformmozgalmai, konkrétan a protestantizmus térnyerésével és politikai szerepének felértékelődésével összefüggésben értelmezhetőek sorozatos felekezetváltásai is. 1562-ben elhagyta a katolikus vallást, előbb lutheránus (evangélikus), később kálvinista (református) hitre tért, végül 1569-ben annak az unitárius egyháznak a híve lett, amelyet az 1568. évi tordai országgyűlésen a már korábban egyenjogúsított lutheri (1557.) és kálvini irányzat (1564.) mellett a bevett keresztény hitfelekezetek közé emeltek. A vallásszabadság ilyetén hivatalos elismerése a korban egyedülálló volt.

Miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, ezzel állt be a hagyományosan „három részre szakadt Magyarország” állapota. Valójában Magyarország nem szakadt részekre. Területének egy bizonyos hányada török fennhatóság alá került, a maradék viszont egyetlen Magyar Királyság volt, amelyben két király uralkodott, akik a ténylegesen birtokolt területeiket igazgatták, de az ország egységét sosem kérdőjelezték meg. A „Nyugati Magyar Királyság” és „Keleti Magyar Királyság” említése nem fedi a történeti valóságot, sokkal pontosabb az „egy ország, két király” megfogalmazás.

A keleti, Szapolyai által birtokolt területekből jött létre 1571-ben az Erdélyi Fejedelemség. II. János Zsigmond ekkor lemondott a rex electus címről és beleegyezett abba, hogy a jövőben csak a princeps címet használja. A princepsi cím kétféle értelmezésre adott módot. Egyfelől megegyezik az erdélyi vajdák 12. század óta használt címével, így Habsburg oldalról a speyeri szerződéssel azt akarták elérni, hogy Erdély kormányzója, a vajda jogilag a Magyar Királyság egy tisztviselője legyen, akinek a magyar király az ura. Az Erdélyi Fejedelemségben azonban a princepsi címet fejedelemként értelmezték és szuverén méltóságként alkalmazták.

János Zsigmond 1566-ban I. Szulejmán szultántól ún. szövetség-levelet (athnáme) szerzett, amely tartalmazta Erdély számára a szabad fejedelemválasztás jogát. A szultáni legitimáció azonban nem állt összhangban a magyar érdekekkel. Erdélyi részről az athnáme érvényét vesztette a speyeri szerződéssel. E szerződés alapján alakult ki a történelmi Erdéllyel nyugat felől határos, ahhoz csatolt vármegyékből a Partium.

II. János személyének történelmi jelentősége abban áll, hogy Erdély számára kijelölte az utódai által is járható külpolitikai irányt: Erdély akkor élhet békességben, ha egyrészt a német, másrészt a török barátságát is bírja.

Az ő uralkodása idején alakult ki a fejedelmi hatáskör, s a fejedelemség sajátos intézményei is ekkor születtek meg. Uralkodása alatt a törvényhozás nyelve a magyar lett, az erdélyi országgyűléseben a rendek tagjai gyakran magyarul beszéltek, sőt az ő idejében egyes törvényeket magyar nyelven fogalmaztak meg.

Neki is köszönhető, hogy az erdélyi rendek – melyek halálakor már többségében protestáns hiten voltak – 1571-ben a római katolikus hiten lévő Báthory Istvánt választották meg Erdély fejedelmének.

Ajánlott Cikkek