Hajózás? Nem, inkább öntözés!
A Tisza szabályozás előtt a só szállítását akadályozó mocsaras területeken történő sószállítás megoldását látták a Hortobágy és tágabb környezetének csatornázásában. A tervek nem valósultak meg, de a Tisza szabályozásával egy merőben új helyzet állt elő! Már igen korán, 1863-ban jelentkeztek problémák… Igen, ekkorra már nemhogy mocsaras, hanem aszályos lett a táj! A mezőgazdaságnak kellett a terület, de rájöttek, víz is kell.
Borítóképen: A Keleti-főcsatorna építése, 1951-1956 (forrás: Debreceni Szemle, 2012)
Jól látható, több, mint 160 éve tudott dolog, hogy a szabályozás erősen féloldalasra sikeredett. Ennek okán ismét előtérbe került a csatornák építésének gondolata. Aztán az 1879-es szegedi nagyárvíz mintha nem csak a várost söpörte volna el, hanem azt a gondolatot is, hogy meg kell tartani a vizet a talajban. Pedig az addigi Szeged pusztulása éppen arra mutatott rá, hogy komoly hibái és hiányosságai vannak a szabályzásnak…
Jó ideig megint kizárólagaz árvízvédelem szempontjai érvényesültek, miközben egyre nagyobb terület került művelés alá.
Nézzük meg tehát a Keleti- és Nyugati-főcsatorna történeté!
Keleti-főcsatorna
A Keleti-főcsatorna története egészen 1727-ig nyúlik vissza, amikor Ternyey János főintézőt megbízták egy hajózható csatorna megtervezésével. A cél az volt, hogy Tiszadobnál indulva a Berettyón keresztül a Sárrétig haladjon, megkönnyítve a sószállítást. Bár a tervek elkészültek, a projekt nem valósult meg.
Az 1863-as aszály után az öntözőcsatorna építése került előtérbe.
Herrich Károly miniszteri tanácsos több tervet is kidolgozott, amelyek közül mindegyik Tiszalöknél indult volna, de különböző déli végpontokat javasolt. Az építkezés végül az 1950-es években kezdődött meg, és 1956-ban nyitották meg teljes hosszában. A csatorna 98 kilométer hosszú, és a Tiszalöktől Bakonszegig húzódik.
Eredetileg hajózási funkciót is szántak neki, de végül az öntözés, halgazdaságok fenntartása, valamint ipari és lakossági vízellátás váltak a fő célokká.
Nyugati-főcsatorna
A Nyugati-főcsatorna építése később, 1965-ben valósult meg, és december 30-án helyezték üzembe. Kezdetben 43 kilométer hosszú volt, de később 70 kilométerre bővült. A csatorna a Tiszavasvári hajózsilipnél ágazik ki a Keleti-főcsatornából, és Újszentmargitánál csatlakozik az 1916-ban épült Halastói-tápcsatornához.
A Nyugati-főcsatorna elsődleges célja a Hortobágy nyugati felének vízellátása volt, amely 8.700 hektár halastó gravitációs vízellátását és több mint 25.000 hektár szántóföld öntözését tette lehetővé. emellett számos település belvizeit is elvezeti.
A csatorna jelentősége az öntözési, halastavi, természetvédelmi és ökológiai vízigények kielégítésében rejlik. A beeresztőzsilip kapacitása 25 m³/s, amely lehetővé teszi a vízátvezetést a Keleti-főcsatornába is. A csatorna árvízkapuként is funkcionál, mivel a Tisza árvizei mindkét főcsatorna torkolati szakaszáig elérnek.
A főcsatornák jelentősége
A Keleti-főcsatorna a mezőgazdasági termelés növeléséhez és a belvízelvezetéshez járult hozzá, míg a Nyugati-főcsatorna a Hortobágy vízellátását és a halastavak fenntartását segíti.
