Gát helyett híd, posvány helyett élővíz: a Gubacsi híd története
Bár a Gubacsi híd építését 1919-ben kezdték meg, története sokkal régebbre nyúlik vissza, méghozzá a Duna-szabályozás időszakába. A szabályozás előtt a ma Ráckevei (Soroksári)-Dunaként ismert folyóág együtt élt a fő Dunaággal, és ennek minden előnyét és hátrányát is megtapasztalhatták a helyi lakosok.
Borítóképen: A Gubacsi híd első átadása idején, 1924 decemberében
Amikor azonban kiderült, hogy a pesti nagyárvizek okozója nem más, mint hogy a Csepel-sziget északi részén feltorlódó jég egyfajta dugót alkot, kiépítették azt a gátat, aminek déli részét még ma is, mint gátat ismerjük. Korábban azonban egészen a mai műegyetem Gellért téren lévő épületei magasságától került kiépítésre.
Igen, az a védmű a Kopaszi-gát, ami valamikor sokkal jobban látható volt, de az idők során feltöltésre került az általa körbevett tó területe.
De ez még csak a Duna egyik oldala volt, a másikkal is kezdeni kellett valamit, hogy a víz folyását felgyorsítsák, és így megakadályozzák a jégdugó kialakulását. A másik oldalon is szűkítettek a folyón, és a Soroksári Dunaág belépését egész egyszerűen megszüntették. De ez komoly problémákat vetett fel…
Ezzel az volt a cél, hogy újra élővízzé tegyék a Dunaágat, azonban a munka itt még nem ért véget, ugyanis a Soroksári-Duna még egy helyen le volt zárva gáttal. Ez a gát pedig nem volt más, mint a Gubacsi gát! A gát nem csak védműként fukcionált, hanem iparvágány is haladt rajta, sőt hamarosan – 1912 május 26.-án – megindult a személyforgalom is.
Erre nagy szükség volt, ugyanis a Weiss Manfréd Művek ekkor már dinamikusan fejlődött, így a munkások közlekedésében nagy segítségre volt.
De a gát sajnos továbbra is akadálya volt annak, hogy a Dunaágban valóban áramló víz legyen… Ez egyrészt közegészségügyi szempontból nem volt megfelelő, másrészt pedig az akkor kiépítésre kerülő kikötők miatt is problémás volt, a Dunaágat hajózhatóvá kellett tenni. És erre már csak a későbbi Nagyvásártelep miatt is szükség volt:
Így történt, hogy egy elrekesztő gát helyén egy összekötő hidat építsenek, ami immár nem megteremti a lehetőségét a vízminőség javításának, és hajózhatósága révén még gazdasági hasznot is hajt.
A pillérek alapozását 1919–1922 között Zsigmondy Béla, a vasszerkezetet 1923–1924-ben a Magyar Királyi Állami Vasgyárak építette meg a Weiss Manfréd Acél- és Fémművektől északra az akkoriban épült Szabadkikötőbe is vezető vontatóvágány, a HÉV-vonal és a közúti forgalom számára.
Két darab hatnyílású rácsos acélhidat építettek. Az északin az acélgyári és kikötői vasút (Soroksári út–Csepel vontatóvágány) és a HÉV osztozott, míg a délin a közúti forgalom kapott helyet irányonként egy-egy sávval.
A második világháborúban Budapest ostroma idején a német alakulatok felrobbantották. 1947-ben építették újjá. Az újjáépítés során a két híd között egy befüggesztett részen még egy vágányt alakítottak ki a HÉV számára, hogy irányként külön vágányon haladhassanak a szerelvények. A sziget csúcsán 1927-ben megépült Kvassay híd nyugati oldalán 1951-ben átadott gyorsvasút, a mai H7-es HÉV megépülte után a viszonylat meglepően keveset veszített jelentőségéből.
Nos, a híd története ennyi, és még azt is hozzá kell tenni, hogy mostanság többször szerepelt az építmény az újságokban, mivel állapota erősen leromlott, így meglehetősen szigorú korlátozások mellett használhatja a vasút… Ennek megoldása a jövő feladata, mi a múltat mutattuk be.
