Győr: korok, buszok, városháza
Győrben már több, mint száz éve készülnek járművek. Mindenféle volt ezek között, volt katonai, szép vonalú nyitott személyautók, buszok, kamionok, mezőgazdasági gépezetek, ahogy persze itt készültek a Rába Balaton motorvonatok is, vagy például a londoni metró szerelvényei – és még közel nem érünk a felsorolás végére!
Borítóképen: A győri Városháza madártávlatból – 2021
Mi most három korból ragadtunk ki három képet, melyen a győri Városháza látható a korra igencsak jellemző buszokkal. A jó hír az, hogy a közelmúltból is van képünk, amelyen magyar – részben győri! – autóbusz látható, de menjünk időrendben, és menjünk vissza majd’ 100 évet!
Egy másik kor, és egy másfajta közelekedési eszköz Győrből:
De máris mehetünk tovább, ugyanis van egy igen jó fotónk 1966-ból is, melyen Ikarusok láthatók (IK 55/66 és 30). Ezek a gépek akkoriban az utcakép meghatározó részei voltak. Bár nem Győrben készültek, de már akkoriban is szükség lett volna egy olyan motorra, amit majd Győrben a kép készítésének időpontjától számított három éven belül el is készül!
Megint nem busz, de az „Ede” történetében megírtuk a Rába-MAN motorok történetét is, és persze kiderül, hogy az Ikarusnak is nagy szüksége volt a győri motorokra!
És akkor egy újabb ugrás az időben – de térben maradunk ugyanott, Győrben a Vársházánál! – hiszen itt mutatták meg talán először még 2021-ben azt a csuklós buszt, amire ma már komoly darabszámban vannak rendelések, sőt a kiszállítások is elkezdődtek. Bár ez a busz egy Credo, méghozzá az Econell 18 Next típus, amire sokan rávágják, hogy az mosonmagyaróvári, de ma már ezeknek a buszoknak az összeszerelése és végszerelése Győrben történik!
Nos, így van ez Győrben, különböző időkben, azonos helyen.