Magyarság Nagyjaink Történelem

Évforduló 1916 December 6. – Bukarest elfoglalása

Kiváló cikket találtunk bukarest elfoglalásáról az ujkor.hu oldalon. Változtatás nélkül közöljük a forrás megadásval. A szerző Lukács Patrik. Köszönjük munkáját!

Románia 1916. augusztus 27-én az 1883-as hármas szövetség többszöri megújításának ellenére az antant oldalán lépett be az első világháborúba. A román haderő az Osztrák-Magyar Monarchia felkészületlensége miatt gyorsan betört Erdélybe, német támogatással azonban sikerült kiszorítani a románokat, sőt a központi hatalmak ellentámadása révén Románia jelentős hányada is megszállás alá került. Ennek a hadműveleteknek a betetőzése volt Bukarest elfoglalása 1916. december 6-án.

Cikkemben a román főváros elfoglalásának magyarországi sajtóvisszhangját tekintem át. Ennek keretében elsősorban azt vizsgálom, hogy milyen ellenségkép jelenik meg a magyar napilapokban, valamint milyen jelentőséget, jelentéstartalmat társítanak a város meghódításához.

Falkenhayn lovasságának bevonulása Bukarestbe 1916. december 6-án. (IWM Q 69958/Wikipedia)

Az ellenség

Habár az 1916-ra elmélyült háborús válság elsöpörte a világháború kitörésekor a kormány és az ellenzék között megkötött „istenbékéjét”, az 1916. augusztusi román támadás ismételten mozgósította a magyar értelmiséget a háború mellett. Ennek megfelelően a magyar sajtóban az erdélyi román betöréshez hasonlóan Bukarest elfoglalása is átmeneti egységet teremtett. Ennek a szellemi remobilizációnak a részeként a korábban a háborúval szemben kritikus hangokat megütő fórumok is átvették az ellenség degradálását célzó propaganda nyelvét. Így a Világ alapvetően pacifista hangvétele ellenére is ,,kis pióca” (Világ 1916. december 7.) megnevezéssel illette Romániát. Az Est pedig „megrészegedett patkány”-ként (Az Est 1916. december 8.) utaltak az ellenségre.

A román támadásra reflektáló, durva, soviniszta hangnemet megütő cikkek megjelenését nem kizárólag a központilag irányított propagandatevékenység, hanem az önvédelmi háború által kiváltott érzelmi hatás is okozhatta. A két tényező egybevágása miatt a sajtónak elegendő volt a meglévő ellenszenvet fokozni, az indulatokat felszítani. A háború alatt alkalmazott atrocitás-propaganda alkalmas volt az ellenséggel szembeni gyűlölet felszítására, a háború jogosságnak bizonyítására, az erkölcsi felsőbbrendűség igazolására. Ezt a kapcsolatot a sajtóorgánumok meg is erősítették. Így Az Est december 7-i számában nyíltan összekötötte az erdélyi menekültkérdést Bukarest bevételével:

„A központi hatalmak. seregei már Bukarest erősségeit döntik, de még mindig érkezik hozzánk adomány az erdélyi menekültek számára.” (Az Est, 1916. december 7.)

Meg kell jegyezni, hogy megjelentek a háborús uszítás ellen felszólaló hangok is. Így a Világban a fentebb említett cikket követően három lapszámmal később Jászi Oszkár már a ,,népek közötti gyűlöletmocsár lecsapolásának” (Világ 1916. december 10.) szükségességére hívta fel a figyelmet.

A román hadsereg a korabeli sajtóban (Friss Újság, 1916. december 9.)

A Bukarest bevételével foglalkozó cikkek az ellenséget alapvetően három szempontból vizsgálták. Az ellenség állapotáról szóló írások jelentős része a román katonák előnytelen ábrázolásával kapcsolatos. A román haderőt az általános katonai erényekkel ellentétesen ábrázolták, a központi hatalmak idealizált csapataihoz mérve. A román hadvezetés tehetetlennek és kétségbeesettnek tűnt fel. A román csapatok ziláltságát a csapattestek nagymértékű keveredésével igazolták. Kiemelték továbbá a román katonák által, a közelmúltban Erdélyben elkövetetett atrocitásokat is. Aránytalanságot találhatunk a veszteségek ismertetésénél is, hiszen amíg a sajtó részletekbe menően írt a súlyos román haderő anyagi és emberveszteségéről, addig a központi hatalmak esetében a cenzúra miatt egyáltalán nem foglalkoztak ezzel.

A német és az osztrák-magyar haderő dicsőítése elsősorban a Mackensen-kultuszban érhető tetten. A december 6-án a 67. születésnapját ünneplő parancsnok mindössze néhány tisztjének kíséretébe vonult be a román csapatok által kiürített fővárosba. A tábornagy „utolsó huszárcsínye” nem csupán hadvezetői képességeire, hanem személyes bátorságára is rámutatott, ami alapját adta egy kultusz kiépülésének. A központi hatalmak katonáinak fegyelmezettségét szembe állították a román katonák Erdélyben elkövetett atrocitásaival, maga Mackensen irgalmasnak, és az igazságszolgáltatás eszközének tűnt fel.

Mackensen osztrák-magyar csapatokat tekint meg Bukarestben (Bundesarchiv Bild 183-R36187/Wikipedia)

A hadsereg állapotán túl elsősorban Románia és szövetségeseinek viszonyát, valamint a román állam szuverenitását taglalta a sajtó. A vizsgált lapokban az antant és Románia viszonya ellentétekkel telinek tűnt fel. Az ellenséget megosztottnak és a felelősséget szövetségesükre hárítónak mutatták be, ellenben a központi hatalmakat egységesnek tüntették fel. Közölték azokat az orosz kritikákat, amik a románok felkészületlen hadbalépésére, valamint a román hadsereg által hátrahagyott készletekre vonatkoztak. Ezzel párhuzamosan viszont kiemelték az orosz tehermentesítés kudarcát, sőt a sajtó az oroszok segítségét értéktelennek minősítette. A Délmagyarország meglátása szerint az antant és Románia egymásnak csak bajt okozott.

A sajtóban, különösen a nacionalista lapokban Románia szuverenitásának végéről cikkeztek, ami katonai és politikai értelemben is megnyilvánult:

„Romániát orosz járomba fogták, ezzel sorsa megpecsételődött.” (Pesti Napló 1916. december 7.)

Érdemes viszont arra is felhívni a figyelmet, hogy a Romániára vonatkozó bírálatok jelentős hányada igaz volt a Monarchiára is. A román támadás kudarca alapot adott Románia – és a haderejének – lekicsinyléséhez, viszont egyben azt is leplezte, hogy a Monarchia sem volt felkészülve egy erdélyi betörésre. A megmaradt román haderő orosz hadseregbe való beolvasztásának képe pedig némileg elfedte, hogy a hadszíntéren már szeptember 6-án német kézbe került a közös hadvezetés, vagyis azt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia egyre inkább alárendelődött a német hadvezetésnek és politikai irányelveknek.

Saját csapatok ábrázolása a korabeli sajtóban (Friss Újság 1916. december 6.)

Az ellenség állapotáról szóló cikkek az antanton belüli konfliktusokon túl hosszasan részletezték a román társadalmi ellentéteket is. A Népszava a szociáldemokrata ideológiához igazodva interpretálta Bukarest elestének hírét. A háborús felelősség véleményük szerint csak a román elitet terhelte:

„A román király és kormánya, az ötezer bojár nagybirtokos uralkodó klikkje, a konterbandisták spekuláns tőkés serege, minden bűnhődést, minden vereséget megérdemel.” (Népszava 1916. december 7.)

A népet és az elitet ugyanakkor a szociáldemokrata befolyás alatt semmiképpen sem álló sajtóorgánum, Az Est is szembe állította. Eszerint az elit háborús nyerészkedőként érdekelt a háborúban, a nép viszont szenvedett ettől:

[…] márványpalotáknak lakói döntöttek végromlásba sok százezer kunyhót, nyomorult, írástudatlan páriákat, jog nélkül sínylődő rabszolgákat. (Az Est 1916. december 8.)

A román társadalom szociális feszültségeinek kiemelése nem csupán az ellenség megosztottságának demonstrálására volt, hanem az erdélyi románságnak célzott üzenet is. Így az említett Népszava cikk szerint ,a román paraszt[,] Európa legelnyomottabb jobbágya” irigy szemmel nézte az ,,erdélyi fajrokonokat és azoknak boldogulhatását”. (Népszava 1916. december 7.)

A többségi társadalom és az elit ellentétét emelte ki az is, hogy a sajtótudósítások szerint hogyan reagáltak a város elfoglalására. A román hivatalokat evakuálták Bukarestből és a kormány Jászvásárba tette át székhelyét. Ezt a Népszava így ábrázolta:

,,A háborút elhatározó román miniszter urak természetesen szalonkocsiban hagyták el diadalaik színhelyét.” (Népszava 1916. december 7.)

A karikatúrán Miklós cár és Ferdinánd király látható lealacsonyító szituációban. A magyar katona megjelenítéséhez képest degradáló formában és testhelyzetben ábrázolták. Miklós cár krampuszként való ábrázolása Bukarest elestének napjával, Szent Miklós ünnepével van összefüggésben, ahogyan a román király ,,rossz gyerekként” való feltüntetése is. (Friss Újság, 1916. december 7.)

A menekülés „szégyene” rávetült a román királyra is. Az uralkodócsaládok lejáratása hatásos propagandaeszközként volt jelen a világháborúban, mivel a korabeli felfogás nagyban azonosította az uralkodókat népeikkel. A „mélabús” Ferdinánd király, valamint a „gőgösnek” titulált Mária királyné menekülését szökésnek nevezték, ami az igazságszolgáltatás alóli kibúvást sejteti.

Ezzel szemben a magyar lapok állítása szerint a románok közül sokan várták a központi hatalmak hadseregeinek bevonulását Bukarestbe, mert azt remélték, ezzel a háború számukra véget ér majd, ezzel is a románok valós érdekeivel ellentétben bemutatva a román hadbalépést. A megosztottságot a Jászvásárba menekült kormány elleni tüntetésekről való híradás révén is érzékeltették.

A német csapatok bevonulása Bukarestbe (Friss Újság 1916. december 12.)

A győzelem jelentősége

Bukarest elfoglalásának elsősorban morális jelentőségét emelték ki. A bukaresti bevonulást elégtételként, történelmi igazságszolgáltatásként jelenítette meg a sajtó, az igazságosan viselt háború beteljesedéseként tekintetettek az eseményre. A Szeged és Vidéke szakrális tartalmat rendelve a győzelemhez, istenítéletként mutatta be az eseményeket:

Ha van istenítélet a háborúban, hát Bukarestben az isten ítélt.” (Szeged és Vidéke 1916. december 9.)

A nacionalista narratíva szerint Bukarest eleste fátum-szerűen elrendeltetett már az erdélyi román támadáskor, vagyis a bűn és bűnhődés ok-okozati viszonyát erősítették meg, ily módon a központi hatalmak háborús törekvéseit morális értelemben megkérdőjelezhetetlenné téve. Ebben az elbeszélésben kiemelt szerepet kapott a román elit hübrisze. A Pesti Hírlap a háborút ellenző román államférfi, Petre P. Carp szavaira hivatkozott Bukarest elfoglalása után, aki – az újságíró szerint – ,,Cassandraként” jósolta meg hazája vesztét már az első napon.

Csapatszemle Bukarest elfoglalása után (Kún i. m. 212.)

Szorosan kapcsolódva Románia és az antant viszonyához, a hübrisz elsődleges tárgya nem önmagában az egykori szövetséges Osztrák-Magyar Monarchia megtámadása volt, hanem hogy a békét megtörve nagyhatalmi álmokat kergetett. A Pesti Napló azt vetette a román nép szemére, hogy nem tudták megbecsülni a semlegesség adta bőséget, mikor Európa számos nemzete nélkülözött. Hasonló morális megítélés alá helyezte a román hadbalépést az Ellenzék is:

,,Oláhország dobzódott a jólétben, a béke csendjében, mialatt csaknem egész Európa vérzett és szenvedett.” (Ellenzék 1916. december 6.)

Friss Újság a román nép morális állapotával kötött össze az összeomlani látszó nagyromán terveket:

,,A románoknak pedig az események az ő rettenetes katasztrófájuk árán mutatják meg, hogy hol lett volna a helyük ebben a nagy mérkőzésben. Megmutatta nekik s csak az ő erkölcsi rokkantságuk, a becsület és az igazság iránt való érzéketlenségük az oka, hogy ezt későn és ekkor is ilyen áron tudták meg.” (Friss Újság 1916. december 7.)

Mindezek tükrében a magyar sajtó – tévesen – mindörökre letörtnek vélte a román területi igényeket, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő román nemzetiséghez tartozók törekvéseiben rejlő veszélyt:

„A nagy-román álmok Mackensen és Falkenhayn kezeérintésétől szétfoszlottak és örök időkre eltűntek” (Pesti Napló 1916. december 7.)

Karikatúra a Friss Újságban (Friss Újság 1916. december 10.)

Emellett Bukarest elfoglalásakor úgy tekintettek a hadieseményre, mint ami biztosan meggátolja, hogy az antant újabb államokat vonjon majd be a háborúba a saját oldalán:

„Bukarest sorsa után befejeződött a négyesszövetség verbuváló körútja.” (Friss Újság 1916. december 7.)

Az újságírók összekapcsolták a hadizsákmányt az ellenség múltbéli atrocitásaival a bűn és bűnhődés relációjában értékelték. Ezek közül kiemelt szerepet kapott a britek számára fenntartott román gabonakészlet lefoglalása. A cikk szerzője szerint a britek még a román hadüzenet előtt vásárolták meg a búzát, hogy a központi hatalmakat kiéheztessék. Ugyan a britek tényleges szándékát nem ismerhette teljes bizonyossággal magyar újságíró, viszont ez a példa is jól mutatja, hogy a híreket miképp igazították a megfelelő narratívához. Ugyanis a sajtónak 1916 végén már reflektálnia kellett a központi hatalmak hiánygazdaságára, valamint az egyre sikeresebb antant blokádra. (Egyébként a lapok a román hadbalépést megelőzően sem foglalkozhattak a román gabona behozatalának kérdésével.) Ennek keretében – a meglévő nehézségek eltitkolása mellett – elsősorban a román hadseregben fellépő ellátási hiányosságokat hangsúlyozták ki.

Elfoglalt román olajmezők (Kún i. m. 211.)

Hasonlóképpen a propagandaszempontok határozták meg Ploești elfoglalásának sajtóvisszhangját is. Habár a központi hatalmak az egyik legfontosabb olajmezőt sikerült megszerezniük, a visszavonuló ellenség – a brit katonai misszió vezetésével – az olajkitermelés infrastruktúráját nagyrészt elpusztította. A magyar lapokban viszont nem az olajkitermelést megbénító rombolást emelték ki, hanem a magasszintű német mérnöki tudományt, ami – a lap szándékai szerint – ismételten a központi hatalmak szolgálatába állítja az olajkutakat.

Románia vereségén túlmutatóan a katonai sikerektől azt várták, hogy közelebb hozza a világháború lezárását. A Zürcher Post nyomán Az Újság egyenesen ,,békecsatáknak” nevezte a romániai hadjárat eseményeit. A békeváró hangulat megjelent több ellenzéki orgánumnál is. Így a Károlyi Mihályhoz köthető Magyarország is megtalálta a módját az esemény ideológiailag megfelelő, de a sovinizmussal nem élesen szembemenő interpretációjára:

[…] nem magáért a háborúért, nem pusztán az ellenségek leigázásáért, hanem a háború végső, és egyetlen, igazságos és áldásos céljáért: a tartós békességért küzd és verekszik.” (Magyarország 1916. december 8.)

Hasonlóképpen a polgári radikálisok lapjában, a Világban a román főváros elfoglalását a békekötést megelőző fontos állomásnak hitték:

,,Ez a fényes fegyvertény egy nagy lépéssel közelebb hozta a megkínzott emberiséget a hőn óhajtott békéhez. […] a bukaresti káprázatos győzelem után a béke előkészítésének egészen új, gyorsabb és hatékonyabb lehetőségei nyíltak meg.” (Világ 1916. december 10.)

A bukaresti győzelem Jászi Oszkárt is a jövendő békerendszer mérlegelésére késztette. A Társadalomtudományi Társaság 1916. tavaszi kilencnapos vitanapján elfoglalt pozíciójához hasonlóan, a leendő béke fenntartásának biztos zálogának tartotta a Friedrich Naumann-féle Mitteleuropa-tervet:

,,Középeurópa [sic!] nem fráziskép, de népei parancsoló akaratából loyálisan csatlakozni akar egy olyan szövetséghez, mely Európa békéjét biztosítaná.” (Világ 1916. december 10.)

Friedrich Naumann művének francia kiadása (www.leslibraires.fr)

Habár a magyar sajtó bizonygatta, hogy a központi hatalmak visszaszorítására semmi esély, a várt békére nem került sor. A központi hatalmak 1916. december 12-én – német részről legalábbi látszat – békeajánlatot tettek az antantnak, amit azonban visszautasítottak. Ezt követően a sajtó döntő hányada a háború folytatásának egyedüli okát az antant vezetőinek makacsságában, józan ítélőképességének hiányában és nyerészkedési vágyában jelölte meg. Romániával csak 1918. május 7-én kötöttek különbékét Bukarestben, mely győzelem alig néhány hónappal később a központi hatalmak vereségével és a Monarchia összeomlásával semmivé foszlott.

Bukarest elfoglalását az igazságos háború sorsszerű beteljesüléseként értékelték. A lapok igyekeztek elfedni az Osztrák-Magyar Monarchia félelmeit és nehézségeit, illetve igyekeztek kompenzálni az erdélyi betörést. A kiéheztetés rémképét, valamint az ellátási nehézségeket a múlt problémáinak tüntették fel, ahogyan a nemzetiségiek törekvéseitől és a román területi igényektől való félelmeket is a múlt fenyegetéseinek tüntették fel. A németeknek való egyre erősebb alárendelődést elfedték a központi hatalmak egységének hangsúlyozásával és a saját csapatok idealizált moráljával. A háborús enerváltságot jelezte, hogy a hangsúly immár az előnyös béke megkötése volt, a végső, totális győzelem realitása pedig háttérbe szorult.

Lukács Patrik

TELJES CIKK ÉS FORRÁS : ujkor.hu

Ajánlott Cikkek