Felvidék Foci Hírek Sport

Felvidékről érkezik a Diósgyőr megmentője?

Az biztos, hogy Felvidékről érkezik, de hogy megmentő, azt majd csak később tudjuk megmondani. Geri Gergely személyében elkél a segítség a BAZ-megyei csapatnál, ugyanis az eddigi 12, általuk lejátszott fordulóban mindössze 10 pontot szereztek (abból 3 az Újpest ellen meccs nélkül odaítélt…), így holtversenyben kieső helyen állnak a szintén edzőcserét végrehajtó Kispesttel.

Ez pedig közel sem jó pozíció, de tetézi a bajt, hogy a kilátások sem jók, ugyanis a Honvéd nyáron jól igazolt, a kerete nem rossz, míg a Diósgyőr inkább gyengült, semmint erősödött. A közvetlen riválisoknál némileg gyengébb keretet pedig éppen egy jó edző tudná egalizálni. Igen ám, de Feczkó Tamás utóbbi 12 élvonalbeli meccsén mindössze 3 győzelmet aratott (pályán pedig csak kettőt…).

Feczkó Tamás – valami elromlott…

A Diósgyőr kispadja mindig is labilis volt, hiszen a vezetés nem az egyéni kvalitásokat veszi figyelembe a játékosok igazoláskor, hanem sokkal inkább pénzügyi paramétereket, és az edzőtől, valamint a szurkolóktól várja, hogy csapatként küzdjék le egyéni hiányosságaikat. Ez sajnos rendre odavezet, hogy a kiesés ellen kell küzdenie a csapatnak, ez pedig bizony elég kényelmetlenné teszi a kispadot…

Érdekes, hogy az utóbbi években mindenféle stílusú edző megfordult már Miskolcon, hiszen Fernando a spanyol, Sivic a dél-szláv iskolát képviselte, Feczkó Tamás pedig az ún. smart football híveként irányította csapatát, Benczés Miklós játékfelfogásáról pedig nem nagyon rendelkezünk kialakult képpel…

Szóval van baj Diósgyőrben, nem kétség, hogy a 43 éves Geri Gergely komoly feladat előtt áll! Igen fiatal, de még játékosként megszerezte az UEFA A és B licenszet, mostanra pedig a Pro is megvan. Edzőként Zólyombrézón mutatkozott be az élvonalban, de előtte a Tornaalja, Zólyom, valamint a Rimaszombat is alkalmazta, Diósgyőrben pedig tanulmányai idején többször is megfordult, így nem idegen neki a közeg. Csak halkan jegyzem meg, hogy Kassa vagy Miskolc, vagy akár Rimaszombat ma is egy kulturális egység, hiszen Borsod és Gömör gyakorlatilag egybenőtt az idők során.

Geri Gergely – sajtótájékoztató Nyitrán

Azt nem tudom, hogy mi lehet a választás mögött, mert – mint láttuk – a vezetés nem feltétlen tudja sportszakmai alapon igazgatni a klubot, de az tény, hogy most egy olyan fiatal szakember érkezik, akiben biztosan benne van a bizonyítás vágya, és a Felvidék focijában éppen a szervezettség, az atletikusság az, amire szükség lesz Miskolcon, ami kiránthatja most a piros-fehéreket a bajból.

Lenne egy másik út is, de abban nem nagyon lehet bízni, mert az komolyabb kiadással jár; télen jó igazolásokkal megerősítik a keretet, és az új edző, na meg az új játékosok fényes tavaszt produkálnak. Igen, de mint mondottam, ehhez sok pénz kell, így nem látszik erre sok esély… A helyzet és a feladat adott, mi pedig érdeklődve várjuk, hogy a fiatal Geri Gergely hogyan tud egy széthullóban lévő társaságból egy valódi csapatot kovácsolni, és ha csapattá válik végre a keret, az milyen eredményekre lesz képes!

Ajánlott Cikkek