Gubányi Károly – aki nélkül A Távol-Kelet vasútjai nem ugyanazok lennének!
„Ez a fiatal mérnök hazánkban is élénk tevékenységet fejtett ki a mérnöki munkák körében. Ő építette többek közt Keller János társával a győr-veszprémi vasút Czuha-völgyi szakaszát, a Bakony legérdekesebb műútját. Úgy látszik, hogy itt kapott kedvet a nagyobb vállalatokhoz, mert alig hogy ezt a munkáját befejezte, útra kelt Kelet-Ázsiába, hogy ott valami nagyszabású vállalatban vegyen részt” – írta a Vasárnapi Ujság 1901-ben.
Borítóképen: Gubányi Károly
Pontosan hova is vezetett Gubányi Károly – hiszen róla van szó az idézett írásban – Kelet-Ázsiába? Nos, előbb Sanghajba ment, de ott valamiért nem sikerült terveihez megnyernie senkit… Miután hiábavalónak tűnt a próbálkozás, átment Vlagyivosztokba, és vállalkozóként az ottani vasútnál helyezkedett el. De kezdjük az elején!
Mandzsúria, avagy Mandzsu-ország
Nem akarunk visszamenni Ádámig és Éváig, elég annyi, hogy az 1860-as pekingi szerződésben az oroszok újabb területeket szereztek meg az Usszuri-folyótól keletre, amely a mai Tengermellék területe. Ezzel létrejött az orosz Külső-Mandzsúria és a Kínánál maradt terület lett Belső-Mandzsúria. Kína pedig elvesztette a Japán-tengerhez való kijáratát.
Az orosz befolyás Belső-Mandzsúriában is egyre jobban erősödött a Harbinon keresztül Vlagyivosztokba vezető kelet-kínai vasútvonal megépítésével. Ezzel együtt egyre több han kínai költözött a területre, többségük Santungból. Az 1895-ös első kínai–japán háború eredményeképp Mandzsúria déli része japán befolyás alá került, ám utóbb a nagyhatalmak közbeavatkozására Japán kénytelen volt erről lemondani, és helyettük az Orosz Birodalom befolyása alá került terület.
Nos, Mandzsúria történelmében tehát az 1800-as évek vége felé komoly szerepet játszott a vasút, és Gubányi Károly éppen ezért érkezett ide; tudta, hogy itt igen komoly fejlesztések lesznek, hiszen a hatalom kiterjesztése és megtartása erőseb függött a vasúttól!
„Hazulról szemrehányásokat kapott, hogy hiú ábrándok után futott. Sanghaiban az irigykedő osztrákok gúnyosan mosolyogtak a háta mögött: mit nem akar ez a magyar! Ilyen körülmények között találkoztam vele 1898 tavaszán Kelet-Ázsia Sodomájában, Sanghaj-ban” – írja a már idézett lapban Cholnoky Jenő magyar földrajztudós, író, egyetemi tanár, jelentős tudományos társaságok elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a magyar geográfia legnagyobb tudósainak egyike.
Gubányi Károly tehát Vlagyivosztokba ment, ott munkát vállalt a vasútnál. Szorgalma, szakértelme okán olyan helyzetbe hozta magát, hogy végre nekiláthatott tervei megvalósításának.
„Nagy dologban fárad most Oroszország! Vasúttal akarja összekötni Szibéria legkeletibb végét az anyaországgal. 1891-től 1900. év végéig 1630 millió koronát adtak ki erre a czélra, de még az idénre is elő van már irányozva 465 millió korona, s az egész vasút több mint kétmilliárd koronába kerül” – írja Cholnoky Jenő.
A beszámoló szerint ekkor már kész van a Bajkál tavon túl is, majdnem az Amúr folyóig, innen azonban gőzhajókkal mentek le az Amúron Habarovszkig, ahonnan már szintén van vasút, egészen Vlagyivosztokig.
Hogy látható legyen, mi is volta terv, és mi volt az, ami tényleg megvalósult – hiszen ma is élnek ezek a vonalak! -, ezért térképen mutatjuk meg:
A kékkel jelölt vonalat írja le Cholnoky (ami még nem teljesen kész akkoriban), Gubányi Károly pedig a mai térképen Kínán (Mandzsúria, mint olyan, korábbi formájában nem létezik) átvezető vonal piros színnel.
„Sanghaiban az irigykedő osztrákok gúnyosan mosolyogtak a háta mögött: mit nem akar ez a magyar!” – írta Cholnoky Jenő, és persze a vége az lett, hogy amikor a magyar mérnök…. nekiláthatott végre a megvalósításnak!
A lény tehát, hogy ez a vasútvonal Harbin-ig (térképen jelölve) a magyar mérnök munkájának eredménye! Nyilván ez nem egy „egyszemélyes előadás”, de arról is tudunk, hogy miért és hogyan sikerült meglehetős gyorsasággal megépíteni ezt a vonalat.
„Gubányi Károly most épen az orosz-mandsu határon alagutat váj a gránit bérczekbe. Képeink elég tájékozást nyújtanak a munka nagyságáról, a vállalkozás tekintélyes voltáról.
Gubányi valósággal meghódította munkásait azzal, hogy fizetésüket rendesen minden levonás nélkül kiszolgáltatta, mindig józan (ez itt följegyzendő !), a munkásokkal úgy bánik, mint emberekkel, legyenek azok akár muszkák, akár klinaiak. Nagyon szereti különben a klinai munkásokat, mert szorgalmasak, kitartók, tanulékonyak és nem isznak pálinkát.
Az alagút vájásához a legmodernebb eszközöket használja s rövid idő alatt kitűnően be tudott rendezkedni. Pedig magának kellett még lakóházat is építtetni, a melyhez maga vágatta a fát, hiszen nem volt ott semmi. Emberi lakás napi járóföldre sincsen!”
Nos, amikor tehát egy magyar mérnök munkához lát, ott bizony lesz eredmény!