Felvidék Magyarok a világban Történelem

Felvidéki magyarok összecsendülése

A cikk a https://ma7.sk/ oldalon jelent meg.

Szép történetet szeretnék én itt mesélni. A szép történetnél nincs szebb a világon, csak a szép nő. Na, meg az a szép történet, ami a szép nőről szól. Hát ilyen szép történetet szeretnék ma este mesélni, de…

Ezekkel a mondatokkal kezdődik a nemrég elhunyt Soóky Lászlónk Nagy csehszlovákiai magyar csendje. Most a nagy magyar összefogósdiban ülünk, mint a történetben leírt Búcson, vagy a kocsmában, vagy a pincéknél, és folyamatosan megbeszélhetjük a történteket, és beleépülhetünk ezekbe a történetekbe, mint apánk vagy nagyapánk. Mert a történet szól az apáink iránti tiszteletről és az unokáink felé felhalmozott adósságról.

Azokról, akik Magyarországról jutottak a fagyos mandzsúriai fogolytáborba, majd onnan már csak Csehszlovákiába tudtak hazatérni. Akiknek szőlője ott volt, ahol addig is, csak már nem volt az övék, mert elkonfiskálták. Akik látták az elkobzásokat, a kitelepítéseket és azok is, akik, hogy mindezeket megússzák, így-úgy kollaboráltak.

Persze, Trianon. Mert ha akkor nem trancsírozzák szét Magyarországot, nem született volna meg a csehszlovákiai magyarság. És enélkül soha, de soha nem tudtuk volna megtapasztalni, hogy milyen is a kisebbségi sors.

Persze sikeresen elveszítettük a második világháborút is…

És sikeresen elveszítettük a rendszerváltozást is…

Harminc év kínkeserve, a magyarok fogyása, megosztottsága, a politikai érdekképviselet elvesztése. Félelmetes árkok a magyarság testén. Betemetetlenek. Betemethetetlenek?

Betemetnénk, de előttünk számos akadály. Nem lehet csak úgy túllépni azon, hogy a Józsi szomszéd előnyhöz jutott, mert azokhoz állt, és az sem elviselhető, hogy ezek meg megszerezték a meg nem szolgált jussot. No és ott vannak, akik még nem szereztek, akik a szerzésért mindent odadobnának – nemzetet, erkölcsöt, jövőt.

Laci bátyánktól hallhatjuk, hogy amikor meghalt Sztálin elvtárs, az egész csehszlovákiai magyarság nagyon, nagyon szomorú volt, és kiment a pincékhez, és mélyen egymás szemébe nézve ittak, ittak és siratónótákat énekeltek. De a halottat el kellett temetni, így a szocialista kormányok úgy döntöttek, hogy minden egyes szocialista ország minden egyes szocialista községében külön temetik el, ugyanabban az időben. Mindenhol kitették Sztálin atyánk jelképes sírját kelet-nyugati irányban, letakarva piros kockás abrosszal.

A koporsót körülállta a párttitkár, a komisszár, no meg a gyászoló falusiak. Várták az egyezményes fél kettőt, hogy felzokoghassanak. Mikor elkondult, akkor az egyik elvtárs felkiáltott: Meghalt Marx, meghalt Engels elvtárs, meghalt Lenin elvtárs, most meg meghalt ez a Sztálin elvtárs is. De ne féljetek, van ezekből annyi, mint a nyű, soha ki nem pusztulnak! És az Internacionálé után, megbeszélés híján, tanácstalanul, mivel nem a legnagyobb ötlet zsoltárt énekelni a nagy Sztálin temetésén, ezért inkább azt kezdték skandálni: Éljen Sztálin elvtárs!

Meghalt, és kiáltjuk, hogy éljen. Valahogy így van ez a közös magyar érdekképviselettel is. Kiáltják, hogy Összefogás, és a végén ott a meg nem egyezés! Amikor valamit kiáltunk, és teljesen mást gondolunk.

Mert nem összefogni akarunk, hanem a hatalmat akarjuk megszerezni, belegyömöszölni a másikat a televénybe.

De mi a hatalom? Döntési lehetőség, hogy ki legyen a kedvezményezett, és ki nem? Döntési jogkör, hogy ki kapjon pénzt, és ki nem? A tudat, hogy mi lehessünk a felvidéki magyar élet ura, mindenhatója? Vagy feladat, egy halódó közösség újraélesztésére, felelősség minden egyes felvidéki magyar iránt?

Láttuk már a Nagy Magyar Rémtörténetekben, mikor egy szűk kisebbség rátelepedett egy társadalomra. Persze mögöttük álltak az oligarchák, a külföldi tőke, az idegen hatalom, amihez csatlakozott a túlélő bolsevik médiafölény.

A TELJES CIKK ITT ELÉRHETŐ

Ajánlott Cikkek