Fiume – ahogy 1941-ben látták
Ebben a korban több érdekes cikk is megjelent a sajtóban azzal kapcsolatban, hogy miként is képzelik el a jövőt olyan gondolkodók, akik a háború éveiben is igyekeztek nagyobb távlatokban gondolkodni, és nem feltétlenül csak a következő lépésre koncentráltak. Különös helyzetben volt az ország, a jelen adott volt, nagy vitát nem kavart, de – eltérő várakozásaik szerint bekövetkezhető események függvényében – egyesek a veszélyek fokozódását, míg mások inkább a visszatérő lehetőségeket látták.
Borítóképen: Fiume: az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének hadihajói távoznak a kikötőből. Középen a Recsina folyó – 1913 (forrás: Fortepan / Hanser Mária)
Fiume jövőbeni helyzetével voltaképpen csak az a tábor foglalkozott, amelyik esélyként élte meg az akkori helyzetet, mert pozitív folytatást vízionált. Ez érthető, hiszen 1918. október 29-én az új Szlovénia, Horvátországgal közösen megalakította a Szlovén–Horvát–Szerb Államot, amely 1918. december 1-jén egyesült a Szerb Királysággal, s így jött létre a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság.
Ez az úgynevezett Első Jugoszlávia, ami valamivel kisebb volt, mint az 1945 után létrejött Második Jugoszlávia, de magyar stratégiai szempontból sok különbség nem volt.
Persze az idők változtak, így 1918 után merőben más megközelítéssel éltek eleink, mint 1945 után, de a megközelítés különbségét nem az éppen aktuális Jugoszláv államban, hanem sokkal inkább a mi belső viszonyainkban kell keresnünk.
Miután ez túlmutat témánkon, nem is folytatjuk, csak annyit érdemes megjegyezni, hogy 1941-ben, amikor az Első Jugoszlávia (Titónál: Régi Jugoszlávioa, ritkábban Királyi Jugoszlávia) szétesett, egyesek úgy látták, hogy az minket már nem érint, mert elveszett, mások viszont úgy gondolták, hogy ezzel megteremtődött a lehetőség arra, hogy Fiume ismét betöltse azt a szerepet, mint 1918 – vagy pláne 1920 – előtt!
De nézzük, hogy mit jelentett amagyar gazdaság számára Fiume és mit jelentett Fiume számára a magyar gazdaság! Mert a témát akkor sem területi jellegű kérdésként kezelték – ahogy mi sem -, hanem kifejezetten gazdasági szempontból tartották tárgylásra érdemesnek. Nos, először is ott volt a vasút, a Budapest-Fiume vasútvonal:
Már a vasút fejlesztése is óriási pénzeket emésztett fel, és látni kell, hogy még így is – egészen 1932-ig, a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (volt Déli Vasút) államosításáig – nem volt teljes egészében magyar kézen, ahhoz képest, hogy már Széchenyi térképe is tartalmazta, és a Dli Vasút üzemeltető társasága már 1859-ben megalakult… De végül sikerült!
És persze ott volt maga Fiume, aminek a kikötője és a vasúti összeköttetése mellett minden más infrastrukturális fejlesztését (posta, távírda, lakházak, irodák, biztosító társaságok, energiaellátás, stb, stb) is meg kellett oldani:
Ez természetesen rengeteg pénzbe került, de nem volt ablakon kidobott pénz, mert a magyar tengeri kapcsolattal olyan virágzó kereskedelem indult meg, amelyet addig még nem tapasztalhattak a hazai gazdasági szereplők. Semmi túlzás nincs abban, hogy ha azt mondjuk, 1918-ig a magyar gazdaság egyik alappillére volt Fiume!
Persze Fiume nem kizárólag a magyar gazdaságot szolgálta, de vannak adataink, amelyek azt mutatják, hogy Fiume bizony a magyar gazdaságra volt kitalálva, illetve fordítva; Fiume úgy épült ki, ahogy az a magyar gazdaságnak a lehető legjobb volt. Még egyszer: azzal együtt, hogy nem volt zárt kikötő, szabad forgalmat biztosított más országok kereskedelmi és más hajói számára is!
De nézzük a számokat, azok aztán nem hazudnak! Előbb az induló és érkező hajók számát mutatjuk meg. A tábla az 1913. évi adatokat mutatja, és csak a három legnagyobb részesedéssel bíró ország hajói számát mutatjuk (így részesedésiek összege természetesen nem lehet 100%!):_
Látványos a magyar hajók mennyiségi fölénye: mind az induló, mint az érkező hajók esetében a magyar egységek aránya meghaladja a 2/3-ot!
Fontos tudni, hogy induló hajóként csak a rakottan induló hajók kerültek feltüntetésre, így a két adat közötti különbséget nem csak az éppen az évfordulókon a kikötőben horgonyzó hajók számának különbsége adja! Ezen túlmenően pedig előfordulhatott, hogy a kikötőben zászlót váltott egy-egy hajó (pl. tulajdonosváltás okán), mint az megtörtént az Atlantica hajói esetében is:
Ez tehát az induló és érkező hajók darabszáma. De mi van a szállított áruk értékével? Nos, ebben már jóval kisebb a különbség, aminek két oka van; egyrészt az osztrák hajók nagyobbak voltak, másrészt nem azonos áruféleségeket szállítottak, a magyar hajók esetében magasabb volt a mezőgazdasági áruk aránya.
A fuvarértéket tekintve tehát nincs olyan nagy különbség – de még mindig bőven a magyar részarány a legmagasabb! -, ami viszont ennél talán fontosabb is, az nem más, mint hogy a magyar zászló alatti kivitel majd’ 50 százalékkal magasabb, mint a magyar zászló alatti behozatal, míg ugyanezen mutató az osztrák zászló esetében mindössze ~25 százalék.
A kivitel értékének jelentős túlsúlya annyit jelent, hogy Magyarország külpiaci mérlege Fiume tekintetében erősen pozitív volt!
Fiume tehát inkább a kivitel, semmint a behozatal miatt volt fontos a magyar gazdaság számára, de természetesen a behozatal is fontos tényező volt. Amit viszont ki kell emelni: a Fiume jelentette pozitív külkereskedelmi egyenleg azonnal eltűnt, mihelyt Fiume kikerült a magyar befolyás alól, hiszen Első Jugoszlávia mind a vasút, mind a kikötő tekintetében totálisan ellehetetlenítette a korábbi kereskedelmi gyakorlatokat.
A másik oldalról: Fiume, illetve a Fiumét mindenkor birtokló hatalom számára pedig örökre elveszett az a gazdasági előny, amit a magyar áruk forgalma jelentett…
Arról már volt szó, hogy a vasút, a kikötő és a város egészének kialakítása hogyan történt meg, de milyen volt a lakosság összetétele? Nos, kikötő lévén, Fiuméban mindenféle náció jelen volt, de a három legnagyobb nemzet az olasz, a magyar és a horvát volt, legnagyobb számban olaszok élek itt, akik a teljes lakosság mindegy 50 százalékát tették ki, a magyarság 18-20 százalékot és a horvátok hozzávetőleg szintén ennyit jelentettek a város teljes lakosságához mérten.
Nos, a fentiek jól megmutatják, hogy akik lehetőséget láttak Első Jugoszlávia bukásában, miért tartották fontosnak a Fiume újbőli bekapcsolását a magyar gazdasági vérkeringésbe: elsősorban gazdasági és semmiképp nem területi okok miatt!
Persze tudjuk, hogy a történelem egészen másképp alakult, és Fiume abban az értelemben, ahogy az a magyar gazdaság részeként funkcionált, 1918-ban végleg elvesztette, de – miután Magyarország továbbra sem adta fel a tengeri kereskedelem lehetőségét! – a ’30-as években Fiume szerepét átveszi Csepel, illetve a Duna-tengerjáró flotta. De ez már egy másik történet:
