Fokozatok: részvénytársaság, nemzeti vállalat, majd állami vállalat
A második nagy világégés lezárulta után a magyarországi vállalatok folytatták működésüket – már amelyik képes volt erre, de a többség újra működött -, de sok esetben nem az eredeti profiljuknak megfelelő tevékenységet folytatták egy ideig, hanem a szovjet csapatoknak termeltek, illetve javítottak, és nyilván az újjáépítési munkálatokban is részt vettek.
Borítóképen: Egy reklám 1949-ből
Itt és most elsősorban a közepes és nagyvállalatokról van szó, melyek az iparban tevékenykedtek, és amelyeknek sok esetben egész egyszerűen eltűntek a tulajdonosai – nem önszántukból és nem bujkáltak! -, de azok, akik még éltek, természetesen azon voltak, hogy újraindítsák vállalkozásukat. Talán már ekkor sem reménykedtek igazán abban, hogy egyszer újra a vezetésükkel működtethetik tulajdonukat, de igen hamar szertefoszlottak, ha voltak is ilyen remények…
Látni kell azonban, hogy sok választásuk nem volt, ugyanis azt gondolták, hogy ha egyszer majd át is kell adniuk vállalatukat, ha az működik, és termel, biztosan jobb alkualap lesz.
Nos, ez nem pontosan így történt! A háború után közvetlenül – amikor már az oroszok sem tartottak igényt a magyar vállalatok szolgálataira, amelyek még romokban voltak! – sem a magánszemélyek, sem más vállalatok, és a korábbi külföldi megrendelők kereslete is totálisan eltűnt a piacról, így egyedüli szereplő az állam maradt.
Az állam nem csak megrendelőként, áruk és szolgáltatások vásárlójaként, hanem egy hitelnyújtóként is egyedül maradt.
Akkoriban – ahogy egyébként más országokban is, tehát Európa nyugati felén is! – úgy igyekeztek úrrá lenni a problémákon, hogy a stratégiai szempontból fontos gazdasági ágazatokat állami tulajdonba vegyék! Ide tartozott a bányászat, az energetika és a nehézipar is. Igen ám, csakhogy a szovjet befolyási övezetben, így hazánkban is ezen jócskán túlléptek, és az államosítás eszköze sem pontosan ugyanazok voltak, mint Európa nyugati országaiban… Kicsit részletesebben is bemutatjuk, hogyan zajlott le mindez!
De előbb talán nem árt egy kis magyarázat arra, hogy az állam mikénttudott hitelezőként fellépni. Nos, egyrészt az állam bármennyi bankót nyomtathat, de azt tudjuk, hogy ez nem vezet sehova, ez mégis újra megtörtént… De volt még más is, ugyanis 1946. tavaszán 30 éves időtartamra 15 millió dolláros kedvezményes hitelt nyújtott az USA Magyarország részére.
Ez pedig úgy volt lehetséges, hogy az USA a kiviteli és behozatali bank tőkéjét kétmilliárdról 1946 folyamán három és egynegyedmilliárdra emelte fel. 1946 végével és 1947-ben az Egyesült Államok két és félmilliárd dollárt bocsátott a világ gazdasági életének rendelkezésére a nemzetközi bank közbeiktatásával. Ennek részeként kapott Magyarország is hitelt.
Ez persze segítette a gazdaságot – átmenetileg, hiszen a hitelt aztán nyilván törleszteni kellett, amikor ott volt az újjáépítés és a jóvátétel terhe is! -, méghozzá úgy, hogy ennek a hitelnek a terhére az egyes gazdasági szereplők le tudtak hívni bizonyos összegeket, melyekért aztán jellemzően amerikai áruk érkeztek az országba.
Azt, hogy az USA ezen lépését ki miként értékeli, mi rábízzuk az olvasóra, mi csak a tényt rögzítettük. De vissza az államosítás témájához!
Az 1945. évi VI. törvénycikk (a nagybirtokrendszer megszüntetése és a földmíves nép földhöz juttatása tárgyában kibocsátott kormányrendelet törvényerőre emeléséről) a mezőgazdaságban igen komoly átrendeződést idézett elő;
A törpe és kisbirtokok által birtokolt mezőgazdasági területek aránya 58%-ra emelkedett, az állami tulajdon 35%-ot képviselt, az egyéb tulajdonosok 7%-a mellett.
A földosztás valójában egy régi követelés teljesítése volt, ami biztosan népszerű volt a gazdák körében akkoriban, de alig pár év múlva megindult a kollektivizálás, amit aztán kicsit módosítottak, de a termelőszövetkezetek már kvázi állami vállaltként működtek…
Szóval a mezőgazdaságban történt változások inkább csak a mézesmadzag szerepét töltötték be, na meg az már valószínűleg ’45-ben is látszott, hogy törpe- és kisbirtokokkal nem lehet a nemzetközi versenyben részt venni!
A következő évben jött az 1946. évi XIII. törvénycikk a szénbányászat államosításáról. Ez alapvető fontosságú volt, hiszen az energetika stratégiai ágazat, és ha az állami szerepvállalás, a bányák egy kézben történő összpontosításától várták a megoldást – ahogy Európa nyugati felén is! -, akkor nem volt más út, államosítani kellett!
Itt lép be a képbe, hogy ehhez milyen eszközöket vettek igénybe a jogi eszközökön túl, de ez nem cikkünk tárgya. A törvény tartalmazza a kártalanítást – legalábbis említés szintjén -, azzal, hogy arról majd külön törvény rendelkezik. Igen ám, de a bánya az energetikának csak az egyik eleme, ahhoz, hogy a felhasználóhoz megérkezzen az áram, vagy éppen maga a szén, kellenek még közvetítők is!
Nem meglepő tehát, hogy még ebben az évben jött a 1946. évi XX. törvénycikk (egyes villamosművek energiatelepeinek és távvezetékeinek állami tulajdonba vételéről és a villamos energiagazdálkodással kapcsolatos egyéb rendelkezésekről), ami a villamos hálózat és a kapcsolódó infrastruktúra államosítását tette lehetővé.
Még ebben az évben jelenik meg a 23550/1946. ME rendelet (egyes nehézipari vállalatok állami kezelésbe vételéről), amelyben tételesen is felsorolták azokat a vállalatokat, amelyeket stratégiai okokból államosítanak, és ezzel alakul meg a NIK (Nehézipari Központ) is.
Nem tudni, hogy a végképp elviselhetetlen infláció, vagy éppen az energetika és a nagy ipari szereplők immár teljes állami tulajdona – feltehetően mindkettő! – okán látták idejét a forint bevezetésének, de tény, hogy 1946 augusztus 1.-én a pengőt lecserélik, és színre lép a forint!
De ezzel nem volt vége, ugyanis a legnagyobb energiafelhasználók, nevezetesen a közepes és nagy ipari vállalatok akkor még részvénytársasági formában működtek, de egyre több esetben volt példa arra, hogy már állami felügyelet alatt álltak.
Ez így is maradt egészen 1948-ig, amikor már az 1947 augusztus 31-i választások során az MKP elsöprő többséget szerzett, és egyre inkább teret engedett a szovjet típusú gazdaságszervezésnek. Ennek első lépéseként 1947 novemberében született meg az 1947. évi XXX. törvénycikk (a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ I. kúriájába tartozó, részvénytársasági alapon működő pénzintézetek magyar tulajdonban levő részvényeinek állami tulajdonbavételéről).
A bankok állami tulajdonba vétele egy igen fontos lépés volt, ugyanis a vállalatok tetemes többsége eladósodott a bankok felé, és ezt az adósságot sokszor a bankok vállalati tulajdonszerzésével kompenzálták.
Így jöhetett létre az a vállalati kör, amely ugyan még részvénytársasági formában működött, de állami felügyelet, vagy irányítás alatt állt, hiszen sok esetben – a bankok államosítása után – maga az állam lett a legnagyobb, vagy legalább meghatározó tulajdonos sok vállalat esetében. De ez nem volt elég, ugyanis sok olyan vállalat volt még mindig, amelyek tőkeerősek maradtak a háború során is, így a bankok államosításával szinte semmi nem változott vonatkozásukban.
Ezek után egyre lejjebb ment a limit abban a tekintetben, hogy hány főt foglalkoztató üzemek maradhatnak nem állami tulajdonban, de még itt is voltak különböző kitételek, így voltaképpen bármit államosítani lehetett… Nos, az egyre lejjebb terjedő államosítás már egyáltalán nem volt Európa nyugati felén szokásban, ahogy – talán a franciáktól eltekintve – az állami tulajdont egy átmeneti jellegű segítségként értelmezték.
És közben a mögöttes jogi tartalmak is változtak, nem csak az elnevezések!
1948-ban jelenik meg a 1948. évi XXXVII. törvénycikk (a nemzeti vállalatról), amelyben a jogalkotó azt definiálja többek között, hogy mit is értünk nemzeti vállalat alatt. Idézzük:
1. § (1) A nemzeti vállalat az az állami tulajdonban lévő vagy állami rendelkezés alatt álló gazdasági célú vállalat, amely a jelen törvény rendelkezései szerint alakul, illetőleg átalakul.
(2) A jelen törvény szempontjából
állami tulajdonban van az a vállalat, amelyben az állam tulajdoni érdekeltsége teljes és kizárólagos;
állami rendelkezés alatt áll az a vállalat, amelyben az állam tulajdoni érdekeltsége nem kizárólagos ugyan, de eléri vagy meghaladja az 50%-ot. Tulajdoni érdekeltségnek kell tekinteni a részvények (üzletrészek), valamint a törzstőke tulajdonát is.
Azt nem tudjuk, hogy miért nem tetszett a nemzeti kifejezés – talán éppen annak „nemzeti” jellege miatt, nem volt elég internacionalista? -, de azt tudjuk, hogy 1950-ben jelenik meg jogi fogalomként az állami vállalat, az 1950. évi 32. törvényerejű rendelet törvényerőre emelkedésével, ami így fogalmaz:
1. § (1) Állami vállalat az a vállalat, amelyben az állam tulajdoni érdekeltsége teljes és kizárólagos.
(2) Az állami vállalat kötelezettségeiért az állam egyszerű kezesként korlátlanul felel.
Nem csak egyszerű névváltásról van szó, hanem arról is, hogy elmarad az állami rendelkezés alatt álló jogi kategória – hiszen ekkorra a vegyes, állami- és magántulajdonban lévő vállalatokat is teljes egészében államosítják, az állam korlátlan felelőssége – ami eddig is megvolt – igazából korlátlan jogot is jelent egyben.
Az is közös a ’48-as és az ’50-es megfogalmazásban, hogy „Az illetékes miniszter a nemzeti vállalat felett főfelügyeletet gyakorol”, tehát megvan a miniszteriális szintű besorolás, ami végső soron azt jelenti, hogy minden egyes kérdés a kormányban dől el, minden főbb vállalati döntés egy szűk társaságban születik meg – hacsak feladataikat valamiért nem delegálják, de a központosításnak éppen az az értelme, hogy egy kézben legyen minden!
Igen ám, de egyszercsak jött az új gazdasági mechanizmus, ami sok vitát váltott ki, ami igencsak megosztotta a politika legfelsőbb vezetését is. Elvileg ez az új mechanizmus ’68 körül indult el, de valamiért csak igen nehezen szivárgott át a közeg ellenállása miatt…
Csak 1977-ben jelent meg ugyanis az 1977. évi VI. törvény (az állami vállalatokról), amiben igen komoly változások vannak, de az elnevezés maradt!
1. § Az állam gazdálkodási feladatainak ellátása végett állami vállalatokat és más állami gazdálkodó szervezeteket működtet.
2. § (1) Az állami vállalat (a továbbiakban: vállalat) az állam erre feljogosított szervei által alapított olyan gazdálkodó szervezet, amely az állami tulajdonból rábízott vagyonnal e törvényben meghatározott módon és felelősséggel önállóan gazdálkodik.
Persze van jó sok korlátozás aztán a törvény további szövegében, de itt jelenik meg először hivatalos jogi formába öntve egy – persze „fékezett habzású” – vállalati önállóság.
Ennyi tehát történetünk, ami persze lehetne folytatni, hiszen aztán a ’80-as évek végére kiderült, hogy a piacgazdasági jogi normáknak nem felel meg az állami vállalat – még akkor sem, ha a törvényen még módosítgattak párszor – így megjelenik az 1988. évi VI. törvény (a gazdasági társaságokról), ami, bár azóta többször módosult, de merőben új alapokra helyezi a vállalati működést.
Ez a korszak azonban egyrészt igen zűrös, másrészt pedig olyannyira átpolitizált, hogy ma még a puszta tényeket nehéz kihámozni az alapzajból…
