Ha a férfiak rúgják, akkor nők kézzel játsszák: az első női kézilabda mérkőzés Magyarországon!

Igen, pontosan! Ahogy a képen látható, a képen egy focipálya látható, és ott bizony nem mást művelnek a hölgyek, mint a kézilabda nevű sportot! És bizony, helyesebb lenne a mai fogalmaink szerinti kézilabdát kispályás kézilabdának nevezni, ugyanis még a mai napig is létezik – nyomokban… – a nagypályás kézilabda, ami ennek a sportnak eredeti változata – gondolnánk…

Borítóképen: A kézilabdamérkőzés egyik izgalmas pillanata, azusubudapesti női kézilabda-meccsről. (1931)

De ez közel nem így van, a kézilabda ősét ugyanis jóval kisebb pályán játsztották – mint azt megtudhatjuk a Képes Vasárnap 1931.- számából:

„Ez az új, alig néhány éves múlttal rendelkező sportág egyeskülföldi országokban máris nagyon népszerű s nálunk is évről-évre tért hódit. Németországban játszották először a „hazenát“, a kézilabda ősét, a futballpályánál lényegesen kisebb területen s egycsapatban hét játékosszerepelt. A forradalom utáni években játszották először mai formájában, a futballal azonos tizenegyes csapatfelálltásssal és futballpályán.”

Az első bemutató 1928-ból:

Az első női kézilabda mérkőzést tehát 1931-ben játszották, és tudni kell, hogy ezek után a kézilabda nagypályás és kispályás változata egy ideig párhuzamosan létezett egymás mellett, de az idők folyamán egyre inkább a kispályás verzió került túlsúlyban, az lett a népszerűbb.

Pedig akkoriban a nagypályás kézilabdában nagy jövőt láttak, vagy legalábbis azt lehetett sejteni a már idézett újságcikk szövegéből:

„… ereje, népszerűségiversenyképessége éppen abban van, hogy a futball eszközeivel akar hatni a közönségre. A lényeges eltérés az, hogymint neve is jelzi, kézzel játsszák. Ez jóval több lehetőséget ad a játékosnak, mert könnyebben hozzájuthat úgy a földön guruló, mint a levegőben repülő labdához s a játékosnak ez a felszabadultsága elevenebbé, gyorsabb iramúvá teszi a játékot.”

Ez elég erős érvnek tűnik – különösen akkoriban hathatott erősen! -, de a legnagyobb érv, ami a kézilabda mellett szólt, az még csak most következik:

„De igazi jelentősége abban rejlik, hogy ez az első sportjáték, amit nők is űzhetnek, az atlétika, úszás, tőrvívásután végre egy játékszerű sport, amit a nőiesség veszélyeztetése nélkül űzhetnek hölgyeink. Mi sem természetesebb, hogy élnek is az alkalommal a közönség is sokkal szívesebben látogatja a női kézilabdamérkőzéseket, mint a férfiakét.”

A „sportjáték” ebben az esetben csapatsportot, vagy labdasportot jelenthet, így tehát ebből az is következik, hogy akkoriban női fociról szó sem lehetett, ahogy mintha más csapatsportokat is eleve kizártnak tekintett volna a szerző – már amelyek léteztek abban az időben.

Mindenesetre a nagypályás kézilabda ma már világszinten csak igen marginális, csak nyomokba fedezhető fel, ellenben a teremsportként űzött, mai fogalmaink szerinti kézilabda hódít!