Hírek

Erőszakkal akartak betörni a tüntetők a bukaresti parlamentbe

Áll a balhé Romániában. A szélsőséges AUR hívei erőszakkal akartak betörni a törvényhozás épületébe.

Teljes erőből hatja tovább a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a járványtagadó, oltásellenes rollert: a párt kedd reggelre a bukaresti parlament elé hirdetett tüntetést, tiltakozásul a kötelező munkahelyi védettségi igazolvány bevezetése ellen.

A megmozduláson mintegy 2000-en jelentek meg, román zászlókkal és a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások elleni molinókkal felfegyverkezve, és egy adott pillanatban

egy száz fős csoportnak sikerült áttörnie a bejáratot őrző csendőrökön, és bejutott a parlament udvarára.

Többen a kerítésen is átmásztak.A törvényhozás épületébe azonban már nem jutottak be, a bejáratokat ugyanis a kormányőrség lezárta, és a csendőrség is védvonalat alkotott az udvaron. Több törvényhozót megakadályoztak ugyanakkor abban, hogy bejussanak a munkahelyükre, volt olyan honatya, akinek az autóját leköpték.

A tüntetést meghirdető AUR-társelnök, George Simion azt állította, a törvényhozók sofőrjei obszcén jeleket mutogattak a tüntetőknek.

Simion a képviselőház ülésén is botrányt okozott: hangosbeszélőbe ordibálva követelte, hogy az alsóház vesse el a kötelező védettségit, holott az nem is szerepel a napirenden.

A kötelező munkahelyi védettségi igazolványról hónapok óta vitatkoznak a pártok. Az EU számos tagállamában régóta használatban levő dokumentum lényege az, hogy a munkahelyekre csak olyan igazolványok birtokában mehetnek be a munkavállalók, amely igazolja, hogy oltottak, az előző 180 napban átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkeznek.

foter.ro

Ajánlott Cikkek