Vélemény Vélemény-cikkeink

Gazdasági menekültek – Számoltak velük?

A sajtó attól visszhangzik, hogy erkölcsi felelősség befogadni az Afganisztánból érkezőket, mert hazájukban üldözik őket. Igen, minden bizonnyal sokan üldözötté váltak, de az vajon szintén a mi felelősségünk lenne, hogy napi 200 dollárban maximalizálták a bankokban felvehető pénzre heti limitet vezettek be, elszabadultak az árak, a dolgozók meg közben nem kapják meg a bérüket? Minden együttérzésünk az üldözötteké, de a bajok okozói nem mi vagyunk, így erkölcsi felelősségünk sem egyértelmű, a gazdasági válság elől menekülők esetében pedig még ennyire sem érezzük magunkénak a feladatot a megoldásra.

Amint azt korábbi cikkünkben is megírtuk, nem feltétlen csak azokkal kell számolni Európa határain, akiket politikai, vagy egyéb okok miatt üldöznek, hanem azokkal is, akik most az összeomlóban lévő gazdaság okozta problémák miatt kelnek útra. Talán elfelejtetették a bevándorlást támogatók, hogy Afganisztánban már a tálib uralom előtt is a lakosság mintegy harmada kevesebb, mint napi 2 dollárból élt? És ez most még kevesebb lesz, sokaknál egyenesen nulla…

Az afgáni (a helyi fizetőeszköz) menthetetlenül értéktelenedik, sokan pedig fel sem veszik a munkát, mert azok sem kapnak fizetést, akik dolgoznak! Előbbiek értelemszerűen nem fognak előállítani semmilyen értéket, utóbbiak pedig képtelenek elvégezni mások munkáját is – különösen úgy, hogy ezért még fizetést sem kapnak… Azt pedig nagyon nem nehéz belátni, hogy az érintettek igen gyorsan bővítik a már említett 2 dollár alatti napi bevétellel rendelkezők táborát, akik már ma is 13 millióan vannak!

Ma tehát azt mondhatjuk, hogy Afganisztánból a gazdasági összeomlás okán potenciálisan 13 millió gazdasági menekült kelhet útra, és akkor még ott vannak azok a tömegek, akiket tényleges üldözés ér nap, mint nap! Nem hisszük, hogy nagy túlzásba esünk, ha a potenciális menekültek számát valahol 15 és 20 millió közöttire tesszük! Márpedig ez olyan óriási szám, ami igen nagy kockázatot jelent Európára nézve!

Pakisztánban és Iránban már most is 5 millió afganisztáni menekült van, így nem látszik realitásnak, hogy újabb milliókat fogadjanak be. Vagy netán Európa támogatni kívánja Iránt? Ez aligha lehetséges… Pakisztánt szintén nem kellene támogatni, mert – mint azt Gháni, afgán exelnök elmondta Joe Biden-nel folytatott beszélgetése napokban kikerült hangfelvételén -, a tálibok a pakisztáni titkosszolgálattal együttműködésben, és pakisztáni stratégiai, és logisztikai támogatás mellett vitték sikerre hatalom-átvételüket az amerikai távozás hírére… Na meg; Pakisztánban több pastu él, mint magában Afganisztánban!

Ha azt feltételezzük, hogy a potenciálisan kivándorlók csak minden tizedike indul ténylegesen útra Európa felé, máris 1,5-2 millió emberről beszélünk, és akkor még nem számítottuk ide azt, hogy eleve van egy migrációs nyomás, na meg most sokan afganisztáni üldözöttekké lesznek – bárhol is éljenek a világban… – a befogadás reményében! Nem nehéz belátni, hogy az alulbecsült reális forgatókönyv szerint 2,5-3 millió bevándorlóval kell számolni a következő 1-1,5 év során!

Vajon amikor a német külügyminiszter a napokban a térség országaiba látogat, amikor Angela Merkel, és Emanuell Macron azt mondják, hogy a szomszédos országokban kell tartani a menekülteket, akkor ennyi emberrel számoltak? És a támogatásra szánt összegeket ehhez a számhoz igazítva állapították meg (beleszámítva azt, hogy a pénz/javak jó részét ellopják…)?

Sajnos azt kell hinnünk, hogy nem így van… Egy gyors számítással ugyanis elég jó közelítéssel meg lehet mondani, hogy egyetlen fő napi ellátásához mekkora összegre van szükség; étel, ital, ruházkodás, lakhatás, víz, villany stb. Ezekből áll össze a költség (és persze a gyerekeknek iskola, minden menekültnek orvosi ellátás, és általában olyan szolgáltatások biztosítása, ami a mai keleten már normalitásnak tekinthető – ami nem feltétlen európai szint!), ami igen alulőtt becslésünk szerint fejenként napi 50 dollárt tesz ki. Ha azt feltételezzük, hogy a szomszédos országokba – természetes módon – nagyobb arányban, mondjuk „csak” a potenciális menekültek 50%-a indul el, ez máris 8-10 millió embert jelent. Ezek alapján az ő ellátásuk éves szinten 1,5-2 milliárd euró (azzal számolva, hogy a segély felének lába kél…), de ez még csak egy menekülttábori szintű ellátást jelent!

És akkor ott a nagya kérdés; meddig kellene ezt az összeget megfizetnie az Uniónak, hogy legalább menekülttábori szinten ellássák a környező országokban ezeket a menekülteket? És ebből következik a másik; a menekülttábori ellátás vajon elegendő a menekülteknek? Vajon életük végéig így akarnak élni? Nem indulnak el mégis Európa, az ígéret földje felé?

A helyzet tehát úgy áll, hogy ha Európa el akarja kerülni a menekültáradatot, az igen sokba fog kerülni, és a mi elég konzervatív becslésünk helyett éves szinten inkább 10 milliárd eurós költséget jelent majd!

És ez mindaddig így lesz, míg lesznek olyanok, akik felelőtlen magatartásukkal szinte meghívják Európába a menekülteket, és nem alakítanak ki megfelelő határvédelmet…

Ajánlott Cikkek