Gróf szentgyörgyi Hugonnai Vilma Az első magyar orvosnő

Gróf szentgyörgyi Hugonnai Vilma (Hugonnai Vilma Jozefa Laura Ilka helyenként tévesen Hugonnay) (Nagytétény, 1847. szeptember 30. – Budapest, Kőbánya, 1922. március 25.) az első magyar orvosnő.

Borítóképen: Gróf szentgyörgyi Hugonnai Vilma

Hugonnai Vilma a gróf szentgyörgyi Hugonnai család sarja, ötödik gyermekként született. Apja gróf szentgyörgyi Hugonnai Kálmán földbirtokos volt, anyja tomesti Pánczély Terézia. A család nagyszülei között szerepel szentgyörgyi Horváth Zsigmond és csáfordi Csillagh Jozefa. Az ősrégi szentgyörgyi Horváth család sarjaként szentgyörgyi Horváth Zsigmond 1822-ben grófi címet kapott.

Hugonnai Vilma otthon, majd a pesti Prebstel Mária leánynevelő intézetben tanult, azonban ebből a szintről nem léphetett tovább egy nő sem Magyarországon. 18 éves korában férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz, akivel három gyermeket neveltek. Férje nem érdeklődött a szellemi dolgok iránt, ezért a természettudományokkal foglalkozott.

1869-ben értesült arról, hogy a Zürichi Egyetemre nők is beiratkozhatnak, viszont ehhez férje beleegyezése is kellett. Megkapta a beleegyezést, de anyagi támogatást nem, ezért nagyon nehéz körülmények között élt. 1872-től lett az egyetem hallgatója, majd 1879-ben orvosi diplomát szerzett. Az egyetem sebészeti klinikáján dolgozott, majd egy alapítványi kórházban töltött egy évet.

1880-ban tért haza, azonban diplomájának elismertetése rendkívüli akadályokba ütközött. 1881-ben letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz feltétlenül szükséges érettségi vizsgát, majd 1882-ben kérelmezte orvosi oklevelének elismertetését, de a vallás- és közoktatási miniszter az érvényes törvényekre hivatkozva elutasította a nosztrifikálást.

Hugonnai Vilma szülésznőként dolgozott és számos beteget kezelt, hogy eltartsa családját. Ebben az időben írta meg “A nők munkaköre” című tanulmányát, amelyben támogatta a nők számára kedvező iskolai reformokat és a nők egyenjogúságát célzó szervezeteket.

1887-ben újra férjhez ment, és férje kérésére felhagyott szülésznői gyakorlatával, és elméleti kérdésekkel foglalkozott. Még mindig nem kapta meg orvosi oklevelének elismerését, amit már az egész női társadalom problémájaként kezelt.

Végül 1897-ben Budapesten orvosdoktorrá avatták, és hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot, elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott.

1899 április-májusában Hugonnai Vilma sajtópolémiát vívott Pap Samu országgyűlési képviselővel, aki élesen kritizálta a nők jelenlétét szellemi pályákon. Ezt cáfolta írásában Hugonnai Vilma, és ez inspirálta őt arra, hogy megírja “A nőmozgalom Magyarországon” című tanulmányát, amelyben nemcsak ellenérveket hozott fel a nőmozgalom ellenfeleivel szemben, hanem megjelölte a nők szerepét is, például a betegápolás és az egészségügy területén. Ezzel és más munkáival is bizonyította az egészségügyi felvilágosítás melletti elkötelezettségét.

Az érdeklődése a tudomány területén a gyermeknevelésre, a nők és gyermekek egészségvédelmére, a nők ipari foglalkoztatásának kérdéseire, illetve a nők képzésére irányult. Ő volt az egyik lelkes kezdeményezője a leánygimnáziumok szervezésének és a nők szellemi képzésének. Hat évig tanította az Országos Nőképző Egyesületben a betegápolást, a gyermekgondozást, a gyermekvédelmet és a ragályos betegségek ismereteit. 1907 januárjában a sajtóban vitázott Kmetty Károllyal a nők jogegyenlőségéről.

67 éves korában, 1914 augusztusában elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot, majd 1915 augusztusában hadiérdemjellel tüntették ki. Az első világháború ugyanis komolyan felvetette a nők egészségügyi tevékenységének a szükségességét is. 14 vidéki városban szervezett betegmegfigyelő állomásokat női orvosi és betegápolói erővel. Az ő felhívása és szervező munkája sok követőre talált, amit bizonyítanak azok a sok száz vöröskeresztes nővér és 84 orvosnő szolgálatai, akik az ő oklevelének nosztrifikálása után nyertek diplomát magyar egyetemen.