Épített örökség Magyarság Nagyjaink Történelem

Franciaország: Az Árpád-házi királyok a hunok egyenesági leszármazottjai

– Állapították meg francia archeogenetikusok a mongóliai Tamir Ulaan Khoshuu hun sírjának feltárása nyomán

A MAGYARSÁGKUTATÓ INTÉZET FELADATA, HOGY A TUDOMÁNY LEGMAGASABB FOKÁN MUTASSA BE A MAGYAR MÚLTAT, ŐSTÖRTÉNETET – Horváth-Lugossy Gábor, Intézetünk főigazgatója és Makoldi Miklós, a Régészeti Kutatóközpont igazgatója a Spirit FM „Exkluzív” című műsorában számoltak be a tudományos világszenzációnak számító mongóliai hun sírok feltárásának eredményeiről, a fóti Szent Márton romtemplomnál folyó ásatási munkálatokról és az Intézet szerteágazó jövőbeni terveiről.

Novák András kérdésére főigazgatónk elmondta: A magyarság etnogenezisének feltárása és megismerése szempontjából mérföldkőnek számított – a több mint hatvan évvel ezelőtt megkezdett mongol-magyar együttműködés folytatásaként – a Mongol Tudományos Akadémia Régészeti Intézetével 2021-ben megkötött, az ázsiai hun emlékek kutatásában történő részvételre vonatkozó megállapodás. A Belkh-i kétezer éves vezérsírok feltárásával kezdődő kooperációt a Noyon Uul-i és Ulánbátor környéki ásatások követték, majd Ar Gunt bronzkori leleteiből vettek mintákat Intézetünk kutatói.

FESZÍTETT EXPEDÍCIÓS PROGRAM 

Intézetünk szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően Magyarország a világ legnagyobb őstörténeti kutatásokat folytató országai közül elsőként vesz részt az Ar Gunt-i hun temető feltárási munkálataiban, miközben kutatóink a 17 ország 240 tudósa részvételével megtartott ulánbátori nemzetközi tudományos konferencián képviselték hazánkat.

TUDOMÁNYDIPLOMÁCIAI JELENTŐSÉG

A páratlan régészeti leleteket rejtő hun temetkezési hely kapcsán főigazgatónk hangsúlyozta: Intézetünk azon dolgozik, hogy az Ar Gunt-i legyen a világ első, teljes egészében feltárt és archeogenetikai vizsgálatokkal is igazolt hun temetője.
A Szegedi Tudományegyetemen történő laboratóriumi elemzések és a rendkívüli jelentőségű leletek restaurálása további adatokkal szolgálnak az ázsiai és európai hunok, avarok és a honalapító magyarok vonatkozásában, ezáltal igazolva a keleti származásunkra vonatkozó krónikai hagyományunkat is.
Makoldi Miklós igazgatónk az archeogenetikai vizsgálatok elvitathatatlan eredményeit értékelve kitért a régészeti bizonyítékul szolgáló, kizárólag a hunokra és magyarokra jellemző részleges állattemetkezések jelentőségére.

A KÖVETKEZŐ HÓNAPOK FELADATAI

Végül elhangzott: igen mozgalmas időszak áll előttünk, a Magyarságkutató Intézet következő néhány hónapra vonatkozó programja magában foglalja:
– egy nemzetközi őstörténeti konferencia megrendezését;
– az abasári feltárás folytatását;
– a Hunyadi-ház genetikájának meghatározását, Mátyás király azonosítását;
– a mongóliai feltárás eredményeinek nemzetközi tudományos publikációban történő közlését, a leletek bemutatását és kiállítását;
– valamint hazánk nemzetközi életben történő elismertségének további növelését, erősítését.

forras : MKI

Ajánlott Cikkek