Hírek

„Európának saját magáért kell kiállnia!”

Amerikával szembeni függetlenségük megerősítéséről állapodott meg 13 európai ország. Erre az Európai Beavatkozási Kezdeményezés (European Intervention Initiative) keretein belül került sor, ami Emmanuel Macron 2017. szeptember 19-én, a Sorbonne-on elmondott beszédével indult. Fontos azonban megjegyezni, hogy a 2019-19-ben csatlakozó országok akkoriban még kifejezetten egy NATO-kompatibilis szervezetben gondolkodtak, most viszont kifejezetten önálló európai kezdeményezésként aposztrofálják magukat!

“Kabul eleste és a rosszul előkészített amerikai csapatkivonás Afganisztánból nagyon nehéz időszak volt. Az együttműködés hiányát tapasztaltuk a NATO-szövetségesek és az EU-tagállamok között is”

A franciáknak nagyon a bögyükben van az Egyesült Államok, és mint tudjuk, Párizs egyszer már megtette, hogy kilépett a szövetségből. De Gaulle tábornok akkor is szinte pontosan azt a szófordulatot használta, mint most a fent idézett mondatban a francia védelmi miniszter: „Amerikával szembeni függetlenség”!

Az afganisztáni eseményeken túl van egy friss sérelem is, ami nem csak pénzügyi, hanem katonai téren is megmutatta, hogy az USA nem hajlandó a valódi együttműködésre, kizárólag dirigensként van jelent a katonai és politikai életben.

„Az AUKUS- partnerséget is bármilyen előzetes egyeztetés nélkül jelentették be ugyanaznap, mint az EU Indo-Csendes-óceáni stratégiáját.”

“Ezek az események megmutattak valamit, amit már így is tudunk. Európának saját magáért kell kiállnia, képesnek kell lennie saját magáért cselekednie, az állampolgárai biztonságának érdekében.”

Igen, az AUKUS úgy jött létre, hogy arról mit sem tudtak a NATO-szövetségesek… Párizs azonnal visszahívta két nagykövetét is, azóta egyeztetések zajlanak, de – mint az Európai Beavatkozási Kezdeményezés is mutatja nyilatkozata mutatja – a franciáknál betelt a pohár, és ezzel nincsenek egyedül!

Persze a szervezet nem mérhető össze a NATO-val, hiszen az európai kezdeményezés (ma még!) elvileg csak annyit tesz, hogy a NATO, az ENSZ, az EU vagy más ad hoc koalíciók részeként missziókban együtt lépjen fel. Az azonban nem kizárt, hogy ez hamarosan változik, és kifejezetten az önálló fellépést jelöljék meg célként!

Legalábbis az Egyesült Államoktól való függés ezt jelentené, ugyanis az ENSZ, vagy a NATO az USA játékszerévé vált, velük együttműködve bizony éppen a függetlenség sérül!

Ajánlott Cikkek