Erdély Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem Világ

Évforduló: születésnapján emlékezünk Apáczai Csere János, erdélyi magyar pedagógus, filozófus és teológusra

Apáczai Csere János, erdélyi magyar pedagógus, filozófus és teológus, az 1600-as években élt és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés előfutára volt. Ő volt az első magyar enciklopédista és a karteziánus ismeretelmélet korai magyar követőinek egyike.

Borítóképen: Apáczai Csere János

Apáczai szegény szülők gyermekeként született a Barcaságban 1625-ben. Felsőbb tanulmányait Kolozsváron és Gyulafehérváron végezte, majd 1648-tól öt évig hollandiai egyetemeken tanult. 1651-ben teológiai doktorrá avatták a harderwijki egyetemen. Hazatérése után először a gyulafehérvári kollégiumban lett osztálytanár, de haladó pedagógiai eszméi miatt konzervatív felettesei és II. Rákóczi György fejedelem ellenállása miatt 1655 végén fel kellett hagynia a tanítással.

Ház Apácán, amelynek helyén a helyi hagyomány szerint Apáczai szülőháza állt

1656 nyarától a kolozsvári református iskola igazgatójaként folytatta az oktatást. Iskolateremtő szellemisége az új iskolában kibontakozhatott, és támogatókat talált. Neves tanítványai közé tartozott Bethlen Miklós és Pápai Páriz Ferenc. Apáczai tervezetet nyújtott be egy korszerű erdélyi tudományegyetem megalapítására, de az Oszmán Birodalommal kialakult konfliktus miatt az oktatásügy fejlesztése háttérbe szorult. 1659 végén, mindössze 34 évesen, tüdőbajban hunyt el. Holland felesége és két gyermekük sem érte meg a felnőttkort.

A kolozsvári egykori református kollégium megmaradt fala a református templom és az 1801-ben elkészült új épület között

Apáczai Csere János életművében a puritánus etika és haladásszemlélet, a karteziánus módszer és az enciklopédikus tudás iránti igény jelentős szerepet játszottak. Erdélyi puritánus mesterei, Porcsalmi András és Johann Heinrich Bisterfeld átadták neki a műveltség és társadalom eszményét, valamint a tudomány szeretetét. Hollandiai tanulmányai során ezek az eszmék ötvöződtek Voetius enciklopédikus törekvéseivel, valamint Bacon és Descartes materialista és racionalista filozófiájának tanításaival.

Az általa hirdetett felvilágosult szellemi áramlatok és az akkori elmaradt műveltségi viszonyok között kibékíthetetlen konfliktus állt fenn. Ennek eredményeként Apáczai nevelésügyben és tudományos ismeretterjesztésben végzett munkája, valamint a társadalmi haladás terén kifejtett erőfeszítései és eredményei számos akadályba ütköztek. A konzervatív egyházi és világi körökkel vívott harcban alulmaradt, és nem sikerült felváltania a skolasztikus és dogmatikus oktatási nézeteket korszerű elveken alapuló iskolarendszerrel.

Ugyanakkor fennmaradtak pedagógiai eszméi és iskolaszervezési törekvései, mint például a természettudományos és anyanyelvi oktatás előmozdítása, valamint egy modern tudományegyetem létrehozásának igénye. Ezek alapján Apáczai méltán tekinthető a korszerű magyar neveléstudomány apostolának. Emellett érdemei közé tartozik a karteziánus filozófia ismeretelméleti és természettudományos alapjainak meggyökereztetése Magyarországon.

Bár puritánus biblicizmusa, részben dogmatikus teológiai gondolkodása és a matematikai területen mutatott bizonytalansága nem tette lehetővé, hogy az új tanok biztos kezű mesterévé váljon, Apáczai mégis előfutárként írt magyarul több fontos témáról, mint például a heliocentrikus világkép, a vérkeringés és a mágneses elhajlás.

Külhoni tartózkodása alatt Apáczai Csere János a logikai traktátusának, a Magyar logicatskának (1654) és a Magyar encyclopaedia, az első magyar nyelvű tudás- és ismeretterjesztő műnek (1653-1655) az írásához Petrus Ramus összefoglalásából indult ki. Az enciklopédia elsősorban anyanyelvi oktatási tankönyvnek szánta, de tartalmában és szerkezetében nagyrészt a descartes-i természetfilozófia szellemében íródott, és az akkori tudományosság jelentős lenyomata volt. Apáczai nyelvújítási törekvéseinek köszönhetően olyan tudományos kifejezéseket vezetett be, mint a “számláló”, “középpont”, “hegyes- és tompaszög” vagy “súrlódás”.

A Magyar encyclopaedia (1655) belső címlapja

Apáczai Csere János 34 évesen, 1659. december 31-én hunyt el “szárazbetegségben”, vagyis tüdőbajban. Bár néhány forrás azt sugallja, hogy emberfeletti erőfeszítései hozzájárulhattak halálához, Herepei János kutatásai szerint a korabeli latin nyelvű eulógium, amely az elhunytat dicsőíti, inkább hosszan tartó betegségről tanúskodik. Már egy 1651. augusztus 16-án Hollandiában írt levelében, mindössze 26 évesen, panaszkodott rossz egészségi állapotára, és az 1658 után készülő Philosophia naturalis című művében említést tesz egy “makacs betegségről”, amely hátráltatta munkáját.

Síremléke Kolozsváron a Házsongárdi temetőben

Apáczai halála után a kolozsvári Házsongárdi temetőben 1660. január 9-én tartottak hosszabb, tiszteletreméltó temetést, amelyen Porcsalmi András, Mogyorósi Elek és több tanítványa is gyászverseket írt. Temetése után alig néhány nappal, 1660. január 17-én Nadányi János Leidenben tartott jogtudományi-politikai vitáját Apáczai emlékének ajánlotta.

Bethlen Miklós emlékiratai szerint Apáczai “gyámoltalan belga felesége” és gyermekei nem sokkal később követték őt a sírba. Korabeli források alapján tudjuk, hogy az Apáczai házaspár 1657. szeptember 18-án már eltemetett egy gyermeket, valószínűleg elsőszülöttjüket, aki talán 1652 nyarán született Utrechtben. Ez alapján két gyermekük lehetett. Apáczai után közvetlen leszármazottai nem maradtak, de testvéreinek utódairól, a Cserék családjáról van tudomás a irodalomtörténetben, és az 1950-es években még Budapesten éltek olyan Cserék, akik Apáczai leszármazottainak vallották magukat.

Ajánlott Cikkek