„… Ezredéves Országos Kiállítással ünnepli meg a nemzet”
Bár a „nemzet” szó jelentése az idők során változott, hiszen korábban a rendi nemzetként volt jellemezhető, de a Szabadságharc után már kiterjedt a fogalom, és talán a ma is leginkább használatos értelméhez igen köze állt, azaz a nemzet történelmileg kialakult, tartós emberi közösség, amelyet a közös nyelv, közös terület, közös gazdaság és a kultúrában megnyilvánuló közös lelki alkat tart össze.
Borítóképen: Az Erzedéves Országos Kiállítás térképe
A bevezetőben említetteket természetesen lehet vitatni, vagy akár cáfolni, a lényeg azonban abban áll, hogy a millenniumi ünnepségsorozat, valamint a kiállítás szervezői tényleg a lehető legszélesebb rétegek elérését célozták meg. Erre a kiállítás témái igencsak alkalmasak voltak, mert voltak itt bőven történelmi témák, de megjelentek az akkor formálódó nagyipar és kézművesség képviselői, is, ahogy az állami intézmények, és persze mindenféle látványosság is.
Csakhogy… Azt pontosan tudták az ünnepségsorozat szervezői, hogy sokan vanna olyanok, akik minden érdeklődésük ellenére sem engedhetik meg maguknak, hogy Budapestre utazzanak, és ott időzzenek.
Addigra nem „csak” a kiállítás készült el, hanem a millenniumhoz kapcsolódóan sok más beruhás is megvalósult:
Márpedig a kiállítás 1896 május 2.-tól egészen október 31.-ég nyitva volt, így aztán idő az volt a látogatásra! Ha idő volt, de pénz nem, ez utóbbin kellett hát segíteni. Mit tettek ennek érdekében? Nos, sok kedvezményt vezettek be az utazások terén, de a helyi ellátást is megszervezték – méghozzá olcsón! Íme:
- A MÁV kezelésében álló vasutak vonalain, a III. osztályon 50 % kedvezményt adtak a zónarendszerű díjszabáshoz mérten.
- Intézkedtek, hogy a nem MÁV kezelésben lévő vasutaknál is megadják ugyanezt a kedvezményt.
- Intézkedtek, hogy a gőzhajó-járatokon ugyanezene kedvezményeket megkapják a legalacsonyabb osztályú helyeket igénybe vevő utasok.
- 1.000 fő befogadására alkalmas, katonaágyakkal felszerelt barakkot építettek a kiállítás közelében, és ebben egy fő egy éjszakai szállása mindössze 10 krajcárba került.
- A barakknál népkonyhát állítottak fel, és ugyancsak 10-10 krajcárért lehetett kétfogásos ebédet, illetve vacsorát kapni,
- Ingyenesen biztosítottak megfelelő nyelvtudással rendelkező tolmácsokat a csoportok számára.
- 20 krajcáros, igencsak kedvező árú jegyeket biztosítottak a látogatóknak.
- Jegyfüzeteket is kibocsátottak, melyekben az fent felsorolt jegyek egy csomagban voltak megvásárolhatók, aza utazás, étkezés, szállás és belépő egyben.
Kell mondani, hogy ezek a kedvezmények meghozták a látogatói kedvet? Tegyük hozzá: maga a kiállítás vonzotta az embereket, az anyagiak nem változtattak az érdeklődésen, de valóban elérhető lett a kiállítás sokak számára, akik kedvezmények nélkül soha nem jutatottak volna el a kiállításra, vagy egyáltalán Budapestre.
Csoda, hogy még a húsfogyasztás adatain is meglátszott a látogatói létszám hatása?
Elmondhatjuk, hogy a szervezők számítása bejött, ugyanis a kiállítást május 2-tól augusztus 31-ig 1.993.015 fő tekintette meg. Május 2-tól október első napjáig a kiállításnak 2.490.990 napijegyes látogatója volt.
A Révai Lexikon a teljes látogatói létszámot 5.800.000-re teszi, a teljes bevételeket 5.286.000, a kiadásokat 5.238.000 koronában állapítja meg.
A lexikon szerkesztői nem tévedtek, rengeteg szabadjegy is kiadásra került, elsősorban azok számára, akik valamilyen módon kötődtek a kiállítókhoz (annak tulajdonosai, munkásai, partnerei voltak), illetve olyam magas rangú személyek, akiket rangjuknál fogva megilletett a belépés, a napijegyes forgalom csak egy része volt a forgalomnak (rengeteg bérletet is kiadtak!), de a felállított számlálógépek csak ezeket a jegyeket számolták meg.
A vidékről történő utazásokat jobbára a közigazgatási tisztviselők, lelkészek és tanítók szervezték. A csoportok által előre kifejezett, illetve megrendelt jegyfüzetekbe a kiállítás igazgatóságánál helyezték bele a menettérti jegyet is.
Az első nagyobb forgalmú nap május 10.-én volt – előtte elég rossz idő volt – és ekkor 60.000 látogató tekintette meg a kiállítást. Ehhez képest az 1.000 fő elszállásolására alkalmas barakk nem tűnik nagynak, de ha nem is volt elég, arra mégiscsak jó volt, hogy rendkívül alacsonyan tartott árával a más szállásadók által kínált árakat is mérsékeljék!
A népszállás öt, egyformán 250—250 ember befogadására berendezett favázas épületből állott és a székesfőváros tanácsa által ideiglenesen átengedett városi telken, a Stefánia-úti víztorony tövében létesíttetett. A barakkokat felváltva nappali és éjjeli őrök őrizték és tartották tisztán.
Hogy lássuk: a fenti kép bal oldalán látható víztorony a Stefánia úton a mai Puskás Arénával szemközti oldalon volt, a város telek pedig a piros háromszöggel jelölt terület lehetett (vagy a felette sárgára színezett rész), ma lakóépületek vannak rajta.
Ez tényleg nem volt messze – nem egészen egy kilométer a távolság az akkori István úti (ma Ajtósi Dürer sor) bejárattól, így gyalogosan is könnyen megközelíthető volt a kiállítás, illetve onnan a szállás.
A népszállásban lakók a népszálláshoz rendelt népkonyhában kapták az élelmezést. A népkonyha vezetésére a kereskedelemügyi magyar királyi miniszter a székesfőváros jótékony nőegyleteinek tagjaiból alakított bizottságot kért fel. Ez a bizottság rendezte be a konyhát, ez kötötte az élelmiszer-szállítókkal a szerződéseket, fogadta fel a személyzetet stb.
Reggelit csak a gyermekek kaptak. Az ebéd levesből, főzelékből és egy darab húsból, kenyérből, a vacsora egy húsételből vagy tésztából állt. Az adagolás a jegyfüzet megfelelő szelvényének átadása ellenében történt. Pénzért a népkonyhában ebéd vagy vacsora kapható nem volt.
A konyhában összesen 216.000-nél is több adag ételt készítettek el, és természetesen azt el is fogyasztották.
Ezen kívül a tanulók csoportjai is látogatták a kiállítást, de ők nem a barakkokban, hanem iskolákban nyertek elhelyezést a kiállítás látogatása idején. Összesen az ország 280 tanintézményéből látogatták meg szervezett keretek között a kiállítást.
Összességében a jegyfüzetekben elhasznált szelvények összege 709.498 darabra rúgott, értéke pedig megközelítette a félmillió forintot.
Akkoriban tehát ezt gondolhatták a nemzetről. Ez ugyan csak feltételezés részünkről, de azt tényként tudjuk, hogy mit tettek érte, és az nem volt kevés!
