Vélemény Vélemény-cikkeink

Ha túrázol, rasszista vagy!

Vigyázni kell manapság, hogy mibe fog az ember! Soha nem tudhatja, hogy mikor válik kirekesztővé… Az, hogy a síelés rasszista megnyilvánulás, immár köztudott – de legalábbis ennek a témának már egész irodalma van! A magunk részéről viszont ki kell jelentenünk, hogy amikor a Budapest-Sepsiszentgyörgy zarándoklatot kitaláltuk, egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy ezzel színesbőrű emberek millióit fogjuk emberi mivoltukban megsérteni! Sőt, be kell vallanunk; amikor nincs járvány, bizony telente felcsatoljuk a sítalpakat…

Most itt annak kellene jönnie, hogy akkor most valami óriási bocsánatkérés, meg hasonlók. Nem őrültünk meg – legalábbis nem mi… – mutatjuk, hogy miért! Mert bizony, amiket a bevezetőben írtunk, azt egyesek totálisan komolyan gondolják! Azt ugyan még senki sem vizsgálta, hogy az illetők elmeállapota milyen, de az tény, hogy a Vermonti Egyetem szociológus professzora, Dan Krymkowski egy egész könyvet szentelt annak, hogy az afroamerikai emberek mennyire alul reprezentáltak, ha a művészeti és a kültéri szabadidő töltésről van szó.

Nem tudni, hogy a kutatás milyen ismérveket fogalmazott meg a művészetre, de a művészetnek vannak olyan ágai, ahol az afroamerikai emberek döntő többségben vannak, míg más területeken nem jellemző jelenlétük. De vajon ennek mindenképpen a kirekesztés az oka? Ha így van, akkor azt kell mondjuk, hogy az amerikai rapper-társadalom igencsak rasszista hozzáállást tanúsít! Eminem-en kívül alig pár fehér rappernek sikerült ugyanis karriert befutni a zene ezen területén. Szóval rasszisták az afroamerikai rapperek? Aligha…

Nem tudjuk, hogy Krymkowski könyve milyen fogadtatásra talált az USA-ban, de azt tudjuk, hogy a Los Angeles Times-nak tízmilliós olvasótábora van. Márpedig ez a médium közölt cikket arról, hogy a túrázás körül komoly „sokszínűségi problémák” vannak. Ugyan már! Amikor bárki túrázni indul, nem a természet szépségei kell, hogy ösztönözzék, hanem az, hogy megfelelő sokszínűséget nehogy felborítsa? Ha tehát fehér vagy, inkább ne menj túrázni, de ha afroamerikai, vagy hispano-amerikai, akkor mindenképpen menned kell. Világos…

A BBC a síelést találta meg, mint olyat, ami kirekesztő, hiszen a sípályákon túl sok fehér ember síel… Ez kérem skandallum! Vagy? Valami egészen másról van szó mindhárom esetben!

Tudomásul kell venni, hogy a társadalmi csoportok között vannak kulturális, gazdasági és szokás-béli különbségek! A kommunista egyenlősdi egyszer már csúnyán megbukott, jó lenne, ha a „művelt nyugat” nem követné el újra azt a hibát, amit Marx és Engels követői…

Van viszont, amiről manapság mintha nem beszélne senki! A túrázás természeténél fogva, a síelés pedig költségei okán olyan szabadidős tevékenységek, amelyek feltételeznek (az alapvető érdeklődés mellett) egy bizonyos szintű gazdasági hátteret. A túrázáshoz viszonyleg sok szabadidő, a síeléshez pénz kell, és mindez azoknak áll rendelkezésére, akik nem feltétlen a társadalmi rétegződés legalján kapnak helyet…

Ilyetén módon sokkal inkább azt kellene megkérdezni, hogy az USA-ban a hispanok, vagy a fekete amerikaiak miért vannak rosszabb gazdasági helyzetben, mint a fehér lakosság! A kirekesztésre hivatkozni képmutatás, mert valójában egy piszkos üzletet jelent! A többségi társadalom ostorozza magát, tépelődjön a kisebbségek jogain, hogy ne kerüljön szóba gazdasági elnyomásuk!

És ezen a ponton érünk el oda, ami miatt úgy gondoljuk, hogy erősen érintettek vagyunk! Mert mit látunk az utódállamokban? Felszínes vitákat, tárgyalásokat, egyeztetéseket a kisebbségi ügyekben, amik a magyarságot igencsak érintik, ugyanakkor tény, hogy Kárpátalján, a Felvidéken, és Erdélyben, ahogy a Partium-ban is minden gátlás nélkül érvényesítik a gazdasági elnyomást!

Még nem olyan finomak a módszereik, mint az USA-ban láttuk, de ne legyenek kétségeink – ebből a „tantárgyból” hamarosan jelesre fognak vizsgázni!

Cikkünk alapötletét a V4NA cikke szolgáltatta: Rasszistának ítéltek több kültéri sportot

Ajánlott Cikkek