Vélemény Vélemény-cikkeink

Európai Tanács, a homokozó

Az ET tagjai az uniós országok állam-, illetve kormányfői, az Európai Tanács elnöke, az Európai Bizottság elnöke. Azt gondolnánk, hogy ez a testület aztán egy igazán ütős csapat, és ha kell odacsapnak akkor, ha arra van szükség. Ám most kiderült; semmilyen hatalmuk nincs a vírus felett (sem)! Úgy tűnik, ez a hajó már elment…

Az csak egy dolog, hogy az aktuális tanácskozáson nem sikerült megállapodni arról, hogyan is nyissák/zárják a határokat, de a csúcsértekezlet utáni állasfoglalás mindennél jobban megmutatja, hogy a Tanács csak egy összeröffenés ebben a formában, és valójában szinte semmi érdemi ereje nincs.

A határokkal kapcsolatban megírtuk (ITT), hogy az Európai Bizottság figyelmeztetett több országot is túlzott szigor miatt. Azt már megint nem tudni, hogy milyen szabályt, és hogyan sértettek meg egyes államok (köztük Magyarország), de a lényeg, hogy az EB ilyen módon is demonstrálja hatalmát. Ez nem egy nagyon fontos kérdés, sokkal fontosabb a vakcina-beszerzés, amiról a mostani ET-csúcs a következő nyilatkozatot adta ki:

„A cégeknek biztosítaniuk kell a vakcinagyártásuk kiszámíthatóságát, és tiszteletben kell tartaniuk a szerződésekben foglalt szállítási határidőket.”

Ez egy semmi… Egy olyan nyilatkozat, ami a gyártók és az Európai Bizottság (aki a vakcina-beszerzés felelőse!) közötti jogviszonyra semmilyen hatással nincs. De vajon miért az EB és nem az ET a fő vezető testülete az Uniónak?

Nos, annál az egyszerű oknál fogva, hogy valamiért Európában elvárt, hogy a kontinens vezetői nem képviselhetik a nemzeti érdekeket (ezt nehéz lenne elvárni álla- és kormányfőktől), hanem csakis és kizárólag az összeurópai érdeke képviselete lehet feladatuk. Ez szép gondolat, de olybá tűnik, hogy a jogalkotó, amikor ezt a szabályt beemelte, akkor arra gondolt, hogy az Uniónak csakis külső ügyei vannak, a belső ügyek nem léteznek, vagy azok totálisan rendezettek…

Így sikerült elérni, hogy az Európai Tanácsnak nincs hatalma, és nem nyilatkozhat meg például a kisebbségek ügyében, és ezért lehet az, hogy az Európai Bizottság – illetékesség hiányára hivatkozva – elutasítja azt. Az EB-t a kisfiúk homokozójává degradálták…

Ideje lenne felülvizsgálni az európai vezető testületek jogrendjét, illetékességi köreit, és működését, mielőtt az Európai Bizottság maga alá temeti a kontinenst.

Ajánlott Cikkek