Hírek

Évforduló március 19. – Vámbéry Ármin kutató

Vámbéry Ármin (eredeti neve: Wamberger Hermann) (Szentgyörgy, 1832. március 19. – Budapest, 1913. szeptember 15.), Hermann Vámbéry, Arminus Vámbéry. Magyar orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Szegény zsidó család gyermekeként látott napvilágot, a Pozsony vármegyeiSzentgyörgyön.Születési éve bizonytalan, 1831 vagy 1832, ő maga későbbi éveiben az 1832-es évnél állapodott meg.Hároméves korában megbénult a bal lába, így járta be élete végéig Belső-Ázsiát. Édesapja röviddel az ő születése után kolerában meghalt, huszonkét éves édesanyja szegénységben nevelte és hamarosan újra férjhez ment, a család Dunaszerdahelyre költözött. Számos életrajz tévesen születési helyeként is Dunaszerdahelyet jelöli meg.A helyi népiskolába járt 12 éves koráig. Azután szabóinas volt egy rövid ideig, majd a falusi kocsmáros gyerekének lett a házitanítója. Felismerve rendkívüli tehetségét, tehetősebb ismerősei elhatározták, hogy segítségére lesznek, hogy továbbtanulhasson.

Vámbéry Ármin, Wamberger Hermann (Dunaszerdahely, 1832. márc. 19. – Bp., 1913. szept. 15.) közép-ázsiai utazó, világhírű orientalista, egyetemi tanár, a török filológia kiváló szaktekintélye, az MTA tagja (l. 1860, r. 1876, t. 1893, ig. 1894). Vámbéry Rusztem apja. Isk.-it Pozsonyban és Pesten végezte, közben mint házitanító tartotta fenn magát. Bámulatos nyelvtehetsége révén több európai és számos keleti nyelvet – elsősorban a törököt – is elsajátított. 1857-ben br. Eötvös József segítsége lehetővé tette, hogy Konstantinápolyba utazzék, ahol négyéves tartózkodása alatt nyelvtanítással foglalkozott s közben megismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait.

Ez idő alatt tudományos folyóiratainkban számos tanulmányt tett közzé török források alapján a török-m. történelmi vonatkozásokról. 1861 őszén visszatért Pestre azzal a szándékkal, hogy a magyarok őshazáját felkutatja. Az MTA anyagi támogatásával 1861 őszén útnak is indult. Mivel az út igen veszélyes volt, mohamedán dervisként egy bokharai hadzsi karavánhoz csatlakozott 1863. márc. 28-án és Erzerumon s Tebrizen át Kházendrán tartományba, majd a Kaspi-tengeren átkelve az Oxus egyik ága mentén fekvő Khivába jutott.

Innen 1863. júl.-ban indult tovább Bokhara felé. Bokharában hajszál híján felfedték kilétét, ami halálát jelentette volna. Itt egy Szamarkandon át Heratba és Meshedbe induló karavánhoz csatlakozott, és Meshedtől Teheránig lóháton tette meg az utat. Három hónapot töltött Teheránban, ahol átírta és kiegészítette útközben titokban készített jegyzeteit majd az egyszer már megtett útvonalon hazaindult és 1864. májban érkezett meg Pestre. Utazását leírásban örökítette meg. Nagy jelentőségű, úttörő eredményeket ért el Közép-Ázsia föld- és néprajza, elsősorban azonban a török filológia területén.

Mint az ázsiai helyzet kiváló ismerőjéhez az angol és a török kormány számos esetben fordult hozzá tanácsért. 1865-től a bp.-i tudományegy.-en a keleti nyelvek magántanára; 1868-tól rk., 1870-től ny. r. tanára, itt tanított 1904-i nyugalomba vonulásáig. 1872-vel Berecz Antallal, Xantus Jánossal és Hunfalvy Jánossal részt vett a Magyar Földrajzi Társ. megalapításában. Számos európai tudományos társ. választotta tb. tagjává.

Ajánlott Cikkek