Ezen a napon kezdődött a debreceni harckocsicsata 1944-ben
Az 1989 előtti kutatások és a kortárs szakirodalom a debreceni páncéloscsatának nevezik az 1944 októberében Tiszaturnál történt második világháborús eseményeket. A csata hetvennyolc éve, 1944. október 6-9 között kezdődött, amikor a 2. Ukrán Front törzse Debrecen és Nyíregyháza irányába indított offenzívát a Tisza-átkelő felé. . A debreceni harckocsicsata kifejezés valószínűleg 1989-ig megmaradt a köztudatban, hiszen a szovjetek 1944. októberi offenzívájukat a városról nevezték el.
A szakirodalom ezt a terminológiát alkalmazza. Ennek ellenére még a tervben is az volt a fő cél, hogy Nyíregyháza irányába előrenyomuljanak és a tiszai átkelőt elfoglalják. Ezért a mai kutatók – mert Debrecen városa az októberi hadjáratban a legkisebb jelentőséggel bírt – már az alföldi páncéloscsataként emlegetik 1944. október 6-25. közötti eseménysor A kutatók, köztük a Királyi Hadtörténeti Intézet és Hadmúzeum szakemberei most úgy vélik, hogy a Debrecen körüli összecsapások nem önálló eseménysort jelentettek, hanem csupán az alföldi páncélos hadviselés egy szakaszát.
Három másik alföldi város – Najvárad, Szolnok és Nyíregyháza – játszott nagyobb szerepet a szovjet és német hadműveletekben. Ezek az események október 6-án kezdődtek a nagyváradi térségben. A szovjetek – konkrétan az Alföldet támadó 2. Ukrán Front és a Keleti-Kárpátokban lassan előrenyomuló 4. Ukrán Front elemei – a lehető leggyorsabban el akarták érni Tiszát, kihasználni az Alföld sík terepe nyújtotta előnyöket, és felvenni a kapcsolatot. a Tiszához. Debrecen átkelt Nyíregyházával, ezzel elvágva az Észak-Erdélyben harcoló német és magyar seregek visszavonulását.
A szovjetek azonban nem tudták, hogy a németek is meg akarják támadni ezt a területet, 1944 szeptemberétől megkezdték a páncélos- és páncélgránátos-hadosztályok átcsoportosítását az Alföldre. Bár ezek az egységek nem tudtak önálló támadásokat indítani, a szovjet előrenyomulás elrettentésére vetették be őket. Ennek eredményeként egy nagyon tragikus, súlyos veszteségekkel járó páncéloscsata kezdődött. Sőt, október 19-én a német hadsereg ellentámadást indított a szolnoki hídfő felől azzal a céllal, hogy megszüntesse a Debrecen külterületén rekedt szovjet csapatok utánpótlását. Az offenzíva azonban későn indult, így a szovjet csapatok október 20-án Debrecent, 21-én délután Nyíregyházát foglalták el. Ez megszakította az Erdélyben harcoló német és magyar seregek visszavonulását, a teljes megsemmisülés szélére sodorva az erőket. Ezt felismerve a Magyarországon harcoló Dél Német Hadseregcsoport alapvető döntése az volt, hogy az Erdélyben harcoló csapatok ne egyszerűen visszavonuljanak, hanem tovább támadjanak nyugat felé, és csatlakozzanak az Alföldön harcoló magyar csapatokhoz. elnyomják a szovjet erőket, mielőtt azok elérték a tiszai átkelőt.
Október 23-án sikeresen elérték kitűzött céljukat, sőt október 25-én a magyar-német erők visszafoglalták Nyíregyházát. Emiatt a korábban jelentős eredményeket elérő, a Tisza-átkelő felé rohamosan előrenyomuló szovjet csapatok – elsősorban kozák lovas csapatok – csapdába estek, és csak súlyos veszteségek és felszerelésük nagy részének elvesztése árán tudtak kimenekülni. mögött. Délen, a közeledő szovjet csapatok irányában áttörést hajtottak végre, de csak a hadtest maradványai jutottak el saját egységeikhez. Kevesen tudják, hogy a magyar főváros október 15-16-i inváziós kísérlete az alföldi páncélos hadviselésre is hatással volt. A német terv az volt, hogy Budapest környékéről egy páncélos hadosztályt és egy nehézpáncélos egységet költöztetnek át az Alföldre (utóbbit a legmodernebb harckocsikkal szerelték fel), de politikai okok miatt ezeket az egységeket október 17-re halasztották, így csak akkor, így utazhatott (ahol az ellentámadás 19-én kezdődött), és csatlakozhatott a csatához. Az alföldi páncéloscsata a szovjet hadsereg győzelmével ért véget, harci szempontból ennek az lett a következménye, hogy az egész Alföld a szovjet hadsereg kezébe került. A harc hetekig tartott, súlyos veszteségeket okozva mindkét félnek. A szovjet hadsereg mintegy 750 harckocsit és önjáró löveget vetett be, ebből legalább 525 megsemmisült vagy végleg rokkant volt.
A harcokban román katonák is részt vettek, de román páncélozott járművek nem vettek részt a harcokban. A német-magyar páncélosok vesztesége meghaladta a 250 . Az élőerőt tekintve a Szovjetunió mintegy 95 ezer embert (összesen halottakat, sebesülteket, eltűnteket és hadifoglyokat), a német hadsereg pedig 15 ezret veszített. A magyar veszteségeket nehéz pontosan megadni, mert nem maradt fenn tipikus korabeli adat. A történészek becslése szerint azonban a magyar áldozatok, eltűntek és hadifoglyok száma nem haladta meg a 10 ezret.
honvedelem.hu
