Évforduló – Csokonai Vitéz Mihály
Csokonai Vitéz Mihály (Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.) a magyar felvilágosodáskori irodalom egyik legjelentősebb költője.
Tanárai a jövő tudósaként emlegették, „poeta doctusnak” és „poeta natusnak” is nevezték. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai között lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkodását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Bár jelentőségét éppen e körülmények miatt Európa nem ismerte fel, de a magyar irodalomban rövidesen elfoglalta méltó helyét.
Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben született, édesapja Csokonai Vitéz József seborvos, református főiskolai tanár, édesanyja Diószegi Sára.
Csokonai Vitéz Mihály szülővárosában végezte tanulmányait, majd ezek befejeztével – fiatal kora ellenére – a költészet professzorának nevezték ki. Nem sokkal utána megfosztották ettől a poszttól az erkölcstelen magatartására hivatkozva.
Rövid életének utolsó 12 éve szinte állandó nyomorban telt, majd 31 éves korában halt meg szülővárosában, édesanyja házában. Csokonai Vitéz Mihály egy zseniális és eredeti költő volt. Legtöbb művét Schedel publikálta 1844-1847 között.
1797 nyarán ismerkedik meg Vajda Juliannával, aki iránt rögtön szerelemre gyúlt. Ez a kilátás nélküli lángolás 9 hónapig tartott, mikor is Lillát férjhez adták Lévai Istvánhoz. Ezen idő alatt születtek meg nagyrészt Lillát dicsőítő dalai. 1798 nyarán az Erdélyi Népművelő Társaság tagjai közé választotta. Ebben az időben nyerte el a csurgói gimnázium egyik segédtanári állását is. Kazinczy Ferenccel közeli barátságot ápolt, gyakran leveleztek. Csokonai Vitéz Mihály értette a görög, latin, német, francia és olasz nyelveket. 1805-ben súlyos tüdőgyulladásban hunyt el, éppen amikor verses munkáinak kiadása folyamatban volt.