Felzárkózni a nyugathoz – a tatár után

Az 1241-42-ben lezajlott tatárjárásnak kiterjedt irodalma van, számos történész feldolgozta az eseményeket, egészen Kijev elfoglalásától a Vereckei-hágó (Orosz-kapu) elestéig, onnan pedig Vác Pest feldúlása, és az ország lakosságának kiirtása (akikkel nem a mongolok és csatlósaik végeztek, az éhen halt…), egészen odáig, hogy Batu kán Örgögej kán 1941 december 11-i halála okán távozott…

Borítóképen: I. Rudolf (17. századi rézmetszet)

A valóság azonban az, hogy a tatár seregek nem csak pusztítottak, hanem maguk is pusztultak, különösen Magyarországon vesztettek rengeteg harcost (a magyar fegyver által elesett mongolok száma meghaladta az összes más népek által elpusztítottak számát! – erről maguk a mongol források számolnak be, na meg temetőik…), és a magyar haderőt nem tudták teljes egészében így sem megsemmisíteni!

Igen, van tehát egy halom irodalom, meg történelmi munka, ami eléggé kiszínezi az eseményeket (mondjuk így…), de a második tatárjárásról már igen keveset írnak…

Mi lehet ennek az oka? „Csupán” annyi, hogy míg korábban csupán a mongol haderő ütőképessége sérült, addig az 1285-ös tatárjárás a mongol seregek totális szétverésével ért véget!

Bizony, így történt… Pedig – annak ellenére, hogy IV. Béla és IV. (Kun) László igen komoly figyelmet és nem kevés erőforrást szentelt a haza védelmének! – 1285-ben is eljutottak Pestig, de IV. László király serege szétverte, majd egészen a Keleti-Kárpátokban lévő szorosokig űzte őket.

Torockónál a székelyek segítségével a király seregei ismét győztek, és a tatár hadak maradékát kiűzték az országból. Vizsoly mellett Baksa György aratott győzelmet, egy másik csatában Borsa Loránd erdélyi vajda is győzött.

A folyamatos üldözés és a vesztes csaták miatt a mongolok kénytelenek voltak zsákmányuk nagy részét hátrahagyni. Mongol szempontból katasztrofális volt a hadjárat, a hagyomány szerint maga Talabuga is csak gyalog, felesége pedig valami rossz gebén tudott csak kivergődni Magyarországból.

És akkor most a felzárkózásról… Történt, hogy az osztrák hercegséget birtokló Babenberg-ház azonban 1246. június 15-én II. (Harcias) Frigyessel kihalt, így Rudolf I. Rudolf, avagy IV. Habsburg Rudolf 1273-as német királlyá választása után visszakövetelte a korábban I. Frigyes német-római császár adományozta az osztrák hercegséget.

Igen ám, de erre a területre igényt tartott II. Ottokár is, és úgy is tűnt, megszerzi a hercegséget, de Rudolf német királynak sikerült megszerezni IV. László magyar király szövetségét, és némi „huzavona” után és 1278. augusztus 26-án a dürnkruti csatában Rudolf és IV. László csapatai döntő vereséget mértek Ottokár hadaira. A csatában Ottokár is életét vesztette.

És akkor most figyeljünk! A magyar haderő 1285-ben kiűzi, megsemmisíti a mongol seregeket, majd Habsburg Rudolf német királynak segít megszerezni az osztrák hercegséget, és mi történik ezután?

Az első, aki IV. László halála után III. Endrét s Magyarországot megtámadta, a „hálás” Habsburgi Rudolf volt, az, aki az osztrák hercegséget csak a magyaroknak köszönhette.

És ugyanezen Rudolf, aki a veszély idején a magyar királyság árnyékában meghúzódott, László halála után Magyarországot, a II. Frigyes által a tatárjáráskor állítólag szerzett jogon „mint német birodalmi hűbért” Albert fiának „adományozta”.

Röviden tehát;

Az első tatárjárás után IV. Béla egyfajta államreformot hajt végre, azelnéptelenedett területekre idegeneket telepít be, kibékül a kunokkal, és olyan haderőt hoz létre, ami előbb tönkreveri a tatárokat, majd II. Ottokár seregét is, hogy ezzel Habsburg Rudolf német király legyen az osztrák hercegség, utóbbi pedig ezt azzal hálálja meg, hogy a nagy harcokban bizony nem csak megedzett, de nyilván erejét is vesztett magyar hadak ellen forduljon, majd Magyarországot, mint állítólagos hűbért elajándékozza!

És ez még nem a vége! A tatárok elleni harc évszázadának történéseit tekintve tűnik fel valami kísérteties hasonlóság a török veszedelem időszakával? És;

• Nem lehet, hogy akkor is „valahogy” növekedett a német-osztrák-Habsburg befolyás?
• És nem lehet, hogy akkoriban is ütközőzónának használtak?
• Az meg talán véletlen, hogy a Rákóczi-féle szabadságharc után minden létező magyar várat felrobbantanak, mondván, hogy nincs többé katonai jelentősége, fenntartásuk pedig drága?

Figyelem! A kérdésekkel nagy hirtelen úgy jó ötszáz éves időszakot fedtünk le! Nem lehet, hogy a továbbiakban is hasonló maradt Magyarország és az úgynevezett nyugat viszonya?

Talán nem ebbe a vonalba illik bele, hogy a Monarchia idején Ausztria és Magyarország közös hadserege harcolt az első világháborúban, és annak lezárása után Magyarország kárára gyarapodtak az osztrák területek?

Gondoljunk csak bele, az említett események idején, azokban a korábbi korokban, melyeket érintőleg említettünk, vajon mennyire érezte azt bárki is Magyarországon, hogy fel kellene zárkózni a nyugathoz? Vajon egyáltalán volt értelme ebben a kontextusban a felzárkózásnak, mint olyannak?

Nem, senki ne keresse itt írásunk végén a napjainkkal történő összevetést, itt és most kifejezetten történelemről, korábbi korokról van szó, ha pedig netán vannak, akik párhuzamokat vélnek felfedezni, gondolják tovább a történetet, mi maradunk történelmi múltunk felidézésénél.