Gombaszögi Ellára emlékezünk

Grün József és Weisz Róza lányaként született, aki egy olyan családból jött, ahol a művészet, különösen a színészet, mélyen gyökerezett. A Gombaszögi (Grün) lányok közül négyen váltak színésznővé, mindegyikük sajátos karakterrel és tehetséggel. A legendák szerint Margit volt a legszebb, Frida a legelőkelőbb, Ella a legmulatságosabb, míg Irén élt a legtovább. Heltai Jenő a “Tündérlaki lányok” című művében az ő életüket örökítette meg.

Gombaszögi Ella, Grün Erzsébet (Budapest, 1894. december 27. – Budapest, 1951. október 12.) magyar színésznő. Gombaszögi Frida, Margit és Irén testvére.

Már az első évében a Színiakadémián felfigyeltek rá, és 1913-ban szerződést kapott a Vígszínháztól. Nem sokkal később, 1924-ben Budapesten házasságot kötött a nála hat évvel idősebb Nágel Pál bankárral, de házasságuk 1927-ben felbomlott. Ezt követően 1924 és 1929 között a Magyar Színház tagjaként, majd további számos színházban szerepeket vállalva bizonyította tehetségét és sokoldalúságát. Az Andrássy úti Színháztól kezdve a Művész Színházig, a Belvárosi Színháztól a Fővárosi Operettszínházig számos helyen megcsillogtatta tehetségét.

Mindig is igazi szabad szellem volt, aki inkább a kocsmákban töltötte idejét, a férfiakkal kártyázva, mintsem a hagyományos háziasszonyi szerepet töltse be. Híres volt nagy kártyatudásáról és gyakran láthatták őt a Japán és Viktória Kávéház teraszán, ahol Karinthy Frigyes, a neves író társaságában verte a lapokat. Karinthy egy alkalommal, 1935-ben, a Pesti Naplóban két hasábon keresztül méltatta őt, melynek lényege az volt, hogy ő egy komikus személyiség, aki mégsem játszik komédiát – egy valódi komédiás, aki sosem komédiázik.

A színésznői pályáján egy idő után áttért a naiv szerepekről a komikai alakításokra, és így vált a Horthy-korszak filmgyártásának elismert és elengedhetetlen karakterét megformáló színésznőjévé. Számos filmben tűnt fel, például az “Ida regénye” című filmben, ahol egy férj után sóvárgó, álmodozó vénlányt alakított; a “Meseautó”-ban egy határozott irodavezetőt, aki szívét mélyen vajból készültnek mutatja; vagy a “Lovagias ügy”-ben, ahol egy örökké nassoló, önmagával bajlódó gépírónőt játszott. Gyakori partnere a filmekben a vele egyenrangú tehetségű Kabos Gyula volt. A háború után folytatta a lenyűgöző alakításait, például a Művész Színházban, ahol brillírozott Noël Coward “Vidám kísértet” című bohózatában, Madame Árkádiaként, aki egy csalfa jósnőt alakít, akinek a segítségével a főszereplő férj véletlenül megidézi első feleségének szellemét, és ezzel teljesen felborítja második házasságát.

Sajnos a sötét idők sem kerülték el; zsidó származása miatt 1941 és 1944 között nem léphetett színpadra. A háború után azonban újra visszatért, és 1945 és 1947 között ismét aktívan részt vett a színházi életben, többek között a Fővárosi Operettszínházban és a Vígszínházban. Pályájának utolsó éveit 1947-től 1951-ig a Vígszínház, majd a Madách Színház tagjaként töltötte.

Filmszerepei során is maradandó emléket hagyott; leggyakrabban Kabos Gyula oldalán láthatták a nézők. Karaktereinek gazdagságát és mélységét leginkább az 1933-ban készült Kísértetek vonata és az 1951-ben készült Déryné című filmjeiben tudta megmutatni. Tragikusan, 1951-ben, egy szerep tanulása közben otthonában, színpadi karaktere, Murzaveckaja szerepével a kezében hunyt el. Az irodalom és a színházművészet egyik ikonikus alakjaként őrizték meg emlékét.

arcanum