Magyarság Nagyjaink Történelem

Évforduló – Szeptember 14. Barcsay Ákost Erdély fejedelmévé választják

Ezen a napon választották Nagybarcsai Barcsay Ákost (1619 – Kozmatelke, 1661. július eleje) erdélyi fejedelemmé 1658–1660 között.

Erdély legrégibb családjainak egyike, az eredetét 1226-ig egy horvátországi bánig viszik fel. Az ősi fészkük Hunyad megyében Nagybarcsán van, ahonnan vezeték- és előnevüket is veszik és valószínű, hogy itt született egy kálvinista köznemesi családban. Édesapja Barcsay Sándor, édesanyja Palatics Erzse. Barcsaynak két felesége volt: Szalánczy Erzsébet,  majd 1660-tól Bánffy Izabella.  Egyiküktől sem született gyermeke.

Más források szerint Barcsay Ákos erdélyi fejedelem első felesége 1641-ben Petrichevich Horváth Anna volt (sz. 1620).

Barcsay diplomáciai szolgálatokat teljesített I. Rákóczi György fejedelemsége alatt. Követségben járt Pázmány Péternél, Lupul moldvai fejedelemnél, valamint a török portán ifjabb Székely Mózesnek (Székely Mózes (1553 körül-1603) erdélyi fejedelem fiának) a kiadatási ügyében. Szolgálatai jutalmául a fejedelem a tanácsurak közé emelte, 1644-től lugosi és karánsebei főbán, 1648-ban Hunyad megye főispánja, majd Déva várát kapta. II. Rákóczi György fejedelemmé koronázásának megerősítését ő eszközölte ki Isztambulban, a Portán. Az 1657-es viski országgyűlésen nem mert vétót emelni – a többi erdélyi főúrhoz hasonlóan – a lengyelországi hadjárat ellen. A fejedelem – távollétére – kinevezte Erdély helytartójává Rhédey Ferenccel és Serédy Istvánnal együtt, ám nemsokára egyedül maradt a gyulafehérvári régensi székben.

1657. október 25-én a gyulafehérvári országgyűlésen török követség jelent meg a kapucsi pasa vezetésével, Rákóczi letevését követelve. A lengyelországi hadjárat ugyanis megsértette a szultán athnáméját, melyben megtiltotta az engedélye nélküli háborúzást. A rendek ezért, a töröktől való félelmükben Rhédey Ferencet választották fejedelemnek; Barcsayt alacsony származása miatt nem akarták. 1658-ban azonban Rhédey lemondott Rákóczi javára, akit a törökök továbbra sem fogadtak el. Rákóczi hadjárata súlyos következményekkel járt: A fejedelem engedetlensége miatt Erdély ellen támadó Köprülü Mehmed nagyvezír bevette Jenő (Borosjenő) várát (1658. szeptember 3.), és a törökök, valamint a tatárok nagy pusztítást végeztek Erdélyben.

Az erdélyi rendek követeket küldtek a nagyvezírhez, Köprülü közülük Barcsayt kinevezte Erdély fejedelmének. Barcsay engedelmeskedett a parancsnak, 1658. szeptember 14-én elfogadta a fejedelmi kinevezést, és a béke érdekében ötszázezer dukát hadisarc fizetését vállalta. Ezen túlmenően beleegyezett abba is, hogy évi 40000 arany adót fizet a Portának, átadta Lugos és Karánsebes várát, valamint ígéretet tett a lázadó román vajdák és II. Rákóczi György elfogására, azért, hogy Köprülü seregével kivonuljon Erdélyből, ami október végén meg is történt. A rendi gyűlés Barcsayt október 11-én iktatta be Segesváron, elődje túlkapásain okulva, némileg szigorúbb feltételekkel.

Rákóczi először nem fogadta el Barcsay fejedelemségét, a Partium központjában, Váradon izgatott – az alaptalanul – keresztényellenesnek kikiáltott Barcsay ellen, azonban amikor a törökök fontolóra vették a város megtámadását, inkább lemondott fejedelemségéről (1659. március 30.), és Várad átadásáról megegyezett Barcsayval. Kiterjedt Szabolcs és Szatmár vármegyei birtokain azonban tovább folytatta a fegyverkezést, hiába állt 1659-ben az erdélyi rendek többsége az Isztambulból érkező, adó megküldését sürgető levelek és a török-tatár dúlástól való félelem hatására a törökök pártján.

Barcsay, hogy megóvja Erdélyt a további pusztítástól, 1659. szeptemberében a temesvári vilajetbe utazott, ahol biztosította Csengizade Ali pasát hűségéről. Közben Rákóczi betört a fejedelemségbe, és fegyveres ereje láttán a marosvásárhelyi országgyűlés visszahívta őt a fejedelmi székbe (1659. szeptember 27.). Októberben pedig Haller Gábort (1614–1663, Köprülü Ahmed nagyvezír kivégeztette) – akit a rendek azután neveztek ki váradi főkapitánnyá, hogy Rákóczi átadta Váradot Barcsaynak – a várőrség elűzte Váradról. Rákóczi így visszaszerezte Váradot, az új várkapitány ugyanis Gyulay Ferenc (? – 1669), Rákóczi híve lett. Még ebben az évben a Szejdi Ahmed budai pasa vezérletével Barcsay segítségére siető török had november 22-én Zajkánynál, majd november végén Tordánál legyőzte Rákóczi seregét, decemberben azonban elhagyta Erdélyt. Az Erdélybe visszatért Barcsay ekkor, 1659. decemberében, Rákóczi elől Szebenbe húzódott vissza, és állta ellenfele ostromát egészen a következő év (1660) tavaszáig, amikor Rákóczi az újra támadó Szejdi Ahmed ellen vonult. 1660. május 22-én, a szászfenesi csata Szejdi Ahmed győzelmét hozta, II. Rákóczi György belehalt a csatában szerzett sérüléseibe. A Szebenből Szejdi Ahmed táborába érkező Barcsay Ákost a budai pasa Kösze (“Kopasz”) Ali pasa , az Erdély ellen rendelt török hadak főszerdárjának a táborába vitte. Az erdélyi adó késése miatt Kösze Ali Barcsayt házi őrizet alá vetette, és csak augusztus végén, amikor az adó első részlete megérkezett, akkor engedte szabadon. Közben elesett Várad, a törökök nem akarták már magyar kézen hagyni Váradot, mert Barcsay nem tudta Rákóczival szemben megtartani. Váradot Szejdi Ahmed és Kösze Ali egyesült serege – az utóbbi fővezérletével – foglalta el, és vele együtt a törökök a Partium zömét is meghódították, melyből új vilajetet szerveztek (váradi vilajet).

Barcsay népszerűsége azonban megfogyatkozott: túlzott engedékenységgel vádolták, és a magas adók miatt is őt tették felelőssé. Az erdélyi elit egy jelentős része a tatár fogságot megjárt Kemény János, II. Rákóczi György egykori hadvezére felé fordult, támogatta a trónkövetelőként fellépő Keményt, aki a Magyar Királyság területéről indult Barcsay ellen, amit az 1660. november 22-i kiáltványában közölt. Barcsay Gáspár, a fejedelem egyik testvére, 1660. november végén, Örményesnél (később: Marosörményes) vívott csatát elveszítette Kemény seregével szemben. Barcsay Gáspárt – aki korábban kegyetlenkedett a székelyekkel szemben, mert azok egy része Barcsay Ákos ellen fordult – megölték. A testvérével ellentétes mentalitású, békességre törekvő Barcsay Ákos megegyezett Kemény Jánossal, közösen országgyűlést hirdettek, és 1660. december 31-én Barcsay lemondott a fejedelemségről.

Ajánlott Cikkek