Gvadányi József, a Peleskei nótárius és Berlin lerohanása

A Peleskei nótárius a magyar humor egyik hagyományossá vált tipikus alakja, melyet Gvadányi József gróf teremtett meg ily címmel 1790. megjelent szatirikus verses elbeszélésével. Szóval Gavdányi József író, művészember volt? Igen, de ez csak az „egyik élete” volt! Hogyan lehet ez? Nos, egy kis „előzetes” a cikk további részéből: 1757. október 15-én, Berlin lerohanásakor Hadik András seregének előcsapatát vezette!

Borítóképen: Arezzói (őr)gróf Gvadányi József és a Gvadányi címer

Szóval katona volt? Igen, katona is volt, tehát egy olyan, igen művel és nagy tudású magyarról van szó, akit valamiért mintha méltatlanul keveset említenének, illetve sokan talán nem is hallottak még róla.

A Peleskei nótárius

A Peleskei nótárius az ősi erkölcsökhöz ragaszkodó, szűk látókörű, a világtól kissé elmaradt, de egészséges észjárású és romlatlan falusi magyar intelligens ember képviselője, aki a fővárosi élet modern viszonyai közé jutva, szembeszáll az ő világnézetével ellenkező viszonyokkal, s ósdiságával egyrészt kissé komikussá lesz, de másrészt rokonszenvessé is, midőn a művelődéssel könnyen velejáró idegenszerűséget és léhaságot korholja.

Gvadányi alakja oly népszerű lett, hogy már két év múlva új elbeszélés jelent meg A P. pokolba menetele címmel. Gvadányi műve után készült Gaál József ugyanily c. bohózata 1838-ban, mely mindeddig legjobb és legnépszerűbb bohózatunk.

Azt írtuk, hogy magyar ember, pedig családja olasz származású, így nem véletlen, hogy teljes neve Arezzói (őr)gróf Gvadányi József. Akkor miért írjuk, hogy magyar?

Mert bizony – mint az a későbbiekből kristálytisztán kiderül! – ízig-vérig magyar volt, és ő már Magyarországon is született, hiszen egyik őse, Alessandro de Guadagnis őrgróf fiával Firenzéből Ausztriába költözött, majd 1646-ban, III. Ferdinánd alatt Magyarországra jön. Alessandro a szentgotthárdi csatában (Szinnyei József tévesen 1646-ot írt) esett el. Fia a szendrői vár főkapitánya volt, ahol 1683 őszén a hazájába visszatérő Sobieski János lengyel királyt fogadta.

A gesztusért cserébe őt és örököseit 1686-ban grófi rangra emelte, a Forgách-családdal kötött házasság révén pedig 1687-ben magyar indigenatust (1848 előtt a magyar nemesség honossága elnyerése egy külföldi nemes részéről) kapott.

Fia, Gvadányi János, a feleségével, báró Pongrácz Eszterrel a Borsod megyei Rudabányára költözött. Itt született 11 gyermekük, akik közül Gvadányi József volt a legidősebb.

Gvadányi tízéves korától a jezsuiták egri gimnáziumában tanult, öt osztályát jeles eredménnyel végezte. Itt szerette meg a költészetet, annyira, hogy három óra alatt 100 latin disztichont (egy hexameterből és egy pentameterből álló versforma) írt. A nagyszombati egyetemen bölcsészetet hallgatott. 19 éves korában 162 tanulótársa között, mint elsőt avatták baccalaureussá (a címet a bölcsészeti kar elvégzésével lehetett megszerezni, ami képesítette a diákot az egyetem többi karának látogatására is).

A családi hagyományokhoz és érdeklődéséhez híven a katonai pályát választotta.

1743. december 1-jén zászlótartóként lépett a Szirmay-gyalogezredbe. Csehországban két csatában harcolt a poroszok ellen. 1744-ben ezredét Itáliába rendelték, Szicília és Nápoly meghódítására, a franciák és a spanyolok elűzésére. Itt már hadnagyként vett részt a harcban. 1746. november 30-án ezredével a Var folyóig jutott és azon át francia területre tört. Itt december 3-án a franciák foglyul ejtették és Toulonba vitték.

Négy hét múlva kicserélték és ismét ezredéhez került. 1747. február 3-án, amikor újra átkelt a folyón, bal lábán meglőtték; emberei Savonába vitték gyógyíttatni. Májusban újra a seregben volt, Genua alatt harcolt és főhadnagy lett.

A béke megkötése után hazajött és távoli rokona, Gvadányi Ascanius eszéki parancsnok ezredében kapitány lett, majd 1751. december 1-jén a Baranyay lovas ezredbe lépett át, mint százados kapitány és Nyitra megyében telepedett le. Itt ismerte meg Horeczky Franciska bárónőt, akivel 1752-ben házasodott össze. Felesége azonban nemsokára meghalt, három gyermeket hagyva maga után.

Gvadányi végigharcolta a hétéves háborút, több ütközetben vett részt.

Hétéves háború

A hétéves háború a 18. század legnagyobb katonai konfliktusa volt. Winston Churchill, 20. századi brit miniszterelnök az első világháborúnak titulálta, részben jogosan, hiszen a háború Ausztrália kivételével minden kontinensen dúlt.

Európában pomerániai háború (1756–1763), ezen belül a Sziléziáért folytatott harc harmadik sziléziai háború, az észak-amerikai gyarmatokon francia és indián háború (1754–1763), Indiában harmadik karnátakai háború (1758-1763) néven ismeretes. Mind az európai, mind a gyarmati konfliktusok 1763-ban értek véget, a hubertusburgi, illetve a párizsi békével.

1757. október 15-én, Berlin lerohanásakor Hadik András seregének előcsapatát vezette. 1758. augusztus 2-án őrnaggyá léptették elő.

Az 1763-as hubertsburgi béke után a nádor-huszárezrednél, a bereg megyei Badalón állomásozott. Itt dévaj kalandokkal és bravúros vadászatokkal űzte el unalmát, nyílt házat tartott, a vidéki földesurakkal mulatott és megismerkedett a helybéliekkel.

1765. november 10-én alezredes lett, Szatmáron meg Zajtán állomásozott. Kalandozásait itt is folytatta, sokszor megfordult Nagy-Peleskén, melynek földesura, Becsky György jóbarátja volt.

Itt írta később epikus műveinek nagy részét. 1768-ban Máramaroson élt. 1775-ben a hadi kormány Galíciába második ezredesnek rendelte a Kálnoky-ezredhez, 1779. július 10-én pedig a Nádasdy-ezredhez helyezték át, szintén Galíciában. 1783. április 10-én vezérőrnagyi (generális) kinevezéssel nyugállományba helyezték.

Előbb Rohóra, majd rövid idő múlva Szakolcára, Nyitra megyébe költözött, ahol anyjának birtoka feküdt.

1785-ben reneszánsz kastélyt építtetett és újranősült, Szeleczky Katalint vette feleségül. Ideje nagy részét kertészkedéssel és olvasással töltötte. Télen vadászgatott, nyáron a pöstyéni fürdőbe látogatott, emellett bejárt a megyegyűlésekre és megjelent az 1790-1791-es országgyűlésen is.

Az éledő magyar irodalom mozgalmai hozzá is eljutottak, tollat vett kezébe a magyar nyelv javára. Műveit kiadta és levelezett a kor íróival és írónőivel.

Az 1790-es években lelkesen támogatta a magyar viseletet. 1801. december 21-én, Szakolcán halt meg. Egyetlen fia, Gvadányi József, mint nyugalmazott alezredes Pozsonyban, 1815 táján halt meg.

Mint író, az 18. század végi magyaros iskolának egyik alkotója s fő epikusa volt; négyes versekben írt. Legelső költeménye: Igaz szeretetnek hármas kötele, (névnapi köszöntő), melyet 1765-ben írt, az Unalmas órákban… (Pozsony, 1795), Mi a király s micsoda az ország? II. József császárról mint hadi népének gondviselőjéről (M. Museum II. 1792.), Vitéz képíró úrhoz Moldvaországba (M. Hirmondó 1793. II. 256. l.), Rakovszky Elek püspökhöz (Pozsony, 1795. I. 15. sz. Toldalék) és Bucsuzás a hadi élettől cz. az Aurorában (1826.).

Petőfi Sándor A régi jó Gvadányi címmel költeményt írt róla, mely 1845-ben, a Pesti Divatlapban jelent meg. Az 1860-as években báró Horeczky Nándor, első feleségének rokona a rohói családi sírboltba vitette át maradványait, Szakolca városa pedig 1887-ben emléktáblával jelölte meg a házat, ahol élt. A leleplezés alkalmából fényes ünnepélyt rendeztek és magyar kört alakítottak emlékére.