Európa legnagyobb vigalmi negyede: Konstantinápoly Budapesten
„Mily máskép festett volna ezredéves kiállításunk a Lágymányoson, a Gellért-hegy tövében, a Duna mellett! Ezen a felséges szép helyen, a minél szebbet – illetékes szakférfiak és utazók egyhangú állítása szerint – a világon kevés város tud felmutatni. A kiállítás helyett a magánvállalkozás egy kis Konstantinápolyt épít fel ott hamarjában s a vállalkozók főleg a természet szépségét, e friss levegőjű helyet tartják vállatuk legjobb és legbiztosabb attrakcziójának.”
Borítóképen: A budai Duna-parton, a Gellért-hegy alatti lapályon, az úgynevezett Lágymányoson, 1896-ban majdnem a vasúti hídig terjedt a Konstantinápolynak nevezett vigalmi negyed területe – 1896 körül (forrás: Vasárnapi Ujság, 1896. szeptember 6.)
A fenti idézet a Székely Nemzet című lap 1896 április 20.-i számából való. Az nem véletlen, hogy nem itt alakították ki a Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás épületegyüttesét, de erre még visszatérünk később. Az történetünk szempontjából fontosabb, hogy mi is épület itt!
A mai Lágymányoson, a Duna jobb partja mentén hatalmas szórakoztató komplexum épült, egy vigalmi negyed.
A mai Lágymányosi híd (Rákóczi híd) az 1800-as években még nem létezett, az Összekötő vasúti híd (épült 1877-ben) viszont igen. Ettől északra egy nagyobb öble (1877 után zárt tava) terült el a Dunának, az azóta feltöltött Lágymányosi-tó, a fala pedig a Kopaszi-párhuzammű volt a Duna felé.
Fontos tudni, hogy bár a tó és a Duna egymástól elzárásra került, de a tó szintje hozzávetőleg kéthetes késéssel lekövette a Duna vízszintjét.
De miért kellett létrehozni egy olyan, építészeti szempontból idegen, valóban oszmán mintára épült épületekkel ezt vigalmi negyedet? A minta adott volt – ahogy a versengés is… Bécs akkoriban hanyatló vonzerejét igencsak emelte az akkoriban ott felépített, Velencét másoló vigalmi „negyed” a Práter kertjében. Előbb angol vállalkozók, majd Schnitzler Ignác író – aki korábban a Neues Pester Journal társtulajdonosa volt – alakították ki ezt a látványosságot.
Az épületek a velencei palotákat másolták, de méretarányosan kicsinyítve azokat, és ezekben az egyébként deszkákból épített épületekben rengeteg kocsma üzemelt.
Nos, ha Bécsben volt ilyen, akkor Budapesten is kellett! A megvalósítás érdekében a pénzügyminisztérium hajlandó volt átengedni azon célból, hogy azt vállalkozók bérbe vegyék, és egy vigalmi negyedet alakítsanak ki. Miért pont itt? Nos, azért, mert akkoriban ez a terület majdnem lakatlan volt, ugyanakkor az 1896-ra megépülő Szabadság hídon át, vagy hajóval a Dunán könnyen megközelíthető volt.
És ha már megvolt az engedély, akkor volt vállalkozó is, aki finanszírozza a beruházást – és bizony nem aprózták el… Somossy Károly vállalkozóval az élen Európa akkori legnagyobb vigalmi negyedét építették fel!
A munkálatokat 1896 márciusában kezdték meg, és 1896. május 23-án nyílt meg a nagyközönség előtt.
Ebből is kiderül, hogy minden bizonnyal itt is egyfajta deszkavárost építettek fel, de ez akkoriban egyáltalán nem volt ritkaság, sőt, valójában ez volt a bevett gyakorlat. A közlekedést szolgálta a Janicsár tér, a Sztambul utca, a Galata híd, na meg az Aja Szifia előtt fekvő Fényes Porta tér, de volt itt épülete a Nagy Színkörnek, és itt kapott helyet Frascati színháza is, és a Dunaparton volt a Nagy Szultána kávéház.
Amikor a tervek még el sem készültek, már tudták, hogy nagy vállalkozást szeretnének megvalósítani, azért a résztvevők jelentős banki kölcsönt is felvéve saját vagyonukat is kockázatatva megalapították a Konstantinápoly Budapesten Rt. nevezetű céget.
Az igazgatóság első lépcsőben Kellner Lipót építészt és Gerster Kálmán, a Nemzeti Szalon igazgatóját kérte fel a grandiózus Duna-parti török város megtervezésére.
A lágymányosi „Bizánc” felépítését a cégben kisebb részvénypakettel rendelkező Hauszmann Sándor vállalkozó emberei készítették el, addig az épületek kifestését a színházi előadások díszleteinek megfestésében jártas Gerster Károly grafikus és csapatára bízták.
Dr. Hirschfeld Antal – a vállalat jogásza – ünnepélyes avatója után a budapesti Konstantinápoly 1896. május 23-án, délután 6 órakor nyitotta meg kapuit vendégei előtt.
A chicagói világkiállítás és a moszkvai koronázási ünnepség fény-és tűzijátékait is levezénylő James Pain – az angol James Pain & Sohns cég török stílusú, ám kőből felépített három pirotechnikai épületéből – hetente kétszer (szerda és vasárnap), a millenniumi rendezvény ideje alatt pedig naponta lőtte ki rakétáit.
A tavon tengeri ütközeteket is bemutattak, amit így írtak le akkoriban:
„Hajórajok vonulnak fel tüzből; csatavonalba állanak skezdik az ütközetet. A káprázatos tűzfény nyomán jár az ágyuk dörgése. Itt egy torpedó robban fel, amott léket kapott hajó sülyed el. Valóságos tengeri csata tűzből. James Pain, a hírneves piroteknikus rendezi ezt a tüzijátékos csatát Konstantinápoly taván, három egymást követő napon. Ma, szombaton kezdődik az ütközet, hadüzenettel, amelyet követ a támadás. Vasárnap folytatják a csatát s lesz hajórobbanás. Hétfőn, Péter Pál ünnepén lesz a döntő ütközet, a győzelem. Mert James Pain győzni fog.”
forrás: Budapesti Hírlap, 1896. június 27.
Somossy Károly
Eredetileg Singer Károly (1828–1902) budapesti vállalkozó volt, aki 1894-ben nyitotta meg a Somossy Orfeum nevű szórakozóhelyét a belvárosban. Az épület a mai Budapesti Operettszínház elődje volt.
A milleniumi ünnepségek közeledtével merült fel a Lágymányosi-öböl hasznosítása kapcsán új elképzelése a hatalmas, mesésen keleties szórakozóhely megnyitásáról. Vállalkozásához hatalmas kölcsönöket vett fel, és megalapította a Konstantinápoly Budapesten Rt.-t. A megnyitást követő fél évvel azonban csődbement, és szegény emberként halt meg 1902-ben.
A keretes írásban olvasható, hogy a vállalkozás csődbe ment… Mi volt ennek az oka? Nos, az ok az akkor Aranyszarv öbölre átkeresztelt tóban keresendő. Abban az évben elég csapadékos volt az időjárás, és ez a tóban is megemelte a vízszintet. Ezt beletervezte a társaság, de azt már nem, hogy óriási méretű szúnyoginváziók kerekedtek… Ez egy idő után olyannyira zavaró volt, hogy a pesti közönség egyre kevésbé volt kíváncsi a produkcióra.
A kegyelemdöfést azonban egy Vareille Teofil nevű hitelező adta meg, aki egy francia eredetű szerencsejátékot akart meghonosítani Magyarországon, ezért 50.000 forintot fektetett a cégbe. Miután azonban nem aratott sikert a „petit chevaux” nevű játék, visszakövetelte pénzét! A céget hivatalosan 1896. október elsején számolta fel Ney Aladár királyi ítélőtáblai bíró…
Sajnos ilyen fájdalmas véget kellett megélni ahhoz, hogy kiderüljön, miért is volt jobbára lakatlan a terület… a vállalat alig élt fél évig.
A promontori Duna-ágat (a tavat és környékét) az állam 1903-ban vette vissza a Somossynak kölcsönt adó uzsorásoktól, hogy további feltöltések után 1904-1909 között itt építhesse fel Hauszmann Alajos, Czigler Győző és Petz Samu tervei alapján a József Műegyetemet.
