Magyarság Történelem Világ

Fából vaskarika: Hazafias Népfront

Nem, semmiképpen nem politikai jellegű az az írás, sokkal inkább a formális logika irányából közelítjük meg ez a szervezetet. Nem véletlenül nevezzük csak úgy általánosan szervezetnek, nem utalva arra, hogy mi is volt ez közelebbről, mert bizony a formális logika már ezen a ponton mintha a feje tetejére állt volna…

Borítóképen: A Hazafias Népfront kongresszusának tanácskozása az Erkel Színházban – 1954 (a felirat: Éljen a Hazafias Népfront, a magyar népi erők országépítő mozgalma!

A Hazafias Népfrontot ugyanis társadalmi szervezetként írják le, aminek nem volt egyéni tagja, avagy tagsága, mégis tömegszervezetként működött. Ez meg hogy lehetett?

Nos, a Hazafias Népfront akkori politikai rendszer minden elemét, az MSZMP-t, más tömegszervezeteket (mos már kérdés, hogy mit is jelent ez a fogalom…), valamint a társadalmi és kulturális szervezeteket egyesítette.

Ajjaj, van itt baj csőstül… A Hazafias Népfront tehát minden olyan szervezetet egyesített, amelynek egyébként akár még lehettek is tagjai, avagy tagsága. Mit jelent ez? Mai olvasatban annyit, hogy minden létezőt egyesített, amit – bármilyen alapon! – akkoriban társadalmi szervezetként értelmezni lehetett.

De ilyen nincs! Vagy ha van, akkor ez egy olyan szervezet volt, ami a „Halászok Érdekvédelmi Szövetségét”, és a „Halak Világuralmi Egyletét” zászlaja alatt egyesítette!

De voltak ilyen – vagy akár reálisan létezhető, ámde hasonlóan önszerveződő! – társadalmi szervezetek? Nos, nem igazán… Ezzel együtt a Hazafis Népfront egyesítette az összes, nevében különböző „egyformaságot”.

Éppen ezért kellett talán valamilyen múltat kreálni a Hazaifias Népfrontnak, ugyanis a magyarországi népfrontpolitika szervezeteit tekintette elődeinek. Ilyen volt a Magyar Front, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front 1944–45 során. Miután azonban függetlenségről szó nem lehetett, a név végülis találó volt…

Ilyen módon a Hazafias Népfront 1954 őszén, október 22–24-én alakult, a Magyar Függetlenségi Népfront utódszervezeteként.

Mielőtt azonban tovább mennénk, nem árt említést tenni arról, hogy az elődszervezet mi is volt valójában! A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot ugyan azért hozták létre, hogy a második világháborút követően leváltsák az országot addig uraló politikai erőket, de a Front felbomlott, mert a szovjet megszállók, illetve az általuk pártfogolt kommunisták egyeduralmi törekvései utat találtak… Ez az eufemizmus annyit jelent, hogy a kommunisták által alkalmazott szalámitaktika sikeresen zilálta szét a szövetséget!

1949. február 2-án Magyar Függetlenségi Népfront néven újjászerveződött, melybe az akkor még működő összes demokratikus pártot belekényszerítették és ott csakhamar felmorzsolták.

A hazafias Népfront – immár nem „nemzeti” és nem „függetlenségi”! – Nagy Imre miniszterelnök kívánalmainak megfelelően a szervezet által kívánta politikai szerephez juttatni a (kommunista) párton (MDP) kívüli állampolgárokat. Ez szép is így, de volt egy bökkenő: akkoriban sem tömegszervezet, sem társadalmi-, vagy kulturális szervezet nem létezhetett anélkül, hogy az éppen akárhogy is nevezett állampártnak behódolt volna.

 De ez mintha senkit nem zavart volna… Nem véletlen, hogy tényleges szerephez az 1956. évi forradalom leverése után jutott. A kádári restauráció idején az egypártrendszerű országban a Hazafias Népfront (HNF) volt „a szocialista nemzeti egység kifejezője”. Kiemelkedő szerepet kapott az országgyűlési és a tanácsi választások előkészítésében és lebonyolításában.

Bár 1970-ben eltörölték a HNF jelöltállítási monopóliumát (vagyis elvben bárki bárkit jelölhetett volna képviselőnek), egészen 1985-ig csak az lehetett jelölt a választásokon, aki a Hazafias Népfront programját elfogadta. Az 1980-as évek második felében, főleg Pozsgay Imre főtitkársága idején, a Hazafias Népfront jelentősége növekedett.

A HNF jelöltjei között (ahogy az egész rendszer során 1949-től 1989-ig mindvégig) voltak párton kívüli jelöltek – és így országgyűlési képviselők is – akik 1989-ig persze a már előbb említett módon ugyanúgy a HNF jelölésében, a HNF programjával jutottak be, mint az állampárti jelöltek.

Hol itt a különbség? Nos, sehol… Mi volt tehát a Hazafias Népfront? Nos, a formális logika alapján nem meghatározható, vagy ha mégis, akkor névleg meghirdetett elveivel szemben éppen a totális diktatúra legnagyobb alkotása, a rendszer saját ellenzéke, ami azonos volt magával a rendszerrel – mert nem is lehetett más…

Igen, fából vaskarika. Nem véletlen, hogy gyerekként – és sokáig felnőttként is! – nem értettem, hogy mi is volt ez a szervezet.

Ajánlott Cikkek